Február végén Egyiptomba repült Orbán Viktor miniszterelnök, Szijjártó Péter külügyminiszter és Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, plusz egy üzleti delegáció. Az utazáshoz a honvédség négy repülőgépéből hármat is igénybe vettek: a két, egyenként kb. 140 fős Airbust és az egyik luxuskategóriájú Falcont is. Adatigénylésben kértük ki az üzleti küldöttség névsorát, és bár a három repülő miatt nagyobb létszámra számítottunk, csak egy 25 fős listát kaptunk a külügytől.
Február 27-én utazott Egyiptomba a magyar miniszterelnök, aki másnap tárgyalt Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfővel és vallási vezetőkkel. A kairói látogatásra Orbánt elkísérte két minisztere, valamint egy magyar cégvezetőkből álló delegáció is, akik egy üzleti fórumon vettek részt.
A miniszterelnök egyiptomi látogatását bejelentő hivatalos közleményben nem említették a delegáció létszámát, de a 24.hu megírta, hogy az utazáshoz a honvédség négy repülőjéből hármat is igénybe vettek Orbánék. Budapestről Kairóba repült a honvédség mindkét Airbus A319-es gépe, amelyek egyenként legalább 140 fő befogadására alkalmasak. A harmadik repülővel, a 606-os lajstromjelű, luxuskategóriájú Falconnal Szijjártó Péter érkezett.
Méghozzá elég kalandosan: hétfő hajnalban Törökországba kísérte a földrengés áldozatainak szánt segélyszállítmányt az egyik Airbus fedélzetén, majd az hazajött Budapestre, és vitte Orbánékat Kairóba (plusz a másik Airbus is). A külügyminiszterért pedig kiment Ankarába a 606-os Falcon, ami elreptette Stockholmba, majd onnan Egyiptom fővárosába. Ez nagyjából 7200 kilométeres repülés, amiről Szijjártó egy animációs videót tett közzé a Facebook-oldalán.
A három repülő hatalmas delegációra engedett következtetni, ezért adatigénylésben kértük ki a Külügyminisztériumtól és a Miniszterelnökségtől, hogy kik voltak azok a magyar cégvezetők, akik elkísérték Orbán Viktort, Nagy Mártont és Szijjártó Pétert Egyiptomba, és mely vállalatokat képviselték az úton.
A közérdekű adatigénylésre az Átlátszó által üzemeltetett KiMitTud közadatigénylő weboldalt használtuk. A KiMitTud segítségével azonban nem csak mi, hanem bárki könnyen és átláthatóan tud közérdekű adatot igényelni minden olyan állami, önkormányzati vagy más közfeladatot ellátó intézménytől, amely részt vesz az állam működtetésében, vagy közpénzt költ.
A Miniszterelnökség azt közölte, hogy ők nem adatkezelők a kérdésben. A Külügy viszont érdemi választ küldött, amely szerint 21 cégtől 25 embert vittek ki. A listán ABC-sorrendbe rendeztük a cégneveket:
ANY Biztonsági Nyomda Zrt. – Zsámboki Gábor
Bonaventura Gold Kft. – Regőczi László
Care All Kft. – Varga Péter
Continest Technologies Zrt. – Kis-Márton Vidor
Cs-Process Mérnöki Kft. – Csűrös Sándor, Filipowicz Katalin Patrícia
FF Fémfeldolgozó Zrt. – Koller Zsuzsa
FIVOSZ Alapítvány – Inotay Petra Lujza
Ganz Danubius Watercraft and Crane Kft. – Jefremov Vlagyimir Vasziljevics, Szabó Norbert
Gan- MaVag International Kft. – Steklovits Balázs, Szatmáry Soma, Tamás Loránd
Grape Solutions Hungary Zrt. – Kluge Endre
Hungarian Water Partnership Nonprofit Kft. – Horváth Zoltán
HWTC Hungarian Water Technology Corporation Kft. – Kiss Adrián
Ikarus Global Zrt. – Benkócs Tamás
Innovitech Kft. – Baják Imre
Log Valve Kft. – Meixner Áron
MVM EGI Zt. – Lakatos Balázs
Platio Solar Kft. – Sebők András
Rába Járműipari Holding Nyrt. – Fehér Roland Zoltán
Renner Bt. – dr. Renner Tamás
Rex-San Kft. – Hidasi Péter Leon
Water&Soil Kft. – Vattay Richárd
„Magyarország és Egyiptom kormánya megállapodást írt alá a szuezi különleges gazdasági övezet közös hasznosításáról, amelynek nyomán magyar vállalatok kedvezményes körülmények mellett indíthatnak ott beruházásokat” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter február 28-án Kairóban. A pénzügyi feltételek kapcsán pedig „arra emlékeztetett, hogy az Eximbank százmillió eurós hitelkeretet nyitott a vállalatközi kapcsolatok támogatására”.
Szijjártó Péter beszédet mond az egyiptomi-magyar üzleti fórumon 2023. február 28-án (fotó: a miniszter Facebook-oldala)
A kormányzati honlapon olvasható beszámoló szerint „az üzleti fórumon 21 magyar és 65 egyiptomi cég vett részt, egymással összesen 121 vállalatközi találkozót folytatva le”. A 21 cég stimmel, ennyi szerepel az Átlátszónak kiadott listában is. Azonban jól látszik, hogy két cégtől 2 fő, egy vállalattól pedig 3 ember is kiutazott Kairóba Orbán Viktorral és minisztereivel.
A Ganz-MaVag International Kft., amely 3 képviselőjét is delegálta a kairói útra, meglehetősen kormányközelinek mondható. Tulajdonosai ugyanis a Magyar Vagon Befektetési Vagyonkezelő Zrt. és a Cato Investments Kft. – előbbi Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter érdekeltsége volt 2022 májusáig, az utóbbi pedig Tombor Andrásé, aki Habony Árpád hitelezőjeként szerzett hírnevet.
A külügytől kapott listán azonban a FIVOSZ a legérdekesebb, mivel ugye az nem cég, hanem – ahogy neve is jelzi – egy alapítvány. A betűszó a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének rövidítése, a szervezet jó kapcsolatokat ápol a Fidesz-kormánnyal. Rendezvényük, a Fiatal Vállalkozók Hete rendszeresen kap állami támogatásokat és szerepeltet kormányzati fellépőket. A FIVOSZ Alapítvány kuratóriumi elnöke Inotay Petra, aki részt vett az egyiptomi úton, és ezt a szervezet büszkén posztolta is a Facebook-oldalán.
Inotay Petra Kairóban 2023. február 28-án (fotó: FIVOSZ/Facebook)
Adatigénylésünkben rákérdeztünk arra is, hogy az üzleti delegáció tagjai mennyit fizettek a honvédségi repülős útért. A Külügy válasza szerint semennyit, vagyis
közpénzből vitték a 25 fős delegációt Egyiptomba.
Akárcsak tavaly februárban, amikor egy 49 fős delegáció utazott Szijjártó Péterrel Kairóba, majd onnan Bahreinbe honvédségi repülővel. Arról az útról nagy nehezen sikerült kiderítenünk a Honvédelmi Minisztériumtól, hogy a delegáció fedélzeti ellátása 5,5 millió forintba került, és további 6,85 millió forint volt a fedélzeti internethasználat díja. Azt sajnos nem tudni, hogy az idén februárban kivitt 25 fő mennyiért evett-ivott-netezett a honvédségi gépe(ke)n.
Erdélyi Katalin
Címlapkép: Orbán Viktor megérkezik Kairóba a honvédség egyik repülőgépével 2023. február 28-án (fotó: a miniszterelnök Facebook-oldala)
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Az OE-LOT idén szeptemberben jött ki a Bombardier kanadai gyárából, azóta a budapesti repülőtér a bázisa. Gyakran együtt mozog a többi neres repülővel, így egyértelmű a kötődés.
A leggazdagabb magyar január végén Marbellán járt a Puskás Akadémia edzőtáborában, és pont vele együtt mozgott egy osztrák magánrepülő és helikopter is.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!