korrupciógyanú

„Lex Szijjártó”: egy új törvény segítségével akadályoznák meg a luxusajándékok osztogatását

Törvényjavaslatot nyújtott be Szél Bernadett parlamenti képviselő, amely szerint a kormánytagokat luxusajándékokkal elhalmozó nagyvállalkozók öt évre kizárnák magukat a közbeszerzésekből. Szél egyúttal azt is szeretné elérni, hogy a képviselői vagyonnyilatkozatokból ne lehessen kihagyni az efféle „ajándékokat”.

Támogatási kampány – fizess elő az Átlátszóra, kattints ide a támogatási lehetőségekért! Ha olvasóink 1 százaléka rendszeresen küldene havi 1 ezer forintot, többet nem kellene pénzt kérnünk.

 

Szél Bernadett pénteken tette közzé a Facebookon, hogy törvényjavaslatot nyújtott be a luxusajándékokkal kapcsolatban. „Javaslatom szerint az a vállalkozó, aki a képviselői alap tiszteletdíj felét meghaladó értékű ajándékot ad állami vezetőknek vagy kormánytagoknak, nem indulhatna közbeszerzésen” – írja a képviselő.

Szél azután döntött így, hogy látta, semmilyen következménye nem lett annak, hogy a portálunk rajtakapta Szijjártó Péter külügyminisztert, amint Szíjj László építőipari nagyvállalkozó luxusjachtján nyaral.

Szijjártó Péter külügyminiszter Szíjj László adriai luxusjachtján bekkeli ki a fehérorosz válságot

A magyar külügyminiszter látszólag lázas munkával tölti az idei nyarat, elég csak meglátogatni Facebook oldalát hogy erről meggyőződjünk: irodai környezetben, öltönyben, mobiltelefonnal a kezében egyeztet a minszki helyzetről magasrangú külföldi politikusokkal, külügyminiszter kollégákkal az elmúlt napokban.

„A kormány és a legfőbb ügyész szerint nincs itt semmi látnivaló, a miniszter nem sértett törvényt és különben is a „magánélet” része, kivel, hol, kinek a pénzén nyaral egy miniszter. A valóság azonban az, hogy az állami megbízások luxusutakkal való „honorálása” a korrupció tankönyvi esete” – mutat rá Szél Bernadett.

Ezért a képviselő azt javasolja, hogy

az a vállalkozó, aki „barátságból” nagyvonalú ajándékokat akar adni kormánytagoknak, ne akarjon nyerni állami közbeszerzéseken. Legyen kizáró ok az ajándékozás.

Szél azt is szeretné elérni, hogy ne lehessen kihagyni a képviselői vagyonnyilatkozatokból az efféle „ajándékokat”, azaz a képviselőknek legyen kötelező feltüntetniük minden, az alap tiszteletdíj negyedét meghaladó értékű ajándékot a vagyonnyilatkozatban.

„Akkor is, ha azt „magánemberként” kapta egy kedves oligarchától. És ha már Lady Milliárd, vonjuk be a vagyonnyilatkozat-tételi körbe az állami vállalatok vezetőit is. Aki közpénzekkel gazdálkodik, legyen teljesen átlátható — vagy ne akarjon a nép közös pénzével dolgozni” – érvel a képviselő.

Szél Bernadett

Törvényjavaslatot nyújtottam be: a kormánytagokat luxusajándékokkal … elhalmozó nagyvállalkozók öt évre kizárnák magukat a közbeszerzésekből. Javaslatom szerint az a vállalkozó, aki a képviselői alap tiszteletdíj felét meghaladó értékű ajándékot ad állami vezetőknek vagy kormánytagoknak, nem indulhatna közbeszerzésen. Az ok egyszerű: konkrétan a mai napig nincs semmilyen következménye annak, hogy az atlatszo.hu rajtakapta Szíjjártó Péter külügyminisztert, amint Szíjj László építőipari nagyvállalkozó luxusjachtján nyaral.

Szél szerint a kormánytagok nem kezelhetik úgy az oligarcháktól kapott luxusajándékokat, mint a családtól kapott karácsonyi ajándékot. „Ezért ugyanis viszonzás jár, mégpedig a mi kontónkra. Ennek a nyilvánvaló összeféhetetlenségnek meg kell jelennie törvényi szinten is, ha már a kormány végképp elveszítette minden erkölcsi iránytűjét” – szögezi le a képviselő.

Szél Bernadett hozzáteszi, azok, akik most a Fideszben szavaznak, vélhetően teljes ellenállást fognak tanúsítani a javaslat irányában. De várja az érvelésüket, a „jachtozós-helikopterezős Fidesz kínos magyarázkodását” arról, hogy mivé lettek a polgári Magyarországot ígérő fiatal demokraták.

Bár a kormány és a hatóságok szeretnék hamar elfelejteni az ügyet, az Átlátszó által közölt felvétel okozta hullámok a mai napig nem csillapodtak.

A Momentum ifjúsági szervezete például jachtparkolót jelölt ki a külügyminiszternek, míg a DK fiatal szimpatizánsai játékhajót és helikoptert vittek Szijjártó Péternek. Előbbieket az eset kapcsán be is idézték a rendőrségre.

Jachtparkolót csinált Szijjártónak a Külügyminisztérium elé a Momentum ifjúsági szervezete

Az ellenzéki párt szerint akármennyire is azt állítja a külügyminiszter, hogy egy kormányközeli vállalkozó jachtján töltött vakációja magánügy, ez egyáltalán nem így van. A sajtószabadságért nem elég tüntetni, fizetni is kell érte – kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Arról, hogy miért nem magánügy, ha Szijjártó Péter egy oligarcha luxusjachtján nyaral titokban, itt írtunk bővebben.

 

Katus Eszter

Fotó: Szijjártó Péter külügyminiszter Moszkvában. Forrás: Szijjártó Péter Facebook oldala

Támogatási kampány – fizess elő az Átlátszóra, kattints ide a támogatási lehetőségekért! Ha olvasóink 1 százaléka rendszeresen küldene havi 1 ezer forintot, többet nem kellene pénzt kérnünk.

Megosztás