előválasztás 2021

Előválasztás-figyelő – Mellár Tamás talán, két miniszterelnök-jelölt pedig biztosan fel fog kerülni az előválasztási szavazólapra

Újabb szakaszába lépett az ellenzéki előválasztás: augusztus 23-án a sikeresen regisztrált jelöltek felvehették az ajánlóíveket az aláírások összegyűjtéséhez. A 263 képviselőjelöltnek két hét alatt kell 400, a 7 miniszterelnök-jelöltnek pedig 20 ezer aláírást összegyűjtenie. Péntekig már három képviselőjelölt el is érte a szükséges számot, míg a miniszterelnök-jelöltek közül Karácsony Gergely és Dobrev Klára már az első nap megszerezte a nekik szükséges ajánlásokat. Az utolsó pillanatban bekerült Ecsenyi Áron online aláírásgyűjtési akcióját az OEVB szabályellenesnek nyilvánította. Katanics Sándor indulási kálváriájának végül saját korábbi pártja vetett véget, Mellár Tamás pedig visszatáncolt a visszatáncolástól, és mégiscsak ő indult el Baranyában Bodnár Imre helyett. Heti figyelőnk.

Társadalmi célú hirdetés

Térképes segédlet az ellenzéki előválasztáshoz

2021. augusztus 15-én lezárult a regisztrációs időszak az ellenzéki előválasztásra, a 293 korábbi bejelentett indulóból 272 jelölt regisztrációja érkezett be az Országos Előválasztási Bizottsághoz. Az aláírásgyűjtés szakasza egy héttel később, 2021. augusztus 23-án, hétfőn kezdődött el, viszont augusztus 25-ig az induló jelöltek száma tovább csökkent, az előválasztás hivatalos Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben már 263 jelöltet írtak. A poszt alatti kommentekből olvasható, hogy pár nap alatt lekerült a listáról a Momentum által támogatott független Katanics Sándor, az MSZP-s Bodnár Imre (helyette visszakerült a Párbeszédes Dr. Mellár Tamás) és az ÚVNP-s Kaposi László is.

Katanics Sándor indulási megmérettetéséről már korábban is írtunk ebben és ebben a cikkünkben. A DK a Veszprém 1. választókerületben nem a helyi frakcióvezető, Katanics Sándort indulását támogatta az előválasztáson, hanem egy civil jelöltét, Csonka Balázsét. Amikor Katanics ennek ellenére független jelöltként indulni akart, a párt fegyelmi tanács elé idézte őt. Később kilépett a pártból (a veszprémi alapszervezet öt másik elnökségi tagjával együtt), és függetlenként el is indult az előválasztáson, befogadó nyilatkozatát a Momentum fogadta el. Az előválasztás hivatalos Facebook-oldala szerint 2021. augusztus 16-án nyilvántartásba vették, viszont indulása ellen a regisztrációs időszak vége után régi pártja fellebbezett, amit a Momentumon kivételével a hatpárti összefogás el is fogadott. Rövid, elutasító határozatban indoklás nélkül értesítették Katanicsot a döntésről.

Ha ez egy jogilag tiszta eljárás lenne, akkor kellene indoklás az elutasító határozathoz. Mégis, miért is nem indulhatok, ha teljesítettem minden a regisztrációhoz előírt feltételt? – írta.

Katanics 2021. szeptember 18-ig, a szavazási időszak kezdetéig nem tervez többet nyilatkozni a témában, és a 2022-es választáson sem indul el független jelöltként.

Dr. Mellár Tamás visszalépéséről a múlt heti Figyelőben írtunk: 2021. augusztus 19-én a Párbeszédes Mellár visszalépett, és az MSZP-s Bodnár Imre indult volna elő körzetben. Két nappal később, augusztus 21-én viszont újabb változás volt az pécsi induló személyében: Bodnár Imre lépett vissza, így végül mégiscsak Mellár Tamás vesz részt az előválasztáson. A konfliktus oka a két párt azon megegyezéséből fakad, hogy egyik választókerületben sem indítottak egymás ellen jelölteket. Ez viszont a Baranya 1. választókerületben nem sikerült, a Párbeszéd a 2018-as országos választás győztesét, Dr. Mellár Tamást, míg Péterffy Attila helyi ellenzéki polgármester az MSZP-s Bodnár Imrét támogatta az előválasztáson.

A Szabad Pécs szerint Mellár azután lépett vissza, hogy az MSZP ajánlatot tett neki: ha félreáll, akkor befutó helyet kaphat az országos listánírta a HVG az esetről.

A sikeres indulók 2021. augusztus 23-án vehették fel az aláírásgyűjtéshez szükséges ajánlói íveket. Augusztus 27-ig már három egyéni jelöltnek sikerült is összegyűjtenie a 400 aláírást: a Békés 1-ben induló Jobbikos Stummer Jánosnak, a Vas 1-ben induló DK-s dr. Czeglédy Csabának és a Pest 8-ban induló DK-s Jószai Teodórának.

Ennél rövidebb idő kellett két miniszterelnök-jelöltnek, hogy a számukra szükséges 20 ezer ajánlást összegyűjtsék. Karácsony Gergely és Dobrev Klára már az aláírásgyűjtési időszak első napján megszerezték a szükséges ajánlásokat. Kevésbé szerencsés gyűjtési módszert választott a Le az Adók 75%-val párt miniszterelnök-jelöltje, Ecsenyi Áron, aki online kérne engedélyt szimpatizánsaitól, hogy a nevükben aláírhassa az ívet. Ez a megoldás viszont jogilag is támadható, szembemegy az előválasztás szabályaival, miszerint csakis eredeti aláírásokat fogadnak el az ajánlásgyűjtő íveken. Az előválasztás ugyan nem állami kezdeményezésű folyamat, de azért minden tekintetben próbál hasonlítani a választásra, ami alól az aláírásgyűjtési folyamat sem kivétel. Korábban az Azonnalinak Ecsenyi elmondta, jelentkezésével csak annyi volt a célja, hogy megmutassa mennyire nem demokratikus az előválasztás, nem számított rá, hogy jelentkezését elfogadják. Az OEVB az aláírásgyűjtési módszerére is reagált, azt szabálytalannak és törvénytelennek tartják. Kérdésessé válik így, hogy sikerül-e a hátralévő kevesebb mint 10 napban összegyűjtenie a szükséges ajánlásokat, ezúttal elfogadott módszerekkel.

Az indulók listája feltételezhetően nem, vagy csak minimálisan fog a következő napokban változni, így frissítettük a hivatalos indulók névsorával az előválasztási oldalunkat.

Az indulóknak a regisztrációhoz szükségük volt egy befogadói nyilatkozatra attól a párttól, amelyiknek a frakciójába a 2022-es esetleges kormányalapításkor beülnének. A független jelöltek, a Mindenki Magyarországa Mozgalom és az Új Világ Néppárt jelöltjei számára különösen fontos volt ez, ugyanis pártválasztás nélkül nem tudtak volna részt venni az előválasztáson. A saját indulók és a befogadott indulók alapján látszik, hogy a Momentum frakcióját választották a legtöbben (61-en), noha a második helyen álló DK-ba (összesen 60 induló) ülne be a legtöbb saját jelölt (57). A Jobbikot választotta a legtöbb olyan induló, akik nem tartoztak párthoz (18-an), de az LMP-ben lennének a legnagyobb arányban nem párttagok (52%-uk). Az Új Világ Néppárt indulói ugyan megnevezhették a saját pártjukat is, hiszen ha sikerül saját frakciót alapítaniuk jövőre, akkor abba ülhetnek be, de emellett kötelesek voltak a hat szervező párt közül is megnevezni egyet. Ennek az megoszlása a következő: LMP: 11; Jobbik: 3; Momentum: 2; DK: 1; Párbeszéd: 1.

Saját és befogadott indulók pártok szerint* 

A sikeres indulók mellett pedig számos indulónak nem sikerült leadnia/elfogadtatnia a regisztrációját. A pártok szerinti megoszlásuk az alábbi diagramon látható. Legnagyobb arányban az Új Világ Néppártból nem tudtak elindulni, 12 fő (40%). Az MSZP, a Párbeszéd és a Jobbik minden indulójának sikerült elindulnia az előválasztáson, vagy a saját, vagy más párt frakcióját választva.

Befogadott és nem befogadott indulók pártok szerint

Kövesse az ellenzéki előválasztást az előválasztási oldalunkon:

ELLENZÉKI ELŐVÁLASZTÁS 2021 – Interaktív térkép és diagramok


Szabó Krisztián

Címlapkép: Dr. Mellár Tamás és Katanics Sándor

*Az Új Világ Néppárt indulói saját pártjuk mellett más pártokat is megadtak választott frakcióként. Ennek megoszlása a következő: LMP: 11; Jobbik: 3; Momentum: 2; DK: 1; Párbeszéd: 1. A Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltjei csak más pártok frakcióit választották.

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás