Eddig 390 millió forintot emésztett fel a 300 milliárdért beszerzett lélegeztetőgépek parkoltatása
2020 októbere óta bérel raktárat az OKFŐ, két telephelyen tartja a 300 milliárdért vásárolt lélegeztetőgépet. Ez idén novemberig 390 milliós kiadás.
2020 októbere óta bérel raktárat az OKFŐ, két telephelyen tartja a 300 milliárdért vásárolt lélegeztetőgépet. Ez idén novemberig 390 milliós kiadás.
Kovács Gergő, a Kutyapárt társelnöke, egyben helyi önkormányzati képviselő nyomozni kezdett a kerületi szerződések után, de nem kapta meg őket.
A rendőrség szerint a pályázati pénzből részesülők köre önmagában nem veti fel a bűncselekmény gyanúját.
Ezt kéne leszorítani 15%-ra, hogy megkapja Magyarország az uniós pénzeket.
A legjobb ajánlatot a Roxer Kommunikációs Ügynökség Kft. adta, a többi pályázó ajánlata érvénytelen lett a Nemzeti Védelmi Szolgálat tenderén.
A tavaly június óta működő Európai Ügyészség a múlt héten tette közzé az első jelentését. A dokumentum szerint 2021-ben 17...
Április elején megjelent a két civil szervezet összefoglaló Korrupciófigyelő jelentése, amely a 2020 márciusától 2022 márciusáig tartó időszakot tekinti át....
Szerdán mutatta be a Momentum a Korrupcióvadász munkacsoportja által fejlesztett Korrupciódetektort, amelyben több Átlátszó-cikk is szerepel forrásként. Az arcfelismerő szoftvert...
2022. március elején megjelent a két civil szervezet hatodik Korrupciófigyelő jelentése, amelyben a 2021. október és 2022. január közötti időszakot...
Az Átlátszó információi szerint a Fidesz-kormány előtt van egy előterjesztés, amelynek értelmében 2022-2025 között több fejlesztést is végrehajtanának az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (EKR) összesen bruttó 7,35 milliárd forintból. A módosítások egyik oka, hogy a kormány hozzájuthasson a Helyreállítási Alapban lévő rengeteg európai uniós pénzhez, amiből a magyar kormánynak még nem adott az EU egy fillért sem, mert aggódik a korrupciós kockázatok miatt.
Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) csak néhány napja, egy szeptemberi bírósági döntést követően adta ki az Elios-jelentést. A...