A még csak épülő szegedi BYD-gyár már 28 milliárdért adott el autókat 2025-ben
De a Kínából behozott autók eladásából származó közel 30 milliárd forintos bevétel dacára a kínai autógyártó magyar leánycége 8 milliárdos veszteséget termelt.
De a Kínából behozott autók eladásából származó közel 30 milliárd forintos bevétel dacára a kínai autógyártó magyar leánycége 8 milliárdos veszteséget termelt.
A kínai autógyár Szegeden épülő üzeme kedvéért villámgyorsan nekiállt a hálózatfejlesztésnek az MVM, a Szeged-Szabadka vasútvonalnál viszont nem kapkodtak.
Az önkormányzat és a kormányhivatal nem ért egyet a Szegedi Törvényszék ítéletével, ezért a Kúriához fordultak.
A Vízügyi Főigazgatóság tenderén a Mészáros-cégnél három olcsóbb ajánlattevő is volt, de egy visszalépett, kettő ajánlatát pedig érvénytelennek nyilvánították.
Az önkormányzat szerint „az »együttműködés« és az »egyeztetés« sokkal tágabb fogalom, amelynél nem feltétlenül keletkezik olyan adat, amely közérdekű adatigénylés keretében kiadható".
A város 24,1 euróért adja el a földeket a BYD-nek, miközben a gazdáknak csak 1,4 euró/m2 árat fizetnek a kisajátítás során.