Diplomata-útlevél, kuratóriumi tagság és milliós költségtérítés is járt a volt svájci nagykövet élettársának
Bár Nagy István nagyköveti megbízatása 2020-ban véget ért, párja diplomata-útlevele ezután még hat évig érvényben volt.
Bár Nagy István nagyköveti megbízatása 2020-ban véget ért, párja diplomata-útlevele ezután még hat évig érvényben volt.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium jogerős ítélet ellenére sem árulja el, mennyibe kerültek Szijjártó Péter hivatali útjai. Az ügyben a Transparency segítségével feljelentést tettünk.
Az első- és másodfokú bíróság, valamint a Kúria is a Szijjártó magánrepülőzéseire vonatkozó adatok kiadását rendelte el, a külügy mégis titkolja őket.
Az Adria Port Zrt. 2024-ben 353 millió forint veszteséget termelt, de azért szponzorálnak egy amatőr olasz focicsapatot.
Az OE-IIS fedélzetén nemrég megtett Budapest-Mexikó-Salvador-Svájc-Budapest útja 80-100 millió forint közpénzbe kerülhetett.
Hiába trükköztek: az elsőfokú bírósági ítélet szerint a külügyminisztériumnak ki kell adnia, hogy mennyiért béreltek repülőt Szijjártó japán körútjára.
Most az 1007. repülésénél tart 2021 óta a külügyér. Többnyire a honvédség egyik gépén utazik, de időnként magán luxusrepülőket bérel neki a minisztérium.
Autóval kb. 2 óra lett volna a külügyminiszter útja, de ő inkább a honvédség egyik luxusrepülőjével ment, így már 30 perc alatt a szlovák fővárosban volt.
A külügyminiszter februárban azzal büszkélkedett, hogy New York és Washington között vonattal utazott, azt viszont elhallgatta, hogy bérelt luxusrepülővel ment Amerikába, ami követte Washingtonba is.
Az épület tulajdonosa a Szijjártó Péter embereivel kitömött vagyonkezelő alapítvány, ami az egész Kárpát-medencében vásárolt ingatlanokat magyar közpénzből.
Kálmán Olga (DK) országgyűlési képviselő érdeklődött a külügyminiszter 181 millió forint közpénzbe kerülő ázsiai repülőútjának részleteiről, de nem kapott érdemi válaszokat.