médiaszereplés

Tiltakozás a sóskúti akku-feldolgozó ellen, Orbán is megszavazta Ukrajna támogatását – Bodnár Zsuzsa a Hetes Stúdióban

Mitől tartanak és miért tiltakoznak a sóskútiak és a környékbeliek a településre tervezett akku-feldolgozó üzem építése ellen? Becsapta-e a nemzeti konzultációs ívet kitöltő választópolgárokat Orbán, aki igent mondott az EU-csúcson Ukrajna támogatására? – többek között erről beszélgetett kollégánk, Bodnár Zsuzsa a Klubrádió Hetes Stúdió című műsorában Bethlen Tamással, a Borsod24 szerkesztőjével, valamint Neumann Gáborral és Bolgár Györggyel, a rádió munkatársaival.

A műsorban a hét legfontosabb eseményei közül szó esett többek közt a hazai akku-ipari beruházások veszélyeiről és a civil ellenállás lehetőségeiről, Orbán Viktor „pálfordulásáról” Ukrajna támogatása ügyében, s a magyarországi korrupció egyre nagyobb mértékéről.

A műsorban kollégánk elmondta, hogy az Átlátszó által feltárt, az akku-újrahasznosítók működéséhez kapcsolódó botrányos esetek is szerepet játszanak abban a rendkívül nagy lakossági bizalmatlanságban, ami ezeket a beruházásokat övezi. Bethlen Tamás arra hívta fel a figyelmet, hogy Alsózsolcán az  újrahasznosító üzem ügyében több civil szervezet tiltakozott a település vízbázisára tervezett veszélyes ipari beruházás ellen, s ez a lakossági ellenállás is példát nyújthatott a sóskúti üzem elleni fellépéshez. A beszélgetők megvitatták, hogy vajon Orbán eltaktikázta-e magát a magyarországi akkumulátor-ipar túlzott felpörgetésével, a jelek szerint ugyanis a beruházásokat erőltető kormányzati politika egyre több helyen vált ki lakossági ellenállást.   

Bodnár Zsuzsa beszélt a magyarországi és a németországi akkus beruházások környezetvédelmi szabályozása közti különbségekről, a német eljárások szigoráról, valamint a hazai és a külhoni civil tiltakozások közti hasonlóságokról is. 

 

A műsorban szóba került, hogy a magyar kormányfő Brüsszelben tiltakozó gazdákkal találkozott és az EU demokrácia-deficitjéről nyilatkozott, miközben a hazai tüntetések résztvevőivel soha nem áll szóba. A beszélgetők megvitatták azt is, hogy jelenthet-e népszerűségvesztést a Fidesz-kormány számára, hogy Orbán Viktor az EU-csúcson megszavazta Ukrajna 50 milliárd eurós támogatását, ellentmondva a nemzeti konzultáción kapott válaszokban megjelenő „népakarattal”.  

A beszélgetés témája volt az is, hogy Transparency International (TI) 29. alkalommal elkészített Korrupció Érzékelési Indexe (CPI) szerint Magyarország korrupciós helyzete a tavalyi évben sem javult, sőt már második éve hazánk az Európai Unió tagállamainak sereghajtója.

Kollégánk a műsorban kiemelte, hogy az Átlátszó rendszeresen foglalkozik a hazai közbeszerzési piaccal, mely a közpénzek politikai alapú szétosztásának egyik fő eszközévé vált az utóbbi években. A TI jelentése ennek kapcsán két, az Átlátszón korábban megjelent cikkre is hivatkozik: az egyik a győri tenderkirály cégek süllyesztőbe került ügyével foglalkozott, a másik pedig bemutatta, hogyan lehet a törvényesség látszata mögött manipulálni a tendereket.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42