Sikerült akkor betárolni a télre szánt földgázt, amikor már nagyon drága volt
A betárolt gáz ára közel 2 euró köbméterenként, korábban ennek fele volt.
A betárolt gáz ára közel 2 euró köbméterenként, korábban ennek fele volt.
Információink szerint a Fidesz-szövetséges médiában több ezerszer hivatkozott V4NA-nál nem folyt valóban hírügynökségi jellegű munka.
Addig várt a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, amíg 300 euró/MWh lett a földgáz referenciaköltsége.
Augusztus végén közel 800 pedagógusi álláshirdetés volt a kormányzati állásportálon.
A tragikus helyzetben az önkormányzat már csak a nyilvánosság erejében bízik, különben többszáz lakó marad fűtés nélkül egy jogi anomália miatt.
Fél évvel a háború kitörése után az ukrajnai menekültek jelentős része még mindig civilek segítségére szorul Magyarországon.
Olvasónk augusztus 18-án a horvátországi Split kikötőjében fotózta le a jachton a kormányközeli üzletembert, akinek két másik hajója is van az Adrián.
Bio húskülönlegességeket és csodás naplementéket ígérő éttermekben fotózhatták le a miniszterelnököt.
Egyre több vizet locsolnak el a Dunamenti régióban, a vízmű nem tudja a lépést tartani. 2019 óta folyamatosak a gondok.
A leépült menekültügyi ellátórendszer romjai között adományokból élő civilek segítenek az ukrán háborúból menekülőknek, amíg a kormány garasoskodik.
Videóriportban mutatjuk be a mostanra szinte teljesen kiszáradt patak medrét. A helyiek szerint nemcsak az aszály okozta a bajt.