Amikor a britek eldöntötték, majd az EU jóváhagyta, hogy állami segédlettel építsék meg a Hinkley Point C atomerőművet, a magyar kormány Paks II-t a Somerset-i projekttel állította párhuzamba. Hogy aztán gyorsan el is felejtsék, amikor kiderült, hogy a francia erőműépítő (EDF) így sem boldogul, a költségek és határidők felülírása rendszeressé válik. Orbán Viktor később inkább már a Roszatom finnországi szerződésével példálózott, de a projektek hasonlósága az orosz kapcsolat felmutathatóságánál megállt. Mi mégis elővettük a Hanhikivi-1 projektet, hogy bemutassuk a magyar és a finn engedélyeztetési folyamat közti különbségeket. Az anyagunk terjedelmes lett, ám kiderül belőle, hogy míg a Paks II projekt engedélyeztetési folyamatáról csak szórványos információk állnak rendelkezésre, Finnországban mindez jóval átláthatóbban működik.
A magyarországi engedélyezés jelen állapotáról voltaképpen semmit nem tud a nyilvánosság – már azon kívül, hogy a Paks II. projektcég megfelelő engedélyek híján ténylegesen meg sem kezdhette az érdemi munkát. Alig mozdult meg valami január óta, amikor az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) közölte: 2019-ben nagy valószínűséggel nem is kezdik meg az új blokkok engedélyezési munkálatait.
Fichtinger Gyula, az OAH főigazgatója a 444.hu kérdésére árulta el, hogy noha a Paks II. Zrt. elvileg bármikor benyújthatná a bírálathoz szükséges terveket, annak vizsgálatára és elbírálására 15 hónapja van az OAH-nak. A hivatalosan ekkor már 22 hónapos csúszásban lévő beruházás számára így maradt a felszínkapargatás, és hogy a nemrégiben 300 fős irodaház-építési tendert hirdető projektcég az előkészítéssel további késedelmeket gyűjt.
Érdemes visszaidézni: amikor Lázár János 2014 januárjában, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárként bejelentette az építkezést, azt ígérte, hogy az első blokk már 2023-ban áramot fog termelni. Ezen némileg módosított 2014 decemberében a “mi sem vagyunk kispályások” garanciáját lobogtató Aszódi Attila, aki akkor már 2025-öt mondott. Nem sokkal később ismét korrigált: a Parlament Fenntartható Fejlődés Bizottságának 2015. májusában bemutatott építési menetrendjében az olvasható, hogy Paks II. második blokkjának kereskedelmi üzembe állására 2026-ban kerülhet sor.
Ám ez a gondolatmenet is gyorsan botlott, mivel a tervezetben szereplő, és Aszódi 2019 januári menesztéséig hivatalosnak tekintett dátumok betartásához legalább a következő néhány fontos engedélyt időre meg kellett volna szerezni: telephely-vizsgálati program engedélye (2014), környezetvédelmi engedély (2015), telephely engedély (2016), létesítési engedély (2017), rendszer-, és rendszerelem szintű engedélyek (2018-). Márpedig ezekből mindmáig csupán az első hármat abszolválta a projektcég, és azokat is az eredetileg tervezettnél később.
A környezetvédelmi engedélyt jogerősen csak 2017 áprilisában adták ki, de a telephely engedély megadása is csúszott egy évet, miközben a létesítési engedélyre még a kérelmet sem adták be, pedig azt 2018 közepére szinte biztosra ígérték.
Nem földrengésmentes a paksi atomerőmű telephelye: megszereztük a földtani kutatás eltitkolt eredményeit
Nem felel meg a Nemzetközi Atomenergia Hivatal hazánkban is törvénybe iktatott földrengésbiztonsági ajánlásainak a Paksi Atomerőmű, és a tervezett bővítés telephelye: egy tektonikai törésvonal gyakorlatilag a nukleáris létesítmények alatt halad át, egy geológus pedig tízezer évnél fiatalabb földrengések nyomaira bukkant a telephely közvetlen közelében a felszínen.
A szektorban jól ismert, és köztudottan többletköltségeket generáló érvvel, miszerint a biztonság fontosabb, mint a határidők, már Süli János állt elő. A paksi beruházásért felelős miniszter a tavaly júliusi, Paksra kihelyezett kormányülésen “megerősítette, hogy az új blokkok határidőre elkészülnek”, az akkor már lekésett határidős engedélykérelmről pedig csak azt tudta mondani, hogy “jelenleg az egyik legfontosabb feladat a létesítésiengedély-kérelem több százezer oldalas dokumentációjának összeállítása”.
Fél évvel később ebből aztán még mindig nem született semi, a miniszter pedig azzal hárított, hogy „olyan létesítésiengedély-kérelmet szeretnénk beadni az OAH-hoz, amelyről tudjuk, hogy 98 százalékban engedélyezhető is”. Vagyis: a terv még mindig nem volt benyújtható állapotban.
Ugyanakkor Süli János válasza akár úgy is értelmezhető, hogy a miniszter jelezte: az OAH továbbra is besegíthetne az engedélykérelmek előkészítését és megalapozását segítő tanulmányok elkészítésébe. Talán úgy is, ahogyan a Paksaméta blog a Közérdekvédelmi Központ által 2017 szeptemberében nyilvánosságra hozott 255 darab, összesen 21 milliárd forintról szóló, Paks II. Zrt. által kötött megbízási szerződésből kihámozta és megírta. Az OAH szerint nem jelent problémát, hogy a hivatal szakemberei gyakorlatilag bedolgoztak a leendő engedélykérőnek: “Munkatársaim ezt a munkát munkaköri kötelességeik teljesítése mellett, azokon túl szabadidejükben végezték, ennek díjazása nem kifogásolható” – érvelt Fichtinger Gyula.
A Közérdekvédelmi Központ közzétette a paksi bővítés előkészítése során kötött szerződéseket
A Buda-Hold Kft. Albertfalvi Kispiacra fordított üzemeltetési költségei 2010-19 között. A Buda-Hold Kft. Albertfalvi Kispiacra fordított üzemeltetési költségei 2010-19 között. A gödi akkumulátorgyártó üzem által a PMKH-nak benyújtott dokumentumok Budapest 7. kerületi Önkormányzatnak fizetett díjak Budapest 7.
A hatóság – hivatalosan meg nem erősített információ szerint – “látta és a helyén kezelte” a bécsi Biztonsági és Kockázati Tudományok Intézetéből kikerült tanulmányt, mely az új reaktorok engedélyezésével kapcsolatos biztonsági, hatósági és jogszabályi kockázatokat vette sorra. És igaz ugyan, hogy az egyetemi intézetet a Greenpeace bízta meg, de az elemzés kimondta: az új reaktorok engedélyezését illetően Magyarországon problémák vannak, átláthatósági, és ebből adódóan szakmai hiányosságok róhatók fel az engedélyezési folyamattal és az engedélyező hatósággal szemben is. Például: az sem egyértelmű, hogy az OAH milyen szempontok alapján bírálja el az engedélykérelmeket.
Pedig a paksi bővítésért felelős miniszternek – elvileg aktív, teherhordó – segédje is lett: februártól ismét aktív kormányzati állományba került az ortodox atomenergia-párti Kovács Pál, aki legutóbb 2010-2014 között volt államtitkár, majd visszament oda, ahonnan jött: a Paksi Atomerőmű kötelékébe. Kovács – aki kitart amellett, hogy az atomenergia “zöld” és “tiszta” – azonban hiába évtizedek óta Süli embere, nem szerepel túl jól (és így túl sokat sem) a nyilvánosság előtt. Új pozíciójában, mint a paksi atomerőmű kapacitásfenntartásáért felelős államtitkár, például egyetlen nagyinterjút adott – azt is a Távhő magazin készítette vele a 2019. áprilisi számában.
Itt azon túl, hogy megismételte, még az idén szeretnék beadni a 300 ezer oldalas tervdokumentációt az OAH-nak, olyan üres frázisokra futotta tőle, minthogy a “projekttársaság jelenleg éppen azt vizsgálja, hogy a “dobozostermékből” tervezett egyedi erőmű hogyan tesz eleget a szigorú követelményrendszerünkek”. Kovács áprilisban is a XI. Atomexpóig repült, hogy elmondja: a paksi beruházás “most lép abba a fázisba, amikor a tervezés és a kivitelezés érdemi lépései elindulnak”. Konkrétumokat azonban sem ott, Szocsiban, sem azóta, idehaza nem közölt.
A marginális médiafórum használata miatt érdekes a párhuzam Kovács Pál ismételt belépőjével kapcsolatban: 2016-ban Kóbor György (aki jelenleg az MVM elnök-vezérigazgatója, de akkor a cégcsoport gazdasági vezérigazgató-helyettese volt) használt újságot így: a Lokálban hirdette meg az állami energiaholding új stratégiáját.
A Paks II. erőmű megépítéséhez több mint 6000 engedélyre van szükség, melyekből eddig csak mintegy 300-at sikerült megszerezni. Süli János legutóbb márciusban, egy parlamenti kérdésre válaszolva azt állította, hogy 320 engedélyt már megszerzett a projekt – a létesítési engedély elbírásához szükséges dokumentumról viszont a miniszter nem adott érdemi információt. A tempót a kormány az engedélyezési határidők átírásával próbálja gyorsítani, de az eredmény így is kétséges.
2018-ban az OAH összesen három új, és egy korábban átdolgozásra visszaadott engedélykérelmet kapott csupán, és jelenleg már az is kétséges, hogy az új blokkokkal megoldható-e a Süli János által nyáron még biztosra ígért több éves üzemi tapasztalat 2032-re, amikor a Paksi Atomerőmű 1-es blokkját le kell majd állítani.
Márpedig az atomerőmű új blokkjainak építése csak a létesítési engedély birtokában kezdődhet meg, ráadásul ezt követően sem válik könnyebbé a terep: az építési, a gyártási és beszerzési engedélyek – végül pedig: az üzembehelyezési engedély megszerzése külön-külön is felér majd egy-egy sorsdöntő csatával.
Az engedélyeztetési út vége sem könnyű: gyakorlatilag a legutolsó akadályon hasalt el a szlovák Mohovce-i erőmű, itt botlott meg sokadszorra a brit Hinkley Point C beruházása, és ez hoz újabb három év csúszást (és legalább 2,5 milliárd eurós felárat) a francia Flamanville-i beruházásnak. Hinkley Point C esetében szeptember végén az eredeti tervekben szereplő 2017 végi indulás mára 2025-re módosult, a 2014-ben 18 milliárd fontra tervezett építési költség pedig 22,5 milliárdra nőtt.
Csernobil után, harminc éve félbehagyott reaktorblokkokat helyeznének üzembe Ukrajnában
Az elmúlt hetekben a Csernobil-sorozat jóvoltából a fél világ újraélte a történelem egyik legnagyobb atomkatasztrófáját (1986, Ukrajna). Ennek fényében különösen ijesztőnek tűnik az az elképzelés, hogy az 1980-as években elkezdett, félkész reaktorblokkokat építsenek tovább és helyezzenek üzembe a magyar határtól 500 kilométerre, az ukrajnai Hmelnickij-ben.
A Paks II. szempontjából sorvezetőnek tekinthető Novovoronezs II. második blokkjának referenciaprojektjén 2009 óta zajlott az építkezés, és bár idén júliusban megkezdték a kereskedelmi üzembe lépés előkészítését is, a reaktor csak az év végére állhat teljes üzembe.
A novovoronyezsi építkezésnél legalább egy évvel tovább tart majd a finneknek az Olkiluoto 3. projekt célba juttatása – már amennyiben a júliusban bejelentett hat hónapos csúszás tényleg az utolsó határidőmódosításnak bizonyul. Ha így lesz, akkor az MIT Technologies által egyszerűen a nagy európai atomerőmű építési projektek koporsójába ütött utolsó szögnek titulált erőmű 1,6 GW teljesítményre képes reaktorába 2020 januárjában kezdik tölteni az üzemanyagot, áprilisban csatlakoztatják az áramhálózathoz, és júliusban kapcsolják be az erőművet a hétköznapi termelési üzemmód elérésére.
Ezekhez a külföldi példákhoz képest Paks II. gyakorlatilag sehol sem tart. 2019 júliusában a csak a paksi médiának nyilatkozó Horváth Miklóstól (a Paks II. Atomerőmű Zrt. vezérigazgató-helyettese, engedélyezési és felügyeleti igazgatója) hangzott el céldátum megjelölése nélkül és feltételes módban, hogy ha a létesítési dokumentáció majd megkapja az OAH jóváhagyását, akkor léphetnek át az erőműépítés előkészítő szakaszából a „létesítési fázisba”.
Az atomerőmű-építés előkészítésében biztosan jobb hangulatú a finn-magyar eszmecsere, mint az európai uniós tagállami diskurzusban, de az engedélyezésről, a feltárt és lehetséges problémákról és megoldásaikról a finnek egészen másként gondolkodnak.
Az NRGReportnak augusztusban interjút adó Fichtinger Gyula például rendkívül hasznosnak nevezte a két ország nukleáris hatóságai közti kétoldalú eszmecseréket, és az OAH főigazgatója azt is elárulta, hogy a finn építési területeket meglátogatva “a kollégák őszintén beszéltek azokról a problémákról, amelyeket meg kellett oldaniuk” – például amikor valamilyen műszaki megoldást nem fogadott el a helyi hatóság, vagy éppen a finn szabványok orosz dokumentumokba történő átvezetési nehézségei során. Hasonló transzparenciáról idehaza álmodni se lehet.
A 2007-ben kevesebb mint egy tucat alkalmazottal induló Fennovoima 2013-ban került 34 százalékban az orosz Roszatom leányávállalatának (Rusatom Overseas) tulajdonába. A finn parlamenttől 2010 július 1-én kapott engedély birtokában az orosz állami nukleáris óriásvállalat úgy számol, hogy a Pyhäjoki melletti új atomerőmű építéséhez mintegy 20 ezer munkásra lesz szükség. Az 5 évre tervezett tényleges építkezési munkákat 2028 decemberére befejeznék, az 1 darab 1200 MW-os reaktorblokkos erőmű tervezett létesítési költsége 6,7 milliárd euró.
Bár az orosz atomenergia-ipar a belföldi építkezésein túl főként Kelet-Európában mozog intenzíven, a finn “kalandtól” azt reméli, hogy az megnyithatja az ajtót számára a nyugati országok felé.
A Roszatom terjeszkedése: atomerőművek az orosz geopolitika szolgálatában
Oroszország állami tulajdonú nukleáris energia vállalata, a Roszatom piacvezető az atomreaktorok exportjának piacán, köszönhetően annak, hogy a beruházásokat a megrendelő érdekeire szabva rugalmasan állítják össze, ehhez vonzó finanszírozási lehetőségeket rendelnek, valamint diplomáciai eszközöket alkalmaznak a meggyőzés érdekében.
A Rolls Royce (RR) kiesett, a Siemens pedig be – lényegében ennyit jelentett be október elején a harmadik finnországi atomerőmű építési projektjét vezető Fennovoima. A Hanhikivi 1-es nukleáris blokkhoz szükséges „agy” beszállítói versenyéből a britek azért eshetek ki, mert az RR holding nukleáris üzletágát szeptember végén megvette az amerikai Westinghouse. Márpedig egy orosz résztulajdonú nukleáris projektbe amerikaiak nem juthattak be.
A Hanhikivi-1 beruházásban a németek a francia Framatome-mal kaptak megrendelést – utóbbiak a biztonsági automatizálási rendszereket szállítják majd, míg a Siemens az operatív I&C rendszerek szállítójaként lép be a finn projektbe. A németek ott egyáltalán nem ismeretlenek, mivel a Loviisa atomerőműben (ahol a paksi atomerőműhöz hasonlóan 500 megawattra felhúzott) orosz VEER reaktorok vezérlését biztosítják. A Siemens egyébként az észak-európai ország harmadik atomerőművébe is szállít, habár a 10 éve csúszó és 3 helyett már 10 milliárd eurót elemésztő Olkilouto-3 beruházásra ők sem túl büszkék.
“A Framatome-Siemens orosz technológiás tapasztalata sokat számít a finn biztonsági követelmények teljesítésében” – mondta a szerződés moszkvai aláírási ceremóniáját követően Jouni Takakarhu, a Fennovoima projektigazgatója. De az építési munkálatok generálkivitelező cégével, az orosz Titan-2 holdinggal kötött megállapodásról azt sem felejtette el megemlíteni, hogy most már az összes nagy beszállító kiválasztása megtörtént, és a tervezési és engedélyezési munkák „az ütemezésünk szerint folytatódhatnak”.
Mindez összecseng Timo Okkonen vezérigazgató-helyettes meggyőződésével, hogy 2021-ig megszerzik a Hanhikivi-1 építési engedélyét, és 2028-ban bekapcsolhatják az erőművet. Ahogyan mintegy két éve, részletesen megírtuk a G7.hu-ra: Finnországban ezügyben a nukleáris biztonsági hatóságé (STUK) a végső szó, és miközben a hatóság már többször figyelmeztette a Fennovoimát a hiányzó dokumentációk és a a vállalat biztonsági kultúrájával kapcsolatos aggodalmai miatt, azt is nyilvánvalóvá tették, hogy nem a határidők betartását tartják a legfontosabbnak.
„Amikor az illetékes finn minisztérium állásfoglalást vár tőlünk, nem szoktak dátumot odaírni mellé, hogy ezt mikorra kérik. Ránk bízzák, hogy mennyibe időbe telik. Mi bizonyítékokat és elemzéseket kérünk be, ezek alapján mondunk véleményt” – magyarázta Janne Nevalainen az Átlátszónak.
A STUK projektmenedzsere, a Hanhikivi 1-el kapcsolatos engedélyeztetési feladatokért felelős szakemberként ebben a nyáron alakult új finn kormány részéről sem érzékelt változást. De ha akarná, sem tudná kommentálni a STUK a 2021-es engedélyszerzési céldátumot, mivel a hatóság az egész folyamatot illetően mond véleményt, ez alapján adja vagy nem adja ki majd a kormány az erőmű építési engedélyét, ám Nevalainen elmondása szerint a szükséges dokumentációnak eddig csupán legfeljebb 10 százaléka jutott el hozzájuk.
“Egy atomerőmű élettartama során egyszer van lehetőség arra, hogy a különböző rendszerek és rendszerelemek megalapozottságát, független működését meg tudjuk nézni még a tervezőasztal szintjén. Ezért is rendkívül fontos a létesítési engedély” – tette hozzá, majd megismételte: „a STUK nem szab határidőket. Azokat az építtető Fennovoima tűzte ki maga elé”. Ettől még persze a Fennovoimánál gondolhatják úgy, hogy 2021-re megszerezhető az építési engedély, és 2028-ban megkezdődhet a termelés is, de valójában nem érdemes ennyire előre szaladni.
Az engedélykérelemhez már benyújtott dokumentumok alapján a STUK kérdéseket tehet fel, és rámutat még nyitott, válaszra váró kérdésekre, példának okáért csak a biztonságot érintően három olyan fő területeten, ahol a Fennovoima nem adott teljesen megnyugtató válaszokat 2014 óta. Arra, hogy az erőmű épületei, építményei képesek-e egy repülő lezuhanásának ellenállni, ugyanúgy nem kapott még választ az engedélyező hatóság, ahogyan a Fennovoima még nem mutatta be teljeskörűen egy esetleges súlyos baleseti helyzet kezelésének terveit, műszaki megoldásait sem. De a harmadik területen sem tisztáztak még mindent, mert a STUK nem kapott meg minden olyan tervet, ami garantálja, hogy egy üzemzavar vagy meghibásodás (tűz, áradás stb.) esetén az egyes rendszerek fizikailag elválaszthatók lennének egymástól.
„A Fennovoima jellemzően olyan dokumentációt adott át, ami a projekt közmű-jellegét érinti: a sugárzásbiztonság alapmérésével kapcsolatos intézkedéseket, vagy hogy hogyan történik majd az erőmű leszerelése, továbbá, hogy mennyire felkészültek egy esetleges vészhelyzetre. Ezeket részben már átnéztük, és részben jóvá is hagytuk” – mondta kérdésünkre Janne Nevalainen.
A projektmenedzser a jelenlegi helyzet komplexitására azt a példát hozza fel, hogy a Roszatom rendelkezik ugyan olyan matematikai modellel, mely meg tudja mondani egy fémalkatrészről, hogy az milyen használat mellett milyen eséllyel törik majd el, de ezt a számítási modellt a Hanhikivi-1-re vonatkozó specifikációra még nem dolgozták ki. Az erőmű beszállítója (a RAOS, a Roszatom helyi leányvállalta) így fontos szerepet játszik az engedélyeztetési dokumentáció előállításában, mivel e cég feladata a tervek adaptálása a finn szabályozási környezethez, amit még a Fennovoima is megvizsgál, mielőtt benyújtaná azt elfogadásra a STUK-nak.
A Fennovioma másképp számol, állításuk szerint tavaly decemberig benyújtották már a STUK-hoz az engedélyeztetési dokumentáció mintegy negyedét – főként az erőmű reaktorával és a primer körrel kapcsolatos dokumentációt, illetve azok függelékeit. Ha ez igaz is, a tempóval a cég akkor sem lehet elégedett. Ezért rajzolták újra 2018 végén a projekt szervezeti és folyamatábráját, és ezért kezdte meg áprilistól működését egy új, önálló felelősségű szervezeti egység is a vállalatnál, melynek a döntéshozatali mechanizmus tisztítása és a beszállítókkal való kooperáció javítása a legfőbb feladata. Itt kiemelten kezelnek minden olyan ügyet, kérdést és megoldást, ami az engedélyeztetési folyamatra hatással lehet.
De a Fennovoima más területen is mutatni akarja, hogy kész előre lépni a projektben. Egész nyáron intenzíven készültek az előzetes biztonsági elemzés riport (Preliminary Safety Analysis Report) befejezésére, hogy az még az idén a STUK- elé kerülhessen. Azt is jelezték már, hogy az erőmű beszállítójával együtt, még 2019-ben elkészítik a biztonsági és minőségi besorolás szerinti terv és minőségi specifikációt, így jövőre a rendszertervezés és elemzés véglegesítésre kerül. Ezzel biztosítható a tervek összerendezése, és az is, hogy felkészülten kezdhessenek bele az érdemi építkezésbe.
“Jó ideig nem tudnak még kifogyni az ígéretekből, pedig már a 2021-es építési engedély megszerzése is kérdéses, a nyolc év múlva tervezett indulás viszont egyáltalán nem tűnik reálisnak”. Legalábbis ezt állítja Olli Tiainen, a finn Greenpeace projektfelelőse. Egy példát is hoz: csak a nyomásálló reaktortartály legyártása majdnem négy évet vesz majd igénybe, ami véleménye szerint eleve kizárja, hogy a rendszer 2028-ra elkészüljön.
A Greenpeace nem látja, hogy tényleges változást hoztak volna a STUK korábbi kritikai megjegyzései a biztonsági kultúrát és a szervezeti és menedzsment struktúrát illetően, azt viszont igen, hogy az elmúlt egy év során a Fennovoima senior menedzsmentjében több változás történt, jó néhány felsővezető magyarázat nélkül hagyta el a céget, „ami nem igazán tesz jót a projektnek” – mondta az Átlátszónak a projektfelelős.
A problémákért a Fennovoima és Roszatom egymást hibáztatják, pedig Olli Tiainen szerint az kívülről is látható, hogy a Fennovoima szervezeti tapasztalatlansággal, a Roszatom pedig krónikus szakemberhiánnyal küzd, miközben folyamatosan panaszkodik a finn bürokráciára. “Az oroszok továbbra sincsenek ehhez hozzászokva” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ezzel együtt is leginkább a Roszatomtól függ a projekt további sorsa.
Mivel az oroszok határidő megjelölése nélkül, kulcsrakész megoldásra szerződtek, a beruházás elvileg bármeddig elhúzódhat. A projekt orosz állami pénzből (közpénz) finanszírozása jelenthet csak problémát, leginkább akkor, ha a keret elfogy. Az orosz atomipar több projektbe is belekezdett a világban, és csupán döntés kérdése, mikor melyik projektekre koncentrálnak jobban. A finn beruházás esetleges bedőlése így a Greenpeace szakértője szerint Paks II-t is csak annyira érinthetné, mint a fehérorosz, a török, az egyiptomi és a bangladesi projekteket: mivel ezek az azonos pénzügyi háttér mellett az építés ütemezését tekintve is összefüggenek, a változások az építkezések határidőinek eltolódását okozhatják.
Maarit Laihonen, az Aalto Egyetem kutatója szerint erre a Hanhikivi-1 esetében is nagy az esély, mert amikor az oroszok beléptek a projektbe, túl magabiztosak voltak, túlértékelték a saját tudásukat és diplomáciai potenciáljukat. Laihonen biztos abban, hogy a STUK jó munkát végez a Roszatom és a Fennovoima felügyeletében, így is látható azonban, hogy a beruházási folyamat lelassult, és “nem igazán tűnik úgy, hogy a két szervezet meg tudna birkózni a feladattal”. Kifejezetten nagy a csend a projektről a politikusoknál, ami szintén arra utal, hogy a projekt “zaklatott állapotba került” – tette hozzá.
Az atomenergetika és a politikai döntéshozatal kapcsolatát kutató Laihonen (disszertációja, A nukleáris energia politikai előjátéka gyakran hivatkozott forrás Finnországban) hasonlónak tartja a jelenlegi helyzetet ahhoz, mint amikor az 1970-es években Loviisában – szintén orosz technológiával – épült atomerőmű. “Az a legnagyobb probléma, hogy rengeteg információ nem publikus, így aztán amikor valaki kritizálja a projektet, könnyen nevezhető inkompetensnek a másik oldalról, hiszen információk hiányában nem tudunk pontos állításokat tenni” – magyarázta a kutató.
Az információk eltitkolása azonban nem megoldás a Fennovioma számára sem. A napokban Toni Hemminki vezérigazgató teljesen váratlanul, tényleges magyarázat nélkül bejelentette a cégtől való távozását. Az okokról semmit nem tudni, a változásról is csak annyi szivárgott ki, hogy az oroszok bevásárlása óta vezető székben ülő Hemminki utódját már keresik.
A finn Gazdasági és Foglalkoztatási Minisztérium főmérnöke, Jorma Aurela azt nyilatkozta, hogy ha az ország nukleáris beruházásai mind célba érnek, akkor az atomernergia részaránya a finn energiamixben elérheti a 30 százalékot. Viszonyításként: Magyarországon ennél már most, csak a Paks I atomerőmű nagyobb részarányt harap ki a tortából, és ha a négy, jelenleg is működő, 500 megawattos reaktor mellett Paks II. két új (egyenként 1200 megawattos) blokkja is termelni fog, ez az arány meghaladhatja akár a 60 százalékot is.
A tervek szerint a Hanhikivi-1 Finnország elektromos energia szükségletének 10 százalékát fedezi majd. A Fennovoima úgy számol, hogy az új atomerőmű mind az utóbbi években megnövekedett villamosenergia import, mind pedig a Finnország által 2029-ig vállalt szénerőmű-bezárásokra megfelelő megoldás lesz, és segítheti az országot a nagyobb arányú energetikai önellátásban. Még 500 millió eurós árelőnyt is kimutattak a csökkenő importból, a külkereskedelmi mérleg javulásából, és a háztartások vásárlóerejének növekedéséből kalkulálva.
A Greenpeace-es Olli Tiainen ezen csak mosolyog. Azt állítja, hogy aki energetikai ügyekben általános szinten tájékozott, az egyre kínosabb viccnek tartja a Fennovoima ténykedését. A régió energetikai prognózisai ugyanis 2030-ra már a szélenergia dominanciáját hirdetik, úgy számolnak, hogy egy évtized múlva a finn energiatermelés egyharmada már innen érkezik majd. Ráadásul az összekapcsolt skandináviai és észak-európai hálózatokon további olcsó dán, svéd, norvég és akár német offshore szélfarmtermés kerülhet majd a finn hálózatra – mivel jelenleg is ezek számítanak a legolcsóbb termelési módnak.
A Fennovoima üzleti modellje szerint 60 év működésre tervezett Hanhikivi-1 (melynek tulajdonosai finn nagyipari cégek, önkormányzatok, valamint egyharmad részben a Roszatom) az indulásakor 50 euró körüli egységáron lesz képes áramot termelni. Ha az áramár a piacon – a jelenlegihez hasonló módon – ennél alacsonyabb, akkor az erőmű bajba kerülhet, mert a tulajdonosok veszteségtűrő képességére lesz utalva.
Tiainen úgy látja, hogy az árversenyen túl a klímaválság politikai és társadalmi tudatosulása miatt is inkább a nap- és szélenergiának áll a zászló. A nukleáris ipar finnországi kilátásai szerinte rövid-, de főleg középtávon már nem túl jók. Pláne, hogy az atomerőművek megítélésében egy új elem is hangsúlyosabbá vált: a többség politikai-biztonsági kockázatként tekint a projektre.
A skandináv országban nagy visszhangja volt a Finn Nemzetközi Kapcsolatok Intézete által Oroszország változó szerepe Finnország szomszédos területein címmel kiadott tanulmánynak, melyben a kutatók az orosz külpolitika változását vizsgálva kimutatták, hogy Moszkva az energiafüggőséget a kisebb országok nemzeti szuverenitásának aláásására használja fel. “Nem véletlen, hogy a politikusok inkább a STUK-ra bízzák a döntést. Szerintem titkon sokan abban bíznak, hogy valahogy elhal majd a projekt” – mondta végül a Greenpeace szakembere.
Az új paksi beruházás engedélyeztetéseinek elhúzódása, a nem megfelelően beadott engedélyeztetéshez szükséges tanulmányok, az eddig látott vezetőváltások is felvetik, hogy ez a szakemberek ügyetlensége csupán, vagy politikai játék. „Egyre több jel mutat arra, hogy nem fog megépülni Paks II., s hogy e beruházás Magyarországon is csupán a politikai elit s érdeke. Az atomenergia drága és olyan veszélyes hulladékot termel, amit itthon kell majd tárolnunk a következő 600 ezer évben.” – mondta Mátyás Eszter, az Energiaklub atomenergetikai szakértője.
Radioaktív hulladéktároló: Baranyában kétszer is visszaverték a beruházást a helyiek
„A mi országunk alkalmatlan a kiégett fűtőelemek végleges tárolására.” A kijelentés Maróthy Lászlótól, a Paksi Atomerőmű akkori nukleáris igazgatójától hangzott el 1988.
Az atomenergia piac változásait részletesen bemutató, szeptember végén megjelent friss World Nuclear Industry Status Report egyértelműen rávilágít arra, hogy az elmúlt években úgy megdrágult az atomenergia (az uránybányaszattól kezdve a radioaktív hulladék kezeléséig), hogy politikai érdekeken kívül más miatt nem éri meg ebbe az energiaforrásba beruházni.
„Bízunk abban, hogy végül a magyar kormány is ki tud hátrálni az orosz szorításból és gazdaságilag is racionális energiajövőt biztosít hazánknak. Ehhez a napenergia termelés támogatása után a szélenergia termelés újbóli engedélyezése kell, hogy az első lépés legyen.” – tette hozzá Mátyás Eszter.
Nagy Gergely – Szabó M. István
Infografikák: Bátorfy Attila. Cikkünk az Energiaklubbal együttműködésben indított energetikai tényfeltáró sorozat keretében készült.
Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!
A 2015-ös milánói világkiállításra készült magyar pavilon tervezője szerint bő 1 milliárd forintos kárt okoz az állami költségvetésnek, hogy a...
Meseszerű megbízásokkal látnák el az emberek a magánnyomozókat, és nincsenek tisztában azzal, hogy azok nem törhetnek fel egy internetes fiókot,...
Pest megye sok településén búcsúzik a fideszes vezetés a hatalomtól. Az új összetételű testületekben számos helyen kerültek fölénybe az ellenzéki...
Nem tolerálta tovább a pécsi lakosság, hogy a fideszes városvezetés balhés ügyletei miatt hátrányt szenvedjen a város, és lecserélte képviselőit....
