2020

Stadionépítési láz a járvány idején: a sportarénák 2020-ban is nyelték a százmilliárdokat

Az elmúlt évben négy nagy budapesti, illetve főváros környéki sportberuházást követtünk nyomon, és néztünk meg közelebbről drónnal. Közülük két látványberuházás horribilis összegekbe kerül az adófizetőknek. A kétszázmilliárdos atlétikai stadionra és a százmilliárdos kézilabdacsarnokra annyi pénzt költ a kormány, mintha 2020-ban nem is lett volna járvány.

Támogatási kampány

Budapest a válság idején is stadionépítési lázban ég, koronavírus ide vagy oda, a sportlétesítményeknek az előre eltervezett ütemben és számban kell épülniük. A fővárosban több nagy látványberuházás is gőzerővel folyik. A 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokságra húzzák fel a közel bruttó 100 milliárdos multifunkcionális csarnokot a Népliget mellett. A Duna-parton pedig a bruttó 200 milliárdos atlétikai stadion készül a 2023-as világbajnokságra.

2010 óta a sportcélú kiadásokra csak úgy áramlott a közpénz. Ez a két látványberuházás kiválóan szemlélteti, hogy mára mennyire elszaladt a ló a kormánnyal. Ha összevetjük a két stadion kivitelezési költségét az elmúlt 10 évben épült focistadionok árával egészen megdöbbentő eredményt kapunk. Az Index számításai szerint az elmúlt 10 évben épülő focistadionokra összesen 330 milliárdot költöttek. Az már kevésbé megdöbbentő, hogy kormányközeli cégek járnak jól az új sportberuházásokkal.

Az ellenzék csendben a horribilis árú látványberuházások mellé állt.

Az atlétikai stadion esetében alkut kötöttek a kormánnyal. Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere az atlétikai stadionnal nem volt kezdetben kibékülve, azonban annak fejében, hogy park is épül a Duna-partra belement az alkuba. Karácsony Gergely szintén alkut kötött a kormánnyal, aki egy 50 milliárdos egészségügyi fejlesztésért cserébe támogatta a vb megrendezését. Baranyi Krisztina szerint a kézilabda Eb-re épülő népligeti csarnok egyenesen hiányt pótol.

Bruttó 300 milliárd forint különösen soknak számít, amikor a koronavírus miatt számos ágazat komoly problémákkal küzd. Ebből a pénzből, hatósági áras PCR-teszttel 1,5-szer lehetne tesztelni Magyarország lakosságát.

Varga Mihály pénzügyminiszter tájékoztatása szerint, – amit a Portfolio.hu ismertetett -,

a gazdaság visszaesése nagyobb volt idén a koronavírus-járvány miatt, mint a 2008-as pénzügyi válság idején.

Viszont a jelenlegi válság erősebb helyzetben érte Magyarországot, ennek köszönhető, hogy belső forrásból tudtuk megoldani a válságkezelést.

200 milliárdos atlétikai stadion

Kivitelezés ára: nettó 150 milliárd (bruttó 190 milliárd) forint
Befogadóképesség: 40 ezer fő (verseny után 15 ezer fő)
Tervezett átadás: 2022 második fele
Készültség: 2020 decemberében kezdődött az építkezés
Kivitelező: Záév Építőipari Zrt./Mészáros Lőrinc; Magyar Építő Zrt./Paár Attila

Idén számoltunk be arról, hogy brutálisan elszálltak a 2023-as atlétikai világbajnokság, illetve az arra szánt új stadion költségei. A látványberuházást a koronavírus okozta gazdasági helyzet sem tudta megfékezni.

Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége letarolta a fákat az atlétikai stadion helyszínén

Az atlétikai világbajnokságra készülő stadiont a Soroksári-Duna partjára, az egykori VITUKI-telekre építik fel. A 40 ezres sportlétesítményt a verseny után 15 ezresre bontanák vissza.

A telek jelenleg még üresen áll, nemrég fejeződött be a terület előkészítése, amit a Mészáros-gyerekek cége végzett el, december elején startolt el a stadion építése. Egyelőre csak látványterveken csodálhatjuk meg a stadiont, bár a Dagály óta ismert, hogy a pályázatokra benyújtott látványterv néha csak egyszerű blöff.

A barnamezős, egykori VITUKI-telepen a stadion felépítése és a parkosítás után alig fog nőni a zöldfelület nagysága, pedig még kormányrendeletet is módosítottak, így már az atlétikai pálya füvét is beleszámíthatják. Ráadásul a stadiont a volt ipartelep egyetlen olyan pontján húzzák fel, ahol egy fás parkot kell miatta kiirtani.

2020 augusztusában derült ki, hogy nettó 150 milliárdért (bruttó 190 milliárdért), – a Puskás Stadionhoz fogható költséggel -, fog megépülni a stadion, és ugyanazok nyerték el a meghívásos tendert is: a Záév Építőipari Zrt. a Magyar Építő Zrt.-vel közösen. Előbbi a felcsúti milliárdos Mészáros Lőrinc érdekeltsége, az utóbbi Paár Attila, győri építőipari nagyágyú érdekeltségi körébe tartozik.

A világbajnokság rengeteg pénzbe kerül majd az adófizetőknek, ugyanis az első kapavágás előtt is repültek a milliárdok. Az eddig ismert adatok szerint minösszesen bruttó 257,2 milliárd forintba fog kerülni az atlétikai vb, habár a kormány következetesen nem számolja bele a stadion árát a világbajnokság költségeibe, és számos elem költsége még ismeretlen.

Közel százmilliárdos kézilabdacsarnok épül a Népliget mellett

Kivitelezés ára: nettó 78,7 milliárd (bruttó 99,97 milliárd) forint
Befogadóképesség: 20 ezer fő
Tervezett átadás: 2021. november vége
Készültség: majdnem szerkezetkész
Kivitelező: Market Zrt. / Garancsi István

A kézilabdacsarnokot Budapesten a 2022-es férfi kézilabda-Európa-bajnokságra húzzák fel, amit Magyarország és Szlovákia közösen rendez meg. A Népliget szomszédságában már úgy hiányzott egy új sportcsarnok, mint egy falat kenyér, hisz csupán 500 méterrel odébb található a Groupama Aréna. A megvalósítás határideje 2021. november vége, ezért gőzerővel folynak a munkálatok. A decemberi drónfotókon látszik, hogy az aréna majdnem szerkezetkész, már jól kivehető az épület ovális formája, kialakították a lelátókat, és félig elkészült a tetőszerkezet is.

Kevesebb fa, több beton: így fest most a Népliget melletti százmilliárdos kézilabdacsarnok

A 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokságra készülő csarnok az elmúlt félévben látványos fejlődésen ment keresztül. Már jól kivehető az épület ovális formája, kialakították a lelátókat, és félig elkészült a tetőszerkezet is. A kormány szerint Budapest jól jár a sok új zöldfelülettel, azonban a műholdfelvételek mást mutatnak: a telken letarolták a fák nagy részét.

A kormány szerint Budapest jól jár a sok új zöldfelülettel, azonban a műholdfelvételek mást mutatnak:

a telken szintén letarolták a fák nagy részét.

A gigantikus méretű létesítmény ára bruttó százmilliárd forint, amivel a Garancsi István érdekeltségébe tartozó Market Zrt. jár jól. Az üzletember a Forbes listája alapján a huszadik leggazdagabb magyar.

A stadiont első körben bruttó 200 milliárdért akarták felépíteni. Az elszállt költségeket látva a kormány határozatot hozott arról, hogy a beruházás teljes összege nem haladhatja meg a bruttó 101 milliárd 544 millió forintot.

Több mint duplájára drágult a Bozsik Aréna

Kivitelezés ára: 5 milliárd forint, 11,8 milliárd forint, nettó 12,8 milliárd forint
Befogadóképesség: 8 200 fő
Tervezett műszaki átadás: 2020. június 12.2020. december 15.
Készültség: a műszaki átadás megtörtént
Kivitelező: Pharos ’95 Kft./ Végh Gábor; West Hungária Bau Kft./Paár Attila

Drónfelvételeken mutattuk meg, hogy néz ki Budapest legújabb stadionja. A Bozsik Arénában már a gyepszőnyeget is lerakták, a lelátóra felszerelték a műanyag székeket, felkerült az épületre az összes borítólemez, és a szobrot is elkészítette elé a NER kedvenc faszobrásza.

Nemsokára elkészül Szijjártó Péter kedvenc focicsapatának stadionja – drónfelvételek

Drónfelvételeken mutatjuk, hogy néz ki Budapest legújabb stadionja. A Bozsik Arénában már a gyepszőnyeget is lerakták, a lelátóra felszerelték a műanyag székeket, felkerült az épületre az összes borítólemez, és a szobrot is elkészítette elé a NER kedvenc faszobrásza.

Jelenleg a stadion környezetének a területrendezése zajlik, a létesítményt 2021-ben adhatják át a csapatnak és a szurkolóknak.

Az aréna építése még 2019 tavaszán elkezdődött, így érthető volt, hogy azt Karácsony Gergely már nem akarta leállítani. A stadiont eredetileg 5 milliárd forintból tervezték felhúzni, de csak 11,7 milliárdért találtak rá kivitelezőt. Közös ajánlattevőként a Pharos ’95 Sportpályaépítő Kft. és a West Hungária Bau Kft. (WHB) nyerte el a megbízást. Előbbi cég tulajdonosa, Végh Gábor korábbi sajtóhírek szerint a VIP páholyban szurkolt együtt a miniszterelnökkel a Pancho Arénában. A stadion másik kivitelezője, a miniszterelnök vejével, Tiborcz Istvánnal üzletelő Paár Attila.

A kispesti stadion a Honvéd új otthona lesz, a kivitelezés ára a finisben ugrott nettó 11,8 milliárdról 12,8 milliárdra. Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter saját elmondása szerint mióta az eszét tudja, Kispest drukker, a csapat 2019-ben került NER-közelbe.

A soha el nem készült szigetszentmiklósi szellemstadion 1,5 milliárd forintot nyelt el

Végezetül pedig ne feledkezzünk meg egy Budapest környéki beruházásról sem, ahová szintén idén látogattunk el. A szigetszentmiklósi focistadiont 2018-ban hagyták félbe.

A 3,5 milliárdosra tervezett projektre eddig 1,5 milliárdot költöttek, és nagyjából 60 százalékos készültségnél tartott, amikor félbehagyták. A megfeneklett beruházás

a helyi focicsapatot is bedöntötte, a klub 2,7 milliárdos tartozást hagyott maga után.

Drága díszlet a világvégéhez: gaz borítja a focipályát a szigetszentmiklósi szellemstadionban

A 3,5 milliárdosra tervezett projektre eddig 1,5 milliárdot költöttek, és nagyjából 60 százalékos készültségnél tartott, amikor 2018-ban félbehagyták. A megfeneklett beruházás a helyi focicsapatot is bedöntötte, a klub 2,7 milliárdos tartozást hagyott maga után. Megnéztük a stadiontorzót, amit illegális hulladéklerakónak használnak.

A stadiontorzó valóban nem szép látvány, teli van illegálisan lerakott szeméttel, a parkolóban ott díszeleg a hátrahagyott építési anyag. A térkövezett járdát és a földön fekvő oszlopokat pedig benőtte a gaz.

Zsilák Szilvia

A cégadatokat az OPTEN Kft. szolgáltatta. Címlapkép: Átlátszó, Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja.

Megosztás