A Milton Friedman Egyetem szerint az állam miatt csúsznak az ösztöndíjak kifizetésével
Az egyetem szerint az állam nem biztosította a hallgatói ösztöndíj-emelésekhez szükséges többletforrást, és 1,2 milliárd forinttal tartozik az intézménynek.
Az egyetem szerint az állam nem biztosította a hallgatói ösztöndíj-emelésekhez szükséges többletforrást, és 1,2 milliárd forinttal tartozik az intézménynek.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem belső vizsgálata szerint bár jogilag szabályosan jártak el, jóval többet tehettek volna azért a hallgatóért, akit 2022-ben egy kollégiumi társa erőszakolt meg.
A dékán parodontológia szakvizsgára jelentkezett, ám az ehhez szükséges dokumentumot jogellenesen szerezte meg. Az ügyben nyomozás folyik.
Jogellenesen szerezte meg a szakvizsgára való jelentkezéshez szükséges abszolutóriumot a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karának dékánja.
A Balásy Gyula-féle Lounge Design Kft., a kék propagandaplakátokról ismert kommunikációs cég nyerte a NKOH pályázatát, 14 millióért terjesztheti a BME álláshirdetéseit.
A 2021-es vizsgálat több hiányosságot tapasztalt, ezért 2022-ben csak feltételes akkreditációt kapott a Doktori Iskola.
Közérdekű adatigényléssel tudtuk meg a HÖOK-tól, hogy milyen támogatásokat kapnak, és mennyit keresnek a szervezetben fontos szerepet betöltő tagok.
Bemutatjuk, hogy a nagyobb egyetemek kollégiumai milyen árakkal várják a hallgatókat, és milyen egyéb lehetőségek vannak a lakhatás terén.
Az oktatók 4,6 százaléka, 868 fő dolgozik fizetés nélkül az egyetemeken. De a fizetés se sok: az 1.500 forintos órabért csak kevesen érik el.
Új szakszervezet alakult a Pécsi Tudományegyetemen, a kollektív szerződéssel kapcsolatos tárgyalások is haladtak, ám a megegyezés még várat magára.
Összevetettük két egyetem tantervét egy humán és egy reál tárgyból, és szakmódszertanos egyetemi oktatókkal értékeltük a változásokat.