Médiafoglalás

Titkolná a szegedi bíróság, hány helyreigazítási per indult a megyei propagandalapok ellen

Gond nélkül terjesztenek valótlanságokat, majd azt nagy ritkán, csendben helyreigazítják. De, hogy mindezt hányszor teszik meg a Csongrád megyei propagandalapok, nem tudni, a Szegedi Törvényszék szerint az személyes adat. Az Átlátszó szerint viszont nem az.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

Rejtőzködő milliomosokról indított sorozatot a már Lázár János köreibe került hódmezővásárhelyi promenad.hu portál, de csak olyan állítólagos milliomosokat listáztak, akik szerintük  Márki-Zay Pétert támogatták. Ezt előre be is jelentették, meg is írtuk.

Az első, a Szabó családról készült cikk napokig állt a portál címlapján. Olyan jól sikerült, hogy tavaly ősszel helyreigazítást közöltek. Aztán nekiugrottak újra a témának. Idén januárban jelent meg a promenad.hu-n a „Rejtőzködő vásárhelyi milliomosok – Az Egyed család” című cikk, amiben saját bevallásuk szerint egy igazi vásárhelyi oligarcháról rántották le a leplet.

Ez is remek munka: a helyreigazítás szerint valótlanul állították, hogy Egyed Bélának, „a családfőnek behullott 2017-ben több mint 113 millió forintnyi nettó árbevétel két vállalkozása (a Tejút 2000 Kft. és a Hódmezővásárhelyi – Olajos Növények Termékcsoport Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.) után.” És azt is, hogy „gazdálkodásuk százmilliós eredményekkel rendelkezik”.

Nem csak a Lázár-közeli portálnak okoz problémát a valóság. A ma már Kubatov Gábor fideszes pártigazgató közelségébe került szegedma.hu is számos helyreigazítást közölt. 2017-ben folyamatosan közölték a Czeglédy Csabáról szóló kormányközeli híreket, majd azokat helyreigazították. A Botka László állítólagos hamis vagyonbevallásáról szóló írás sem állta ki a valóság próbáját.

A legemlékezetesebb mégis az, hogy Kapitány Gergelyt, a szegedma.hu főszerkesztőjét, első fokon két év próbára bocsátotta a bíróság, miután a portál megjelentetett egy hamis levelet, amelyet állítólag Szabó Sándor írt Botka Lászlónak, melyben migránsok titkos betelepítéséről van szó. Ez egyébként a Pesti Srácok oldalán ma is elérhető, a szegedma.hu-ra hivatkozva.

Jól látszik tehát, a kormányközeli média Csongrád megyében sem riad vissza a valótlanságok terjesztésétől. Ahogy azt országos padtársaik sem teszik.

A Fővárosi Törvényszék adatai alapján megírtuk, 109 helyreigazítási pert vesztett 2018-ban a kormányközeli média. Ebben az országgyűlési választás előtt és miatt minden korábbinál nagyobb fokozatra kapcsolt országos termékek szerepeltek. Szinte nem volt olyan nap, amikor két sorosos-migránsos hír között ne jelent volna meg egy lejárató anyag valamelyik ellenzéki politikusról, amit aztán a Fidesz-barát médiabirodalom minden tagja átvett.

109 helyreigazítási pert vesztett 2018-ban a kormányközeli média

A Fővárosi Törvényszéktől kikért adatok szerint 2018-ban összesen 109 sajtó-helyreigazítási pert vesztett a 888, a közmédia, a Lokál, a Magyar Idők, az Origo, a Pesti Srácok, a Ripost és a TV2.

Azt is megírtuk, hogy a kormánypárti politikusok által folyamatosan támadott, és “sorosista, ellenzéki, balliberális, hazug” jelzőkkel illetett  444, az Index, a (választás után bezárt, majd fidesz-szócsőként újra indult) Magyar Nemzet, az RTL Klub és az Átlátszó összesen 14 helyreigazítási pert vesztett el tavaly részben vagy egészben.

A Szegedi Törvényszék sajtó osztályától ezért azt kérdeztük, hogy a szegedma.hu-t kiadó Napfénymédia és Marketing Kft., valamint a promenad.hu-t üzemeltető Csanád Média Kft.-vel vagy annak jogelődjével szemben 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben eddig mennyi sajtóper indult és milyen eredménnyel. A bíróság megkeresésünkre azt válaszolta: “hogy a hivatkozott gazdasági társaságokkal szemben indított perek száma és azok eredménye személyes adatnak minősül, amelyekről így a törvényszék nem nyújthat tájékoztatást.”

Ez viszont jogászaink szerint nem így van. Röviden: gazdasági társaságoknak nincs személyes adata. Éppen ezért újra a törvényszékhez fordulunk, reméljük, átgondolják az álláspontjukat, mert nem szándékunk annyiban hagyni.

Segesvári Csaba

Fotó: a szerző felvétele

Megosztás