Nemzetközi Együttműködés Rendszere

A külügy 774 millióval támogatja egy romos szlovákiai kolostor-magtár felújítását

A Külügyminisztérium tavaly év végén kötött támogatási szerződést egy magyar-szlovák társulással, amely Szlovákiában egy régi kolostor felújítását végzi. A középkori épület egykor magtárként is működött, de hosszú ideje romosan áll. 2021-ben vette meg a Közép-Európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány, amit a magyar kormány hozott létre közpénzből. Az alapítvány vezetője Szijjártó Péter helyettese, Magyar Levente, aki a 774 millió forintos felújítási támogatást szignálta a külügy részéről.

A romos ingatlant Orosz Örs, egy szlovákiai magyar politikus kezdte el megmenteni, aki 2021 elején tárgyalt róla Magyar Leventével is. Pár nappal a megbeszélésük után a Magyar által vezetett, közpénzből létrehozott alapítvány szlovák cége megvette az épületet, tavaly év végén pedig Magyar aláírta, hogy a magyar állam támogatja a felújítást.

A kormány 2021 elején hozta létre a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítványt (KEOMA) közérdekű vagyonkezelőként. Megalapításakor a KEOMA két állami céget és 600 millió forint közpénzt kapott ajándékba a Fidesz-kormánytól, majd később még 24 milliárdot az államkasszából. Tavaly az alapítvány 5,4 milliárd forint támogatást kapott, nagy valószínűséggel ezt is a kormánytól, közpénzből.

Az alapítvány kuratóriumának elnöke Szijjártó Péter külügyminiszter helyettese, Magyar Levente, a főigazgatója dr. Pacsay-Tomassich Orsolya volt külügyi államtitkár, és a többi kuratóriumi tag is külügyi kötődésű. A KEOMA rengeteg külföldi ingatlant vett a megalapítása óta, a legtöbbet Szlovákiában.

2021-ben megvették az épületet

Ipolyság (szlovákul Šahy) egy kb. 7000 lakosú település Szlovákiában, a magyar határ mellett, Nógrád megye szomszédságában. Az egyik nevezetessége az egykori premontrei kolostor, ami később magtárként is működött, de régóta romosan áll. Orosz Örs, egy szlovákiai magyar politikus 2020 decemberében számolt be arról a Facebookon, hogy az általa vezetett Sine Metu Polgári Társulás megvásárolta az épületet, és szeretnék megmenteni.

Orosz 2021. február 28-án posztolt arról, hogy Zachar Pál kollégájával (2022 ősze óta ő Ipolyság polgármestere) Magyar Levente külügyminiszter-helyettessel és Pacsay-Tomassich Orsolya akkori külügyi államtitkárral tárgyaltak az ipolysági premontrei kolostorról és az épület teljes felújításának lehetséges módjairól. „Rengeteg ötlettel és javaslattal érkeztünk nemcsak a kolostorral, de több más magyar emlékhellyel kapcsolatban is, melyek évtizedek óta dacolnak az enyészettel” – írta Orosz.

Orosz Zachar Magyar Pacsay Tomassich 210228 Fb

Zachar Pál, Magyar Levente, Pacsay-Tomassich Orsolya és Orosz Örs 2021 februárjában (fotó: Orosz/Facebook)

Pár nappal később meg is lett a megoldás: a Magyar és Passay-Tomassich által vezetett Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítványnak ajándékozott egyik állami cég 2021. február elején alapított egy szlovákiai leányvállalatot, a Manevi SK-t. Az pedig Oroszék találkozója után nem sokkal, 2021. március 2-án és március 8-án megvette az ipolysági kolostort és az azt övező telket – ezt a Ján Kuciak Oknyomozó Központ (ICJK) tárta fel még abban az évben.

A magyar állam fizeti a felújítást

A kolostor-megmentési projekt Facebook-oldalán 2021 augusztusában azt írták, hogy a Manevi SK befektetőként szerepel a kolostor-renoválási projektben, és bemutatták a felújítás látványterveit is. A szöveg szerint nemcsak az egykori premontrei kolostor/magtár, hanem az udvar, a hátsókert és az Ipolyra néző jezsuita épület is felújításra kerül majd.

2021 novemberében elkezdték a magtáron a falvarrást, hogy a felújítás kezdetéig ne romoljon tovább az épület állapota. Majd hosszú csend után idén áprilisban közölték az épület Facebook-oldalán, hogy hamarosan elkezdődhet az ingatlan rendbetételének első fázisa.

Ipolysag Kolostor Latvanyterv Fb

Az ipolysági kolostor-magtár felújítási látványterve (fotó: Facebook)

Azt nem tették hozzá, hogy ezt is a magyar adófizetők állják, pedig így van. Bár az épületet megvásárló Manevi-cég és az azt tulajdonló alapítvány is magyar közpénzből működik, a kolostor-felújítás támogatására még külön is adott pénzt a Fidesz-kormány az államkasszából.

Tavaly októberben a Külügyminisztérium 774 millió forint támogatást ítélt meg az „ipolysági premontrei magtár rehabilitációja” című projektre.

Az erről szóló szerződést (PDF-ben itt letölthető) a külügy részéről 2023. december 18-án Magyar Levente államtitkár szignálta, ami azért pikáns, mert ő amellett, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter helyettese, egyben az ingatlant (közvetetten) birtokló KEOMA vezetője is. Vagyis Magyar az egyik tisztségében eljárva többszáz millió közpénzt irányított át a másik pozíciójához tartozó projektre.

Kulugy Pontibus Tamszerzodes

Részlet a támogatói szerződésből

Annyi csavart tettek azonban a történetbe, hogy nem közvetlenül az alapítványnak vagy a szlovákiai leánycégnek adta a külügy a támogatást, hanem a PONTIBUS Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulásnak. Ez egy magyar-szlovák közös szervezet, amit 2015-ben hozott létre Pest Megye Önkormányzata és a Nyitrai Kerületi Önkormányzat, ahova Ipolyság tartozik.

Honlapja szerint a társulás létrehozásának célja, hogy „a határmenti társadalmi, gazdasági, turisztikai, kulturális és intézményközi kapcsolatokat fejlessze, hozzájárulva ezzel a térség összehangolt fejlődéséhez”. Az pedig könnyen érthető, hogy miként került az ipolysági kolostor ügyébe a társulás: a felügyelőbizottságában ott van Orosz Örs, aki először kezdett el foglalkozni az ingatlannal, és tárgyalt róla Magyar Leventével is.

Ipolysag Epuletegyuttes 2020 Oroszors Fb

A premontrei kolostor/magtár és a jezsuita épület 2020-ban (fotó: Facebook)

Sörfőzde és szálloda lesz

Mivel közpénzt kapott a munkára, a PONTIBUS közbeszerzést írt ki, hogy megtalálja a megfelelő kivitelezőt. A tenderfelhívás 2024. július 29-én jelent meg a közbeszerzési értesítőben, és augusztus 30-ig várják a jelentkezéseket.

A kiírás szerint ez csak a felújítás első üteme lesz, amelynek során a 403 nm hasznos alapterületű magtár műemlék épületének „állagmegóvó és szerkezetkész kialakítása fog megtörténni”, továbbá a feladat részét képezi „műemléki homlokzat-restaurálás 640 nm mennyiségben” is. A munkálatok során megerősítik az ingatlan alapjait, eltávolítják a jelenlegi, azbesztes tetőszerkezetet és megépítik az újat.

A tendernél nem adtak meg becsült értéket, de a külüggyel kötött szerződés szerint a 774 millió forintos magyar állami támogatásból 536,9 millió forint megy majd a felújításra. Az összeg többi részét pedig adókra, eszközökre, marketingre,  projektmenedzsmentre, szakértői díjakra és szolgáltatásokra költi a PONTIBUS.

A közbeszerzéshez becsatolt iratok között van a projekt építési engedélye is, amit a Manevi SK kérelmezett 2022 áprilisában, és Ipolyság polgármestere állított ki 2022 júniusában. Az engedély szerint a később magtárként működő egykori premontrei kolostor felújítása csak a kezdet. A Manevinek ugyanis tervei vannak a régi jezsuita épülettel is.

Egy étterem, egy 13 szobás szálloda „kis wellness-részleggel” és egy sörfőzde lesz majd itt a tervek szerint.

Ipolysag Epuletegyuttes Latvanyterv

A premontrei kolostor/magtár, az udvar és a jezsuita épület felújítási látványterve (fotó: Facebook)

A települést 2022 ősze óta vezető Zachar Pál megválasztása előtt Orosz Örssel tartott közös sajtótájékoztatóján már beszélt erről nagy vonalakban. A Felvidék. ma tudósítása szerint kifejtette: „Ilyen beruházás csak úgy valósulhat meg, ha hosszú távon fenntarthatóvá válik. Kulturális-gasztronómiai központtá alakítva vonzza majd a helyi és a tágabb környékről érkező látogatókat.”

Ipolysag Epitesiengedely

Részlet az építési engedélyből

26 épület öt országban

A Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány (KEOMA) alapító okirata 2021 februárjában kelt, és 2021 márciusában jegyezte be a bíróság. A KEOMA a megalapításakor a Manevi Zrt.-t és a Comitatus-Energia Zrt.-t kapta meg a Fidesz-kormánytól ajándékba, melyeknek akkor összesen négy külföldi ingatlana volt.

Azóta a két cégnek számos leányvállalata lett, és rengeteg ingatlant vettek a Kárpát-medencében. Összesen 26 épületről tudunk öt országban: Szlovákiában 14, Romániában 8, Szlovéniában 2, Szerbiában és Horvátországban 1-1 tartozik hozzájuk jelenlegi ismereteink szerint. A szlovákiai leányvállalat, a Manevi SK ügyevezetője a szlovákiai Dennikn („Napunk”) lapnak azonban azt nyilatkozta idén júniusban, hogy Szlovákiában már nem terveznek további ingatlanokat vásárolni.

Erdélyi Katalin

Címlapkép: Az ipolysági premontrei kolostor/magtár 2024 áprilisában (fotó: Facebook)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2