Közadatok helyett húszpontos visszakérdezést kaptunk, ágyszámokért pereljük az SZTE-t
„Ápolási napnak számít-e a felvett, de 24 órán belül meghalt beteg?” – többek között ezt kérdezte az egyetem, amikor áprilisban...
„Ápolási napnak számít-e a felvett, de 24 órán belül meghalt beteg?” – többek között ezt kérdezte az egyetem, amikor áprilisban...
Forráshiány miatt a főváros egyelőre csak a Lánchidat fogja felújítani, a Váralagutat és a híd alatti villamos aluljárót nem, tudtuk...
Fokozottan védett élő szervezet egyedére elkövetett természetkárosítás bűntettének gyanúja miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen, miután egy teherautóval homokot hordtak...
A kereskedelmi árak három-négyszeresébe kerülhetnek azok a fák, amelyeket a településfásítási program során oszt szét az Agrárminisztérium. Félmilliárd forintból 12...
Amikor március 13-án elindítottuk a Koronamonitort, nagyjából arra számítottunk, hogy naponta egyszer frissítjük az adatokat és a grafikonokat, az egész...
Súlyos hiányosságai lehetnek azoknak az FFP2-esként hirdetett maszkoknak, amiket kétes hitelességű minőségi tanúsítványok kísérnek a magyar webshopokban. Alig találni olyan FFP2...
Az év embere pedig én vagyok. Nem a villanyszerelő. Én, a reálisan létező tábornok: Zsaruzelski degeneralisszimusz. Petri György: EMLÉ/KOSZLOP, 1982. január...
Félrevezető tanúsítványok szürkebizniszéhez fordultak a gyengébb minőségű koronavírusos védőeszközök eladói. Ilyen iratok tucatnyinál is több európai országba kísértek maszkokat. Miközben...
Mfor.hu: Újabb pénzszórás: ezúttal 191 milliárdot költöttek el a Gazdaságvédelmi Alapból Ismét jelentősebb összeget szabadított fel a kormány a koronavírus-járvány negatív...
Kisvárda a helyi kötődésű Seszták Miklós minisztersége idején méltán érdemelte ki a „Kelet Felcsútja” elnevezést: a kisvárosra húszmilliárd forintnál is...
Az önkormányzat tulajdonában lévő EVIN Zrt. áprilisban és májusban is kiírt egy közbeszerzést a kerületi parkolóautomatákkal kapcsolatos feladatokra. Mindkettőt a...
A „vidék” valójában 8 millió embert, az ország lakosságának nagyjából 85 százalékát jelenti. Mondhatjuk tehát, hogy Magyarország sokkal inkább vidék,...
Az Útilapu hálózat Magyarországon évente több kéthetes önkéntes tábort szervez. Az Útilapu tagjaként a diákok részt vehetnek egy önkéntes projektben,...
Múlt szerdán nyújtott be keresetet a belga állam ellen öt idős hölgy, akiket még kiskorukban szakítottak el kongói családjuktól, mert...
Minden eddiginél nagyobb és drágább lesz az idei augusztus 20-ai tűzijáték: összesen nettó 1,3 milliárd forintot költ rá a kormány....
Az I. világháború utáni gyermekvonatok, vagyis a magyar gyerekek külföldi szociális üdültetése a magyar történelem egy kevéssé ismert fejezete, amit...
Újabb közbeszerzést nyert el az a cég Baranyában, amelyben évekig Nagy Csaba, a térség fideszes országgyűlési képviselője is dolgozott. A...
A közpénzzel gazdálkodó szervezetek adatainak nyilvánosságát az Infotörvény írja elő. A Szegedi Tudományegyetemtől kapott közpénzzel gazdálkodó UNIVERSITAS-SZEGED Nonprofit Kft. mégsem...
A pandémiás válság közepén, április végén roggyant meg – két képviselőjük távozásával – az egyébként is labilis, egyszerűen „kényszerházasságnak” minősített...
A hetes számú vörösiszap-tározó élete és viszontagságai című képregény Ian M. Cook antropológus és Németh Gyula grafikus/illusztrátor együttműködéséből született, azzal...