Utaztak-e az OE-LEM lajstromjelű luxus magánrepülőn és a Lady MRD nevű, máltai bejegyzésű luxusjachton, és fizettek-e ezekért a szolgáltatásokért? Ezt kérdezte Szél Bernadett írásban az Orbán-kormány minisztereitől. A független országgyűlési képviselő afelől is érdeklődött, hogy mit gondolnak a megkérdezettek arról, hogy kormánytagok rendszeresen fogadnak el nagy értékű ajándékokat a milliárdos közbeszerzések nyerteseitől. A képviselő által kapott válaszok egy szóban így foglalhatók össze: „magánügy”.
Az Átlátszó ingyen van, de nem ingyen készül: idén még 3345 előfizetőre lenne szükségünk. Fektess be te is a tényfeltáró újságírásba!
Szél Bernadett Facebook-bejegyzésben tette közzé a kérdéseire kapott teljes választ:
„A kormánytagok minden hivatalos útja nyilvános, a Kormány ezekről rendszeresen tájékoztatást ad. Ami a magánprogramokat illeti, ahogyan más közéleti szereplőket is, úgy a Kormány tagjait is megilleti a magánélet védelme. Tájékoztatom egyúttal, hogy a Kormány nem vezet nyilvántartást a kormánytagok és kormánytisztviselők magánprogramjairól és nyaralásairól, azok részleteiről, beleértve az utazás módját.”
A független képviselő által a minisztereknek egyenként feltett írásbeli kérdések a parlament weboldalán is megtekinthetők, ezen a linken például a Rogán Antalnak, a miniszterelnök kabinetfőnökének küldött kérdés olvasható. A választ erre Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára küldte Szél Bernadettnek:
„Tisztelt Képviselő Asszony!
Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 42. §-ában foglaltak szerint a Rogán Antal
miniszterhez benyújtott, Dr. Szél Bernadett (független) országgyűlési képviselő „Utazott-e az OELEM lajstromjelű luxus magánrepülőgépen, illetve a Lady MRD nevű, máltai bejegyzésű luxusjachton, és fizetett-e ezekért a szolgáltatásokért? Mi a véleménye arról, hogy egyes kormánytagok rendszeresen fogadnak el kormányközeli nagyvállalkozóktól nagy értékű ajándékokat?” című, K/12159. számú írásbeli kérdésére – a miniszter megbízásából – az alábbi választ adom.
A kormánytagok minden hivatalos útja nyilvános, a Kormány ezekről rendszeresen tájékoztatást ad. Ami a magánprogramokat illeti, ahogyan más közéleti szereplőket is, úgy a Kormány tagjait is megilleti a magánélet védelme. Tájékoztatom egyúttal, hogy a Kormány nem vezet nyilvántartást a kormánytagok és kormánytisztviselők magánprogramjairól és nyaralásairól, azok részleteiről, beleértve az utazás módját.
Tisztelettel:
Dömötör Csaba”
Szijjártó Péter külügyminiszter államtitkára pedig Szél Bernadettnek arra a kérdésére, hogy ki és miből fizette a külügyminiszter adriai luxusutazását, azt válaszolta:
„A külügyminiszter mindig – így a szabadsága alatt is — minden törvényt betartott és betart. A miniszter családjának nyaralása semmilyen módon nem érintett közpénzt, az teljes mértékben a magánélet része, a magánélet védelme pedig mindenkit megillet.”
Szél Bernadett így kommentálta a kapott válaszokat:
„Értem én, hogy kínos a kormánynak a lebukás, és mint mindig, a kínos kérdésekre az egyetlen válaszuk, hogy gyáván a „magánélet” mögé bújnak. Ahogy Mészáros ügyei „üzleti ügyek”, amikkel a miniszterelnök nem foglalkozik, úgy a kormánytagok ingyen-nyaraltatása is „magánügy”. Hát nem. Nem magánügy, hanem közügy az, hogy közpénzen vagyonosodó oligarchák ingyen charter-járatokkal honorálják a kormányzati megbízásokat!”
A képviselő bejelentette, hogy egy jelenleg már társadalmi egyeztetésen lévő törvényjavaslatot készül benyújtani, hogy elmagyarázza a kormánynak, hogy a korrupció nem magánügy, hanem közügy.
Korábban az Átlátszó is szerette volna megismerni a miniszterelnök véleményét Szijjártó Péter jachtos nyaralásáról, ezért augusztus 21-én közérdekű adatigénylést nyújtottunk be a Miniszterelnökségnek a KiMitTud közadatigénylő oldalon keresztül. Többek között azt szerettük volna megtudni Orbán Viktortól, hogy szerinte elfogadható-e az, ha Szijjártó miniszter úr ajándék utazáson vett részt.
Megkérdeztük azt is, hogy a miniszterelnök járt-e idén nyáron, vagy korábban a Lady Mrd vagy az Artemy nevű hajókon, s ha igen, akkor milyen feltételekkel, milyen bérleti díjért használhatta ezeket a jachtokat.
Arra is kíváncsiak vagyunk, hogy a miniszterelnök szerint mekkora értékű ajándék elfogadása megengedhető a kormányában dolgozó miniszterek számára. A kérdéseinkre mostanáig nem érkezett válasz a Miniszterelnökségtől.
A kijárási korlátozások feloldása után az osztrák bejegyzésű, 17 milliárd forint értékű, OE-LEM lajstromjelű privát jet idén nyáron is Budapest és a tengerpart között ingázott, ahol a 7 milliárd forint értékű, Máltán bejegyzett, Lady MRD nevű hajóval többször jártak ugyanakkor ugyanott – ahogyan tavaly és tavalyelőtt is.
Horn Gabriella
Címlapfotó: Németh Dániel
Támogatási kampány – fektess be a demokráciába, kattints ide a támogatási lehetőségekért! Ha olvasóink 1 százaléka rendszeresen küldene havi ezer forintot, többet nem kellene pénzt kérnünk.
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Átutalás
PayPal
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Az állami lottóvállalat június elején 100 millió forint értékű szponzorálási szerződést kötött a Fideszt nyíltan támogató szervezettel, ami korábban is...
A Fideszhez kötődő üzletember-borász cége nyert el egy kétmilliárdos szeletet az állami cégek kommunikációs tortájából. A munkát a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő...
A jegybank ingatlanos leányvállalata Bak Imre 17 festményét vásárolta meg a Trance Balance Művészeti Kft.-től. A cél egy kortárs művészeti gyűjtemény...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!