Az ellenzéki polgármestert is megmentette a kormányhivatalok sajátos jogértelmezése
Sok fideszes városvezető mellett Csőzik László érdi polgármester is maradhatott a székében a korábbi összeférhetetlenség ellenére.
Sok fideszes városvezető mellett Csőzik László érdi polgármester is maradhatott a székében a korábbi összeférhetetlenség ellenére.
Április 3. drámaian rajzolta át az ország választási térképét. Ábrákon mutatjuk, hogy mennyire, és hogy miként tűnt el az ellenzék az ország egyes vidékeiről.
A cég és a XVI. kerületi önkormányzat szerint csak véletlen az egybeesés, sokkal fontosabb okok miatt került sor a 165 milliós útfelújításra.
Az önkormányzati képviselő és a polgármester az ügyben érintett vállalkozónak, a vállalkozó a Fidesz-központnak jelentette, hogy az Átlátszó megkérdezte: miért újították fel közpénzből a vállalkozó farmjához vezető utat?
A statisztikák szerint létezik ugyan a kormánypárti médiafölény, de a sztereotípiával szemben nem ez a Fidesz újabb kétharmados győzelmének oka.
Debreciner.hu: Tele van hajdú-bihari Fidesz-közeli szervezetekkel a Városi Civil Alap támogatási listája Közel 273 millió forintot osztottak ki a megyében...
A Városi Civil Alapból sok pénzt kapnak a kormánypárthoz közeli szervezetek.
Nem a Fidesz mosta át Magyarország agyát, hanem a létező Magyarország kényszerítette alkuba a Fideszt. A kétharmados többségben pedig már az egykori ellenfelek is képviseltetik magukat.
Április elején megjelent a két civil szervezet összefoglaló Korrupciófigyelő jelentése, amely a 2020 márciusától 2022 márciusáig tartó időszakot tekinti át....
Először Szijjártó Péter külügyminiszter, most pedig Lázár János parlamenti képviselő irányította rá a figyelmet a szekszárdi Bodri Pincészetre, amelynek egyik...
Az ellenzéki programról nem hallottak, a Fidesz pénzosztása mindenkinek jó, miközben a falu is fejlődött, Simonka Györgyről pedig nem tudtak...