Covid-19 és az álhíripar – kutatók beszélgettek a témáról a Political Capital szervezésében

A Political Capital online szakmai háttérbeszélgetést szervezett Covid-19 és az álhíripar címmel, ahol a cég elemzői, illetve a meghívott médiakutatók, jogi szakértők, újságírók fejtették ki álláspontjukat a járványnak a „dezinformációs piacra” gyakorolt hatásáról, s válaszoltak a felmerült kérdésekre. A tanácskozás főbb megállapításai között szerepelt, hogy az álhírpiac legnagyobb szereplői hazánkban és jó pár más országban ma már nem magánszemélyek, hanem állami forrásokból, kormánypárti irányítással működő gépezet termeli nagyipari méretekben a félrevezető, valótlan információkat.

Ilyen hoaxokat például Oroszországban nemcsak belföldi piacra, de „exportra” is gyártanak. Ugyanakkor az orosz eredetű álhíreknek természetesen vannak „magyar hangjai”, ugyanis mind az álhírek terjesztése, mind az ellenük való fellépés helyismeretet és nyelvtudást igényel. A fake news áradatának azért is nehéz gátat vetni, mivel (legalábbis Magyarországon) nincs olyan tényellenőrző szervezet, amely erőforrások tekintetében versenyre kelhetne az álhírtermeléssel. A közösségi oldalak sem fordítanak a probléma kezelésére annyit, amennyi szükséges volna. A beszélgetésen a rémhírterjesztés elleni jogi fellépés ellentmondásai is szóba kerültek.

Krekó Péter, a Political Capital ügyvezető igazgatója bevezető előadásában úgy definiálta az álhírt, hogy szándékosan megvezető közlés. Vagyis ez nem az a kategória, mikor valakik jóhiszeműen terjesztenek valótlan dolgokat úgy, hogy azokat ők maguk is elhiszik. Ráadásul az álhíripar legdominánsabb, piacvezető szereplői Magyarországon és több más országban már nem magánszemélyek vagy magáncégek, hanem maga az állam. Állami dezinformációs gépezet működik, amely tudatosan, politikai okokból finanszírozza az álhírek terjesztését. A kis országok, a kis nyelvek átka, hogy a világnyelveket beszélő nagyhatalmak lakosságánál sokkal jobban kitettek az álhíreknek.

Krekó példaként hozta fel a Facebookot, amelynek Magyarországon nincs olyan tényellenőrző apparátusa, mint az Egyesült Államokban vagy más nyugati országokban, sőt, a V4-országok közül csak Magyarországon nincs hivatalos tényellenőrző partnere.  Krekó Péter úgy véli, hogy ez az újfajta dezinformációs piac alapvetően kínálatvezérelt. Tehát itt már nem arról van szó, hogy alulról jövő, a kereslet vagy a tömegigény által befolyásolt piaci folyamat volna ez, hanem felülről, központilag, politikai megrendelésre gyártanak álhíreket. Felmerült a kérdés, rá lehet-e venni a hirdetőket, hogy ne reklámozzanak álhíreket közlő oldalakon? Krekó szerint mindez talán hatékonyan működhet a Mindenegyben blog esetén, ugyanakkor kérdéses, illetve kétséges: hajlandó lenne-e akár egy világcég, akár egy hazai nagyvállalat bojkott alá vonni az álhíreket rendszerszinten közlő NER-médiabirodalmat.

 

Elindítottuk a Legyél te is álhírvadász! játékunkat

Újabb közszolgálati projektet indítunk el az Átlátszónál a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületével közösen, ezúttal az inkább iskolások, középiskolások, egyetemisták, illetve a kevésbé tudatos médiafogyasztók számára készült Legyél te is álhírvadász!-t. A játék egy teszt, amely során összesen 25 olyan kérdésre kell válaszolni, amely az álhíroldalak, összeesküvés-elméletek, propagandakampányok, dezinformációk jellegzetességeire vonatkoznak.

Szicherle Patrik, a Political Capital kutatója elmondta, hogy a populista politikusok, autokrata rezsimek mellett egyéb szereplők is jelen vannak az álhírpiacon. Ilyenek a klikkvadász oldalak vagy olyan celebek, influenszerek, mint Berki Krisztián és Tibi atya. A WHO szerint az álhírek mennyisége, illetve terjedési sebessége alapján nem túlzás infodémiáról beszélni. A járvány témájában komoly orosz támadás kezdődött az álhírek bevetése révén, de Kína is részt vesz a koronavírus témájában zajló fake news-offenzívában.

Utóbbi részéről a cél a járvány miatti felelősség áthárítása, illetve saját imázsa javítása, hogy Kínát egy megbízható, erős nemzetközi partnernek mutassák be. Moszkva pedig – ahogy korábban is – a nyugati politikai rendszerekbe vetett bizalmat próbálja megingatni. Az álhíreknek létezik egy kifejezetten Kreml-párti narratívája. Kína a pártállami kommunista diktatúra, Oroszország pedig az úgynevezett szuverén demokrácia fölényét próbálja hangsúlyozni. Ehhez viszonyítva nagyságrendileg kisebb a járvány ellen vitaminokat reklámozó Berki Krisztián, vagy a hagyományos médiát bíráló Tibi atya szerepe, de azért ők is kiveszik a részüket ebből.

A Political Capital kutatása tizenöt oldalon több száz megtévesztő cikket talált. A Fidesz-kormány, a NER-rezsim oldaláról a járványfronton zajló álhírkampánynak volt Unió-ellenes része is. Valamint cél továbbá a keletbarát orientáció igazolása.

Az álhírek tartalmuk alapján több típusba sorolhatóak. Vannak, melyek a járvány keletkezésére fókuszálnak, hangsúlyozván annak mesterséges eredetét, hogy az USA és/vagy Kína idézte elő. Netán valamilyen globális elit a „főbűnös”: az IMF, a kazárok, Soros György, Bill Gates vagy a gyógyszeripar. Vannak az egészségügyi témájú álhírek, amelyek az influenzához hasonlítják, vagy úgy vélik, hogy C-vitaminnal is lehet védekezni ellene.

A vírus mesterséges eredetére és terjesztésére vonatkozó, illetve a járvány súlyosságát bagatellizáló manipulációk akár a védekezési intézkedésekbe vetett bizalom aláásására is alkalmasak lehetnek. A kormány jogi fellépése az álhírekkel szemben nem igazán hatékony. Egyedül a Blikk Rúzs Facebook-oldalán futó álhírhálózatot sikerült lekapcsolni, de számos, adott esetben a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos dezinformációt terjesztő Facebook-oldal ugyanúgy létezik. De a Facebook maga sem igazán lép fel határozottan ezekkel szemben, ugyanis a szólásszabadság korlátozása egy meglehetősen népszerűtlen és rizikós pozíció.

Felmerült a kérdés, hogy egy ilyen dezinformációs mechanizmus fenntartása mennyibe kerül, ki fizeti, mekkora létszámmal és struktúrában működik? Illetve léteznek-e hatásvizsgálatok, mennyire hatékony az erre adott „immunválasz”, vagyis a cáfolat. Az Átlátszó részéről hangzott el a kérdés: történtek-e lebukások, mikor egyértelműen kiderült,hogy  az álhírgyárak mögött ott a kormányzati, titkosszolgálati háttér?

Rácz András Oroszország-szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet-és Társadalomtudományi Karának docense szerint Oroszországban oknyomozó újságírók beépültek például a szentpétervári „trollgyárba”.

 

45 ezer rubelért dolgoztam a Hazugságminisztériumnak – egy orosz internetes troll vallomása

Oroszország Európa ellen háborút folytat, amelynek célja, hogy megossza Európát és az USA-t, illetve az EU-n belül is ellentéteket teremtsen. Oroszország így könnyebben tudja manipulálni és érdekszférájába terelni az egyes tagállamokat.

Az onnan kihozott anyagokból nyilvánvalóvá vált, hogy mennyire központosított és koordinált az orosz álhír-appartátus működése.  A troll-operátoroknak napi szinten ki volt adva, hogy milyen közéleti témák kapcsán milyen narratívákat terjesszenek, sőt, még az is, hogy milyen kulcsfogalmakat, jellemző szókapcsolatokat használjanak. Egy-egy operátor 40-50 trollprofilt működtetett egyszerre, több internetes fórumon és közösségi hálózaton „dolgozva”, fix napi munkaidő szerint.

„Látványos példa a Szputnyik hírügynökséget is magában foglaló Rosszija Szivodnya Nemzetközi Tájékoztatási Ügynökség esete is. Ezt az állami vállalatot orosz elnöki rendelettel hozták létre 2013. decemberében. A dokumentum 4/a pontja alapján a szövetségi állami egységes vállalat tevékenységének fő iránya, hogy külföldön megvilágítsa az Oroszországi Föderáció állami politikáját, és az Oroszországi Föderációban zajló társadalmi életet.

Vagyis a hírügynökség a saját alapító okirata szerint sem pártatlan tájékoztatási feladatokat lát el, hanem az orosz állam politikáját mutatja be. Másképp fogalmazva: ez nem egy objektivitásra törekvő hírügynökség, hiába próbál úgy tenni, mintha az lenne. Ezen a ponton tulajdonképpen nem is meglepő, hogy időnként álhírek vagy erősen torzított narratívák is megjelennek a Szputnyik hírei között. Meglepő inkább az, hogy lassan hét évvel az említett elnöki rendelet kibocsátása után még mindig vannak olyanok, akik a Szputnyikot úgy kezelik, mintha valamiféle átlagos, normális hírügynökség volna-” – fejtette ki Rácz András.

Az álhírekkel szembeni fellépés példájaként hozta fel Finnországot, ahol egy közismert álhírgyártót, Ilja Janitskint letöltendő börtönre ítéltek, amiért információs eszközökkel zaklatott és lejáratott egy tényfeltáró újságírót, Jessikka Aro-t.

Rácz szerint az olyan nehezen megtanulható, kevesek által beszélt nyelvek, (mint a finn, a balti nyelvek vagy akár a magyar) esetén nemigen lehet a külföldi álhíreket csak úgy importálni. Ehhez az adott nyelvet ismerő helyi, belföldi emberek kellenek, akik a központ által megadott álhíreket átültetik a helyi nyelvre. A kis nyelveken megjelenő álhíreket tehát majdnem minden esetben helyiek, vagy az adott országból elszármazottak „gyártják”. Ugyanakkor Oroszországban létezik már automatizált kamuprofil-gyártás. Szoftverek generálnak a valóságban nem létező felhasználókat a közösségi oldalakon, és aztán ezeket a profilokat tudják az álhírgyártók – ideértve az intézményesített „trollgyárakat” is – használni mind Oroszországban, mind külföldön.

Az álhírek, és főképp az azokat terjesztő álhír-oldalak elleni védekezés egyik innovatív módszere a szlovák Dezinformatori nevű civil kezdeményezéshez kapcsolódik. A Dezinformatori szakértői az álhír-oldalakon megjelenő, automatizált Google hirdetéseken reklámozott cégeket keresték meg azzal, hogy tudják-e az illető vállalatok, hogy az általuk feladott hirdetések – az elosztó algoritmus működése miatt – közismert álhír-oldalakon is megjelennek, rombolva ezzel a cég hírnevét?

A megkeresett vállalatok nagy része a Deziformatori által bemutatott bizonyítékokra úgy reagált, hogy megkérte a Google-t, hogy az általuk feladott hirdetések az adott oldalakon ne jelenjenek meg. Ilyen módon tehát meg lehet fosztani az álhír-oldalakat a hirdetési bevételek jelentős részétől. Ez az eljárás arra ugyan nem alkalmas, hogy megállítsa az álhírek létrejöttét, arra viszont igen, hogy a bevételek elapadása miatt már kevésbé érje meg álhír-oldalakat működtetni. Másképp fogalmazva a Dezinformatori által használt eljárás nem maga az álhír mint általános jelenség, hanem a konkrét álhír-terjesztők ellen lép fel. A szlovák példát azóta már cseh, litván és más országok civil szervezetei is követték. – mondta el Rácz András.

M. Tóth Balázs ügyvéd, az Átlátszó és a Magyar Helsinki Bizottság jogásza szerint olyanra nemigen volt példa egy jogállamban, hogy korán reggel fél tucat rendőr megy ki videós stáb kíséretében olyan büntetlen személyt előállítani, aki addig semmilyen bűncselekményt nem követett el. Vagyis, amit a hatalom médiája ellenzéki károgásnak nevezett, az ténylegesen megvalósult. 

M. Tóth  elmondta, hogy a korábbi szabályozás esetén akkor beszélhettünk rémhírről, ha valaki a közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt pánikot keltett. Ez bővült most azzal, hogy az is rémhír, amennyiben különleges jogrend idején valaki a védekezés eredményességének meghiúsítására alkalmas kijelentést tesz. Az ügyvéd szerint az a probléma, hogy a büntetőjogban nagyon világosan, egyértelműen kell fogalmazni. Itt pedig rengeteg a megválaszolatlan, nyitott kérdés. Például mi tartozik egyáltalán a védekezés körébe? Mitől eredményes a védekezés? S hogyan válik alkalmassá egy kijelentés ennek akadályozására? (Rémhírterjesztési ügyben M. Tóth Balázs posztja itt található.)

 

Összeegyeztethető-e a jogállamisággal a „rémhírterjesztésért” meghurcolt polgárok ügye?

Rendes jogállami működés, rendőri túlbuzgóság vagy ennél is nagyobb baj tünete a héten rémhírterjesztés miatt előállított személyek ügye? Gulyás Gergely miniszter azt nyilatkozta, hogy egy jogállamban megtörténik, hogy a hatóság hibázik. Sőt, a jogállam rendes működésének bizonyítéka, hogy az ügyészség hamar megszüntette a jogsértő büntetőeljárásokat az érintettek ellen.

„Azért annyira Facebooknak lenni se jó mostanság.” – jegyezte meg ironikusan a tartalomszabályozás nehézségeiről Polyák Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Társadalom- és Médiatudományi Intézete Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének vezetője. Példaként említve, hogy a Facebook és a Twitter teljesen szembenálló, ütköző policyt valósított meg a politikai tartalmú fizetett hirdetések, posztok vagy cikkek esetén. A Facebook álláspontja, hogy egyáltalán nem ellenőrzik ezeket tartalmilag, nem kívánnak beleszólni. A Twitter viszont nem enged politikai tartalmú hirdetéseket a felületén.

Az álhírek definiálása sem egyszerű Polyák Gábor megítélése szerint. Nehéz meghatározni, meddig terjed az, ami „csupán” kiegyensúlyozatlan, s hol kezdődik a valótlan információ. Míg a pornográf képeket viszonylag egyszerű kiszűrni, egy politikai szöveg álhír jellege algoritmussal szinte felismerhetetlen, illetve kezelhetetlen.

Az előadást követő diskurzus visszatérő témája volt, hogy a Facebookon hazai viszonylatban gyakorlatilag nincs minőségi tényellenőrzés. Annak dacára, hogy Polyák Gábor szerint a Facebook természetesen rendelkezik saját moderátorgárdával, csakhogy hazai viszonylatban ez kevés. Ezért kellenének factchecker (tényellenőrző) partnerszervezetek, akik együttműködnének a közösségi portálokkal a hiteles tartalomszűrés érdekében. A gond az, hogy jelen pillanatban nincs hatékony factchecking Magyarországon, ugyanakkor a közösségi médiacégek csak olyan szervezetet hajlandóak „akkreditálni”, amelyek már foglalkoznak ilyen tevékenységgel.

Az előadás utáni vita során többféle gyakorlati megoldás felmerült, mi lehetne a cenzúrának bélyegezhető tiltás alternatívája. Van olyan elképzelés, hogy az álhírek figyelmeztető címkét kapnak, a hiteles információkat viszont pozitívan „jutalmazzák”. Illetve, hogy mikor valaki rákattint egy álhírre, az oldal automatikusan felajánl egy megbízható tartalmat ugyanazon eseményről.

Urbán Ágnes, a Mérték Médiaelemző Műhely kutatója, a Budapesti Corvinus Egyetem Infokommunikációs Tanszékének vezetője elmondta: a hagyományos médiát, a minőségi újságírást rendkívüli módon legyengítette az, hogy a digitális platformok megjelenése jelentős hirdetési bevételt vont ki a tartalomiparból. Itt nemcsak a Google és a Facebook, de az Amazon is említhető. „Brutális mértékben elvonja a hirdetési bevételeket néhány nagy „forgalomirányító” – véli a kutató. „El kéne ismerni, hogy a dezinformáció és a fake news elleni küzdelem leghatásosabb eszköze a minőségi média, így nem kéne megfojtani őket.” – tette hozzá. A Google, illetve a Facebook ugyanakkor már indított olyan projektet, hogy a bevételeik egy részét visszacsorgatják egyes médiacégekhez. Ilyen kezdeményezés a Google DNI, vagy a Facebook esetében az Emergency Fund. Ám ennek nagyságrendje inkább csak PR-szintű, aprópénzeket juttatnak vissza, de remélhetőleg ez a jövőben növekedni fog.

Urbán szintén kiemelte a fact checking problémakörét, hogy erre igazából nincs megfelelő erőforrás és eszközrendszer. Az, hogy mi az igazság, az társadalomtudományi, ideológiai kérdésekben ritkán eldönthető. A tényellenőrzés során is politikai játszmák szereplőivé válhatnak a közösségi oldalak, növelhetik a politikai polarizációt?- vetette fel. Önmagában megosztó kérdéssé válhat mondjuk annak eldöntése, ki legyen a fact checker? – fogalmazott Urbán Ágnes. Nem eldöntött az sem: mesterséges intelligencia vagy humán erőforrás alkalmazása a célravezetőbb a factcheckingre? És mi az a szint, aminél már fel kell lépni? Hogyan lehet tisztázni: az álhírterjesztő csupán egy „magányos hülye”, vagy szisztematikus dezinformáció résztvevője? – tette fel a kérdéseket a médiakutató.

Papp László Tamás

Címlapkép: Political Capital / Facebook

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám:18516641-1-42Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!