Mi maradt a Köpcös után?
Harmadjára is rendőrkézre került El Chapo, a Köpcös. A legnagyobb mexikói drogkartell vezetője már kétszer szökött meg az ország legszigorúbban...
Harmadjára is rendőrkézre került El Chapo, a Köpcös. A legnagyobb mexikói drogkartell vezetője már kétszer szökött meg az ország legszigorúbban...
Vitézy András, az Orbán Viktor miniszterelnökkel távoli rokonságban élő Vitézy-klán doyenje, valamint Nógrádi György úgynevezett biztonságpolitikai szakértő is erősíti az...
A Matolcsy György által vezetett Magyar Nemzeti Bank folytatja az Értéktár-programot.
Meglepődött az Átlátszó szerkesztősége, amikor azzal szembesült a Honvédelmi Minisztérium nemrég közzétett közbeszerzés eredményében mintegy 155 millió euróban határozták meg...
Ezekről ne maradj le! Kamu volt az Ákos-botrány: mégsem rágtak be a Telekomra (Átlátszó) Mindenkit leváltottak az ORÖ szövetkezetében (ATV, Romnet)...
A múlt héten elhunyt brit előadóművész több mint félévszázadon keresztül volt meghatározó a zenében, filmművészetben, színjátszásban és divatban. Folyton változott,...
Andy Vajna filmes kormánybiztos, médiacézár és kaszinóguru lehet – a „szaknévsoros” Bodnár György révén – a sokak által keresett közös...
Ennyit az Ákos miatti szájkaratéról.
Ezekről ne maradj le! Egy haveri cég írt 40 millióért írt tanulmányt a kazah mezőgazdaságról (Bors) Még mindig titok, hogy...
Az állami földek kiárusítása Grúziában sem megy zökkenőmentesen: több terület értékét is piaci ár alá alkudták különböző, a politikai elithez...
Hiába állította évekig Orbán Viktor, hogy a magyar föld nem kerülhet külföldiek kezébe, a földárveréseken 2015-ben 222 külföldi állampolgár juthatott...
Gyorsított eljárásban, mert sürgősen költöznének.
Nemrég én is megtaláltam a postaládámban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal levelét, ami felszólít, hogy nyilatkozzak az adómról. Bár adót...
Ezekről ne maradj le! Újabb százmilliókat dobnak a budapesti olimpia álmára (Átlátszó) Kirúghatnak, ha nem vagy ám fideszes! (444) Itt...
Egyetemi Rádió a Tilos Rádió-ban két hetente kedden reggel 07:00-től! Mai témák: KLIK, HÖK kifizetések és a Bologna rendszer problémái...
Az HBO által a Charlie Hebdo elleni merénylet évfordulóján műsorra tűzött egyórás dokumentumfilmet a szikár ténybeli minimalizmus uralja. Nem megy...
Amit már egyszer megírtak 480 millióért.
Ezekről ne maradj le! Így nyerj két közbeszerzést is egy nap, ha jó fideszes vagy! (Átlátszó) Hatalmas teniszbunda érik: Djokovicsot...
A Trinity Communications Kft. összesen 48,9 millió forint értékű megbízást kapott a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.-től.
Legalább megtudtuk, hogy színházterme is van a terrorelhárítóknak.