Egyszerűen nem lehet megállítani Mészáros Lőrinc cégeit a közbeszerzések elnyerésében. A milliárdos üzletember egyik új érdekeltsége, a ZÁÉV Építőipari Zrt. most az Újpesti Torna Egylet számára épít jég- és curling csarnokot.
A sportegylet tavaly év végén számolt be arról, hogy új jégcsarnokot építtetnek, mivel az UTE Jégkorong Szakosztálya kinőtte a Megyeri úti létesítményt. „Az ország egyik legeredményesebb jégkorongszakosztályánál annyira sok a gyerek, hogy nem lehet már megfelelő mennyiségű edzésidőt biztosítani egy jégpályán. Elengedhetetlen, hogy legyen egy második jégpályánk, mert egyszerűen nem tudunk fejlődni, a csapatoknak nincsen elég jégidejük.”
A hamarosan startoló építkezésről beszámolva a jégkorong-szakosztály elnöke hangsúlyozta, hogy „az új pálya a XXI. századnak megfelelő edzőpálya lesz, komoly infrastruktúrával, öltözőkkel, modern helyiségekkel. Ami azonban újdonság, hogy a jégkorong mellett lesz egy curling pálya is, hiszen Magyarországon ezt a sportágat is egyre többen űzik.”
Az uniós közbeszerzési értesítő, a TED legfrissebb számában most megjelent az UTE jégcsarnokának kivitelezésére kiírt közbeszerzés eredménye: a tájékoztató alapján 5 ajánlat érkezett a munkára, és a nyertes a ZÁÉV Zrt. lett.
A Szilágyi utcai atlétikai sporttelepen épülő új Jégcsarnok alapterülete 3962 m2 lesz, amely magában foglal egy megközelítőleg 2000 m2 nagyságú jégpályát.
A ZÁÉV az eredetileg tervezettnél kétszer drágábban, nettó 2,1 milliárd forint helyett 4,6 milliárdért húzza fel a létesítményt.
Idén januárban jelentették be, hogy a ZÁÉV Zrt. és építőipari tevékenységet folytató leányvállalatai Mészáros érdekeltségébe kerültek. A cégnek mostanában nem az UTE-jégcsarnok az egyetlen drága munkája: nemrég megírtuk, hogy Zalaegerszeg új fedett uszodáját a becsült 5,6 milliárd forint helyett 8,8 milliárdért húzza fel a ZÁÉV, és mintegy 26 milliárd forintért építi fel az új Néprajzi Múzeumot a Városligetben a Magyar Építő Zrt.-vel közösen.
A közbeszerzések alakulását nyomon követve korábban cikkeztünk arról, hogy számításaink alapján 2017-ben a ZÁÉV 430 milliárd forint értékű tendert nyert el, 2018-ban pedig 42,4 milliárd forint értékű közpénzes megbízást kapott.
A Transparency International (TI) Magyarország közösségi adománygyűjtő kampányt indított, hogy ki tudja fizetni az MLSZ által kért költségtérítést a TAO-adatokért....
A Duna alacsony vízállása esetén a Paksi Atomerőmű blokkjai számára szükséges hűtővizet úszó szivattyútelepek segítségével biztosítják a jövőben. Mindez 2...
Fontos kérdésben döntött a bíróság az Átlátszó javára: egy visszavonulóban levő üzletember képe felhasználható-e a hozzájárulása nélkül egy róla szóló...
A(z) https://atlatszo.hu oldal sütiket és más kódokat használ a honlap megfelelő működésének biztosítása céljából, a weboldalon nyújtott felhasználói élmény fokozása érdekében, továbbá ennek segítségével készít elemzéseket az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállításához. Bővebb információt az adatkezelési tájékoztatónkban talál.