ismeretterjesztés

Bikaherével magyarázza el a Guardian, mi az a TTIP

Bár kormányunk fél éve még bőszen hivatkozott a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség (TTIP) elleni harcára, ha éppen Amerikázni kellett, mára úgy tűnik feledésbe merült a téma. Nem így van az angoloknál, legalábbis a Guardian most készített egy 3 perces összefoglaló videót, ami sorra veszi a politikai reflektorfény mögött tervezett megállapodás ismert és lehetséges tartalmi részeit, valamint kockázatait.

A TTIP lényege, hogy egy EU és USA közti megállapodás keretében megkönnyítse a multinacionális cégek kereskedelmét a két kontinens között. Ez a cégek költségeinek csökkentésével és a rájuk vonatkozó szabályok lazításával valósulhatna meg. Az ismert tervek szerint lazulhatnak az élelmiszer-biztonsági, gyógyszer-, energia- és ruhaipari szabályozások. A videó megkapó hasonlatokkal operál, felveti például, hogyan harmonizálhatóak azok a szabályok, melyek például Európában tiltják, míg az USA-ban engedik, hogy a szépségipar állatokon kísérletezzen. És mindeközben kalodába fogott fejű nyuszikat látunk, amint épp beoltják őket valamivel.

A megállapodás támogatói szerint azonban a TTIP árcsökkenést hozhat, ami megéri a háztartásoknak. A Guardian szerint ezek a számítások nem megbízhatóak, sőt azt is felvetik, hogy a nemzeti jellegzetességű termék piaca, valamint a helyi ipar az óceán mindkét partján veszélybe kerülhet, a közszolgáltatásokban pedig további amerikai típusú privatizációk jöhetnek a nyakunkra.

A TTIP ellenzői felvetik továbbá, hogy a megállapodás egyes részei (Investor-State Dispute Settlement – ISDS) alapján, ha egy ország szabályozása egy nagyvállalat profitérdekeit sértheti, akkor simán beperelhetik az adott államot, ez pedig antidemokratikus, sérti a nemzeti szuverenitást.

(Persze nem mertük kitenni címlapképnek a címben említett részletet, de akit érdekel, már csak ezért is nézze meg a videót.)

 

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2