Egyéb

Szalai Bálint az idei Soma-díjas

Szalai Bálint, az Index újságírója vehette át az előző év legjobb oknyomozó újságírói tevékenységét elismerő Soma-díjat vasárnap.

Szalai Bálint cikksorozata – amely az Átlátszó 2014-es toplistájára is felkerült – a magyar állampolgárság-szerzés ukrajnai visszásságait mutatta be. Semjén Zsolt a most díjazott cikkek miatt lehazaárurózta az újságírót, és külföldi titkosszolgálatokat emlegetett. A díjnyertes cikkek:

Ukrán maffia osztja tízezrével a magyar állampolgárságot

Ma is jönnek a hamisított magyarok

A Soma-díjat Gőbölyös József (Soma) oknyomozó újságíró 2000-ben bekövetkezett halála után alapították, és minden évben január 11-én, Soma születésnapján adják át a legjobb magyar tényfeltáró cikk szerzőjének. A díjat három tagú zsűri véleménye alapján ítélik oda. A legfontosabb értéknek a munka alaposságát, és a téma társadalmi jelentőségét tartják. A díjjal egymillió forint jár, és egy S betűt formázó, Varga Tamás alkotta kisplasztika.

Lőke András, a Soma Alapítvány kuratóriumi elnökének közlése szerint a 2002-es indulás óta nem érkezett ilyen kevés pályázat, ám nem is volt a művek általános színvonala olyan magas, mint tavaly.

Lőke András a díjátadón elmondta, kevés, összesen 12 pályázat érkezett, a 2002-es indulás óta nem volt ennyire alacsony a pályázatok száma, viszont a 12-ből hat volt olyan jó, hogy érdemes lett volna a díjra. A díjazásra érdemes cikksorozatok között említette az Átlátszó újságírója, Sarkadi Nagy Márton cikksorozatát az energiaiparban tevékenykedő gyanús offshore cégekről, mint például a MET Holding.

A zsűri emellett kiemelte Dezső András munkáját is. Az Index újságírója bár tavaly megírta az év sztoriját az orosz ügynöknek látszó jobbikos EP-képviselőről, a cikket mégsem lehetett a díjra jelölni, hiszen Dezső már elmúlt 37 éves. Ettől vélhetően nem teljesen függetlenül a Soma Alapítvány most bejelentette, hogy jövőre már kortól függetlenül mindenki pályázhat, eltörlik a 37 éves korhatárt.

Az atlatszo.hu újságírói közül Oroszi Babett 2014-ben, Mong Attila 2004-ben, Bodoky Tamás 2008-ban nyerte el a Soma-díjat. A díjazottak teljes névsora az alapítvány honlapján elérhető.

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!

Best of 2014

Miből telik Orbán Ráhelnek 15 millió forintos tandíjra? Meg fogsz döbbenni!

Kinyomoztuk, kinek adta el budai házát Vida Ildikó. Nem fogod elhinni!

Feltérképeztük az Andy Vajna magyar vállalkozásai mögött burjánzó offshore cégbirodalmat

Vadászháza épült Semjénéknek Gánton

Közmunka csak a megfelelő voksért: nyílt szavazás volt Borsodban

Mészáros Lőrinc cége építkezik a kivágott Gellért-hegyi erdő helyén

Akár 600 milliárd forint veszteséget okozhat az Eon földgáz-nagykereskedő megvásárlása

Lázár János 23 millió forintért rendelt csehországi fácánvadászatot

Megosztás