Paks 2 atomerőmű

A Mészáros-gyerekek tervezőcége többmilliárdos munkát kapott a paksi atomerőműnél

Az Óbuda-Újlak Zrt.-vel és a Győrber Kft.-vel konzorciumban nettó 6,7 milliárd forintos ajánlattal a Fejér Tervező és Mérnökiroda Kft. nyerte az új atomerőművi blokkokhoz kapcsolódó területfejlesztésért felelős állami vállalat tervezési feladatokra kiírt közbeszerzését. A Mészáros-gyerekek tervezőcégének ez az eddigi legnagyobb közpénzes megrendelése – majdnem hétszerese a tavalyi egész éves bevételüknek.

Támogatási kampány

A PIP Közép-Duna Menti Térségfejlesztési Nonprofit Kft. (PIP) honlapja szerint „célja az új paksi atomerőművi blokkok létesítése mentén a területfejlesztési, a vállalkozásfejlesztési, a közlekedésiinfrastruktúra-fejlesztési, a térség versenyképességének fokozását szolgáló összehangolt tevékenységek ellátása, koordinációja”.

A céget Paksi Ipari Park Kft. (innen a PIP) néven 1997-ben Paks önkormányzata alapította, és 20 évig a város (valamint 2000 és 2005 között a Paksi Atomerőmű Rt.) tulajdonában volt. 2017-ben az államé lett, majd 2018-ban nevet változtatott.

Hadházy Ákos országgyűlési képviselő akkor derítette ki, hogy a PIP majdnem 5 milliárd forint értékben vásárolt ingatlanokat Szekszárdon, Pakson és Fadd-Domborin, politikailag jól helyezkedő tulajdonosoktól.

Hadházy: milliárdokért vett ingatlanokat a paksi ipari park, fideszesek járhattak jól

A korábban önkormányzati, ma már állami tulajdonban lévő, a paksi ipari parkot üzemeltető PIP Nonprofit Kft. 2017 óta majdnem 5 milliárd forint értékben vásárolt ingatlanokat Szekszárdon, Pakson és Fadd-Domborin. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint a politikailag jól helyezkedő tulajdonosok az ügyleten sokat kereshettek, emiatt feljelentést tesz.

A Közbeszerzési Értesítő szerint a PIP 2019-ben kezdte el a fizikai munkálatokat: nettó 298 milliót költöttek a paksi ipari park belső út- és közműhálózatának bővítésére, és 245 milliót az inkubátorház irodaterületére. Idén végre többszöri nekifutás után sikerült 162 millióért autókat bérelniük, de traktort és munkagépeket venni még nem – és a 2.sz. ipari park belső útjának tervezésére és kivitelezésére kiírt közbeszerzés is eredménytelen lett.

Viszont a következő négy év tervezési feladataira májusban kiírt tenderük eredményesen zárult az EU-s közbeszerzési értesítőben megjelent tájékoztató szerint:

A nettó 6,7 milliárd forintos keretszerződést közös ajánlattevőként az Óbuda-Újlak Zrt., a Győrber Kft., valamint a Fejér Tervező és Mérnökiroda Kft. nyerte.

Érdekesség, hogy a nyertes konzorcium ajánlata pont annyi volt, amennyire a PIP előzetesen becsülte a munkát, pedig az nem egy kerek összeg: 6 milliárd 783 millió 991 ezer 439 forint.

A Fejér Tervező és Mérnökiroda Kft. tulajdonosa a Mészáros Lőrinc gyerekeinek tulajdonában lévő Fejér-B.Á.L. Zrt., és a Mészáros család többi cégéhez hasonlóan rendkívül sikeres vállalkozás.

A 2017 márciusában bejegyzett tervezőcég már működésének első – nem teljes – évében nettó 72,5 millió forintos árbevételt ért el, majd 2018-ban 318 milliót, a tavalyi forgalmuk pedig meghaladta az 1 milliárd forintot. Vagyis 2 év alatt megtizenötszörözték a bevételeiket. Adózott eredményük kicsit szerényebben emelkedik: 2017-ben 21,2 millió, 2018-ban 42,7 millió, tavaly pedig 164,9 millió volt – ez 7,7-szeres növekedés.

Közbeszerzést a hivatalos értesítő szerint 2018-ban nyert először a Fejér Tervező és Mérnökiroda Kft., és rögtön egy óriási összegűt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől: a TSPC Kft.-vel közösen nettó 550 millió forintért vállalták az Országos Széchenyi Könyvtár Archivális Raktárépületének teljes körű tervezését Piliscsabán. (Ez a munka később 547 millióra csökkent egy projektelem elhagyása miatt.)

2019-ben az Incorso Építész és Építő Műhely Kft.-vel együtt az Állatorvostudományi Egyetem új kampuszának megtervezését nettó 690 milliós ajánlattal nyerték el, ám ez néhány hónap múlva 728 millióra drágult.

Szintén tavaly a Fejér Tervező és Mérnökiroda Kft. nyerte a felcsúti Endresz György Általános Iskola megtervezésére kiírt közbeszerzést is, aztán idén a tervezőcég anyavállalata, a Mészáros Lőrinc gyerekeinek tulajdonában lévő Fejér-B.Á.L. Zrt. megnyerte az épület kivitelezését.

Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége építheti fel az új iskolát Felcsúton 4,5 milliárd forintért

A Fejér-B.Á.L. Zrt. tulajdonában lévő Fejér Tervező és Mérnökiroda Kft. megtervezte, most a Fejér-B.Á.L. Zrt. kivitelezi a felcsúti Endresz György Általános Iskola újjáépítését. Mindkét cég felcsúti milliárdos gyerekeinek tulajdonában van.

Az idei évben felpörögni látszik az eredeti tervekhez képest erős késésben lévő Paks2-projekt. Februárban számoltunk be arról, hogy a Paksi Atomerőmű északi területén lévő épületek bontását a korábban többek között a Népstadion elbontásával is megbízott Föld-Trans 2001 Kft. végezheti el több mint nettó egymilliárd forintért.

Az Átlátszó birtokába került szerződésben forrásaink szerint és a piaci árakhoz képest erősen túlárazottnak tűnő bontási költségek szerepelnek, és nincs semmi nyoma annak, hogy megpályáztatták volna a munkát. A Paksi Atomerőmű érdeklődésünkre nem árulta el, hogy miért ilyen magasak a bontási költségek, és hogy hova fogják elszállítani a bontás során keletkező építési hulladékot.

A piaci négyzetméterárak többszöröséért bonthat épületeket a Paksi Atomerőműnél a Föld-Trans

A Paksi Atomerőmű északi területén lévő épületek bontását a korábban többek között a Népstadion elbontásával is megbízott Föld-Trans 2001 Kft. végezheti el több mint nettó egymilliárd forintért. Az Átlátszó birtokába került szerződésben forrásaink szerint és a piaci árakhoz képest erősen túlárazottnak tűnő bontási költségek szerepelnek, és nincs semmi nyoma annak, hogy megpályáztatták volna a munkát.

Erdélyi Katalin

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta.

Megosztás