közbeszerzés

Közel 5,5 milliárd forintért építi meg a ZÁÉV a Mindszentyneumot Zalaegerszegen

Megállíthatatlanul gyűjtik be a munkákat Mészáros Lőrinc cégei. Most a ZÁÉV Építőipari Zrt. a Mindszenty Józsefnek emléket állító múzeum kivitelezését kapta meg.

Támogasd a munkánkat
pólóvásárlással!

Egy 2015-ös kormányhatározat döntött arról, hogy a Modern Városok Program keretében egy Mindszenty József előtt tisztelgő múzeumot és zarándokközpontot hoznak létre Zalaegerszegen.

Most az uniós közbeszerzési értesítő legfrissebb számából kiderült, hogy mintegy 5,5 milliárd forintért Mészáros Lőrinc érdekeltsége, a ZÁÉV Építőipari Zrt. építheti meg Zalaegerszegen a Mindszentyneumot és a hozzá tartozó parkolót.

A tervdokumentációt át kellett tervezni, mert a régészeti feltárások miatt állagmegóvó intézkedések elvégzését rendelte el a hatóság. Mint az eredményhirdetésről szóló tájékoztatóban olvasható, a kulturális intézmény hasznos alapterülete 3 753 négyzetméter lesz.

A földszinten található majd az előcsarnok, a jegypénztár és egy ajándékbolt, illetve a 120 fő befogadására alkalmas rendezvényterem, két kisebb elkülöníthető teremmel együtt.

A Mindszenty Józsefről és az egyházüldözés szóló állandó kiállítási terek a múzeumpedagógiai helyiséggel és a filmvetítővel az első és a második emeleten kapnak helyet. Az időszaki kiállítás terei a legfelső, tetőtéri szinten lesznek. A múzeumhoz tartozó felszíni parkolóban pedig 99 gépkocsi és 3 autóbusz fér majd el.

A zalaegerszegi önkormányzat idén június 3-án kötötte meg a nettó 5,48 milliárd forintos értékű munkáról szóló szerződést a ZÁÉV-val, amely alvállalkozóként a FormiConcept Szolgáltató Kft.-t és a ZALA-ELEKTRO Kft.-t vonja be a kivitelezésbe. 

Mészáros Lőrinc cégén kívül indult még a tenderen Tiborcz István üzlettársának, Paár Attilának az érdekeltsége, a West Hungária Bau Kft. és a Laterex Építő Zrt. is. A közbeszerzési adatbázisba feltöltött dokumentumok szerint a WHB a ZÁÉV-nél magasabb árral pályázott, a Laterex ajánlata pedig érvénytelen lett, mert „nem bocsátotta rendelkezésre az ajánlati biztosítékot ajánlattételi határidőre”.

A ZÁÉV-nak egyébként van egy másik zalaegerszegi munkája is: az új fedett uszodát 8,8 milliárdért építi meg. A vállalkozás egyik legnagyobb munkája pedig az új Néprajzi Múzeum felhúzása a Városligetben, amelyet a Magyar Építő Zrt.-vel közösen 26 milliárd forintért végez.

Emellett a ZÁÉV építi meg 4,6 milliárdért az Újpesti Torna Egylet új jég- és curling csarnokát, továbbá a cég alakította át az Orczy-parkot 3 milliárd forintért és a Közszolgálati Egyetem műemlék épületét 3,5 milliárdért.

Már korábban is az a szóbeszéd járta, hogy a ZÁÉV Mészáros Lőrincé, de hivatalosan idén januárban jelentették be, hogy a cég és építőipari tevékenységet folytató leányvállalatai Mészáros érdekeltségébe kerültek. A ZÁÉV értékesítésének nettó árbevétele 2017-ben 35 milliárd forint volt, tavaly pedig mintegy 72 milliárd forintot árbevételt ért el. Ahogy azt a 444 is megírta, a tavalyi évet a ZÁÉV 5,6 milliárdos nyereséggel zárta, osztalékként pedig ennél is többet, 8 milliárd forintot vettek ki belőle a tulajdonosok, Mészáros Lőrinc és felesége.

Csikász Brigitta

Címlapkép: a Mindszentyneum látványterve (forrás: Zalamedia.hu). A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta.

Megosztás