A Fidesz-frakció 363 millió forintért csináltatott filmet az USAID-ről Kálomistáékkal
Az egyórás, beszélő fejes film többe került, mint az Átlátszó éves költségvetése, a cechet az adófizetők állták az Országgyűlés Hivatalán keresztül.
Az egyórás, beszélő fejes film többe került, mint az Átlátszó éves költségvetése, a cechet az adófizetők állták az Országgyűlés Hivatalán keresztül.
Amerikai, brit és nyugat-európai vendégkutatók magánszférájukra hivatkozva az Orbán-kormány által közpénzből finanszírozott Danube Institute-tal kötött, gyakran milliós szerződéseik anonimizálását kérték.
Közpénzmilliárdokból működtetett Fidesz-barát álcivil szervezetek prominensei nyüzsögnek a budai lakás körül, ahol Marcin Romanowski meghúzza magát.
A két helikopter üzemeltetési költsége erre a röpke kiruccanásra körülbelül 10 millió forintba került az adófizetőknek.
A Mészáros M1 Járműparkkezelő Zrt. és Mészáros M1 Szerviz Kft. a fővárosi és a vidéki autókra vonatkozó tenderen is befutó lett.
Az önkormányzat 2020 óta összesen bruttó 25 milliárd forint öszegű keretszerződéseket kötött a jelenleg is nyomozás alatt álló parkkartell tagjaként elhíresült céggel.
A Kósával kapcsolatba hozható agrárcég becsődölt, a vezérigazgatót tízmilliárd forintos sikkasztással gyanúsítják, a károsultaknak eddig hatmilliárd forint kártalanítást fizetett ki az állam.
A közbeszerzési eljárást megnyerő Outdoor Media Audit Szolgáltató Kft. korábbi tulajdonosa kormányközeli vállalkozókkal is üzletelt.
Kedvezőtlen tendenciákra bukkantunk a Közbeszerzési Hatóság éves jelentésében - ezekről kérdeztük az állami szervezetet.
Egyszer az volt a baj, hogy csak ők tettek ajánlatot, egyszer pedig az, hogy nem nyújtották be a kért hiánypótlást a MÁV tenderén.
A tulajdoni lap szerint a tófalui ingatlan már nem a Biogas Productoré, hanem a Janssen család érdekeltségébe tartozó Hunland cégcsoporté.