Közép-Európa lakossága megfeleződhet a század végére
Kínában épp most döntöttek úgy, hogy engedélyezik a harmadik gyerek vállalását, de a népesség kérdése a legtöbb országban meghatározó. A...
Kínában épp most döntöttek úgy, hogy engedélyezik a harmadik gyerek vállalását, de a népesség kérdése a legtöbb országban meghatározó. A...
Népszava: Jön az egyházi lakásügynökség Átadja a kormány az állami bérlakások kezelését az egyházaknak. A máltai szeretetszolgálat és a református...
A harmadik hullám végénél járunk, az operatív törzs pedig ezt hivatalosan be is jelentette a 2021. június 11-i utolsó sajtótájékoztatóján....
Közadatigénylés segítségével szeretnénk megtudni, hogy mennyibe kerül az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás jegyében forgó, Kittenberger Kálmán életét...
Az elmúlt hetekben is számos álhírnek lehettünk szemtanúi. Az oroszbarát médiumok ezúttal is főleg a Nyugatot támadták, de megtudhattuk azt...
A Fidesz kedvenc őrző-védő cégei nettó 200 milliárd forint keretösszegért őrizhetik 93 fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézmény telephelyeit – derült ki az...
Hetek óta csupán éjjel dolgozik teljes kapacitással a gödi Samsung-gyár. A napközbeni csökkentett üzem összefügghet azzal, hogy a használatbavételi engedélyek...
A G7 fórumán, ahol a világ hét legfejlettebb ipari országa ülésezik, egy történelmi adóreform került elfogadásra. A cél megfékezni a...
Kormányközeli vállalkozó adta a legjobb ajánlatot a kecskeméti biomassza fűtőmű közbeszerzésére, de a kiíró szerint ez is túl drága. A...
„Úgy látszik, a Gázos ebben is igényes, nem elégedett meg az orosz technikával” – írta ma reggeli Facebook-bejegyzésében Hadházy Ákos...
Tizenkét év után véget érni látszik a Netanjahu-korszak Izraelben, a héten egy új koalíciós kormány kezdte meg a működését, miután ...
Végletekig megosztott társadalom, a haveri kör érdekeit szolgáló intézkedések, megvesztegethető politikusok – a magyarok többsége szerint 2020-ban sem javult a...
Lehet, hogy néha hosszúak és nem mindig izgalmasak, de fontos szerepük van az oknyomozó anyagoknak – többek között ez is...
Sokáig döcögve haladt a makói termál- és gyógyfürdő fejlesztésének megvalósítsa, azonban tavaly év végén Lázár Jánost nevezték ki a beruházás...
Ma szavaz a parlament a homofób pedofiltörvényről. Tegnap ezrek tüntettek emiatt az Országház előtt, Dunja Mijatović biztos pedig sürgeti a...
A közlekedésbiztonsági kampány nettó 59 millió forintos európai uniós támogatással jött létre. A projekt része egy interaktív játék, ami kapott...
Az európai uniós közbeszerzési értesítőben ma reggel megjelent ajánlattételi felhívás szerint a Rogán Antal irányítása alatt álló Nemzeti Koncessziós Iroda...
Újabb figyelmeztetést kapott a magyar kormány a Fertő tavi beruházás miatt. Az UNESCO múlt heti üzenete után egy, az Átlátszó...
2016-ban indította el a kormány a Nemzeti Szabadidős-Egészség Sportpark Programot, amelynek 2019 elejétől a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési...
KaposT.hu: Júdáspénz: a besúgóként töltött éveket is beszámították Szita Károly ötmillió forintos jubileumi jutalmához Borhi Zsombor alpolgármesteri hatáskörben nemrég kiutaltatott...