2017 januárja a mostaninál is hidegebb volt, mégsem segített be a kormány a rezsibe
Nem először fordul elő, hogy közel 30 százalékkal megugrik a januári fogyasztás, de most közeleg az országgyűlési választás.
Nem először fordul elő, hogy közel 30 százalékkal megugrik a januári fogyasztás, de most közeleg az országgyűlési választás.
Így már 57,5 milliárd forintra, az eredeti összeg két és félszeresére nőtt a gyár és a térség villamosenergia ellátásának költsége, amelyet a kormány közpénzből finanszíroz.
A fúrásokat koordináló amerikai-magyar HHE Sarkad Kft. ugyan 7,3 milliárd forint hasznot termelt 2024-ben, de osztalékot nem fizet.
A kecskeméti távfűtőcég éves beszámolója arra is rámutat, hogy a távfűtés adóforintok nélkül működésképtelen.
A kínai autógyár Szegeden épülő üzeme kedvéért villámgyorsan nekiállt a hálózatfejlesztésnek az MVM, a Szeged-Szabadka vasútvonalnál viszont nem kapkodtak.
40 milliárd forintot költenek el a palagázmezőkön, hogy minimális földgázt termeljenek ki, de a környezetvédők szerint ez szennyezi a fél megyét.
Az elmúlt 1,5 évben kitermelt palagáz a leghidegebb téli időszakban csak 1,5 napnyi hazai fogyasztást fedezne.
A kormány tavaly visszavett a rezsitámogatásból 417 milliárd forintot, mert csökken a lakossági fogyasztás a drága árak miatt.
Kijött az MVM beszámolója 2023 első félévéről. Az állami cég rengeteget keresett a rendszerhasználati díj drágulásán.
2021-ben azt írták, hogy a 2024-től esedékes elszámolási változás a kész rendszereket nem érinti. Most bejelentették, hogy de igen – "Brüsszel miatt".
Az állami tulajdonú MVM cégétől először adatigénylésben kértük ki a vételárat, majd perre mentünk érte, de a bíróság szerint jogosan titkolják.