vidéki lapszemle

Európa Zöld Fővárosa lenne Debrecen; elárverezik a bezárt posták üzlethelyiségeit

Debreciner.hu: Elkészült a Civaqua-program első üteme, de a debreceni Nagyerdő és az erdőspusztai tavak megmentése még távolinak tűnik

„A fideszes városvezetés úgy felbátorodott, hogy három sikertelen próbálkozás után ismét nekifutnak egy nemzetközi cím megpályázásának” – írja a Debreciner. A lap szerint ezúttal Európa Zöld Fővárosa lenne a gazdaságát az autó- és akkumulátoriparra építő Debrecen. Papp László polgármester korábban azt mondta, politikai felelősséget vállal azért, hogy a város környezetének vízellátását javító program 2027 végéig elkészüljön, de egyelőre még forrás sincs a folytatásra.

Szol24.hu: Ez az ellenzéki kerekasztal nehezen akar összejönni Szolnokon

Október végén az Agóra Szolnoki Közéleti Egyesület felhívást tett közzé a közösségi oldalán. Ebben Szolnok ellenzéki pártjaihoz, ellenzéki gondolkodású egyesületeihez, civil szervezeteihez és polgáraihoz fordultak, és összefogást, ellenzéki kerekasztalt szorgalmaztak. Közel két hónappal a felhívást követően azonban úgy tűnik, egyelőre csak kevesen csatlakoztak a programhoz – derítette ki a Szol24.hu.

Nyugat.hu: Pert nyert a DK Hende Csaba ellen

A Nyugat.hu a DK közleményére hivatkozva azt írja, Hende Csaba személyiségi jogai megsértése miatt perelte be Szuhai Viktort, a DK helyi választókerületi elnökét. Szuhai Viktor szerint a fideszes képviselő tudatosan hazudott a választóknak a 2022-es országgyűlési választások előtt. Hende akkor a szombathelyi északkeleti elkerülő út megépítésével kampányolt, még egy munkagéppel is fotózkodott, azonban már akkor tudnia kellett, hogy a kormány nem ad pénzt a beruházásra. Ennek ellenére úgy állította be, mintha ő tudná elintézni az út megépítését a helyieknek, ezzel pedig mérhető támogatást szerezhetett magának. A pert Hende Csaba elvesztette, a Szombathelyi Törvényszék szerint ugyanis hiányos keresetlevelet írt.

Veszprémkukac.hu: Veszprémi Főegyházmegye – „Dézsma” vagy vállalható szolidaritás?

A közbeszédben „dézsmaként” emlegetett egymillió forint beszedése a Veszprémi Főegyházmegye lelkipásztorainak személyes javaiból nemcsak a helyi közösségekben, de az országos sajtóban is nagy felzúdulást keltett. A Veszprémkukac.hu a Veszprémi Főegyházmegye közreműködését kérte, hogy az ügy hátterét megismerhesse. A lap azonban csak néhány kérdésére kapott – nem túl informatív – választ.

7300.hu: Elárverezik a volt posták üzlethelyiségeit

Tavaly októberben jelentette be a Magyar Posta, hogy országszerte bezárják 366 hivatalukat, hogy így spóroljanak az energiával. Komló öt postájából négyet érintett a döntés, amelyről elsőként még azt mondták, hogy ideiglenes. Pár hónappal később viszont kiderült: nem nyitnak ki többé a bezárt hivatalok. Legalábbis a Magyar Posta üzemeltetésében nem, ugyanis vállalkozások, önkormányzatok lehetőséget kaptak posták nyitására a cég partnerprogramja keretében. A komlói önkormányzat most úgy döntött, elárverezi illetve bérbe adja az üres üzlethelyiségeket – olvasható a 7300.hu cikkében.

Nyitókép: Az épülő BMW-gyár Debrecenben 2023. február 2-án. MTI/Czeglédi Zsolt

Megosztás