nemzeti együttműködés

Kiszelly Zoltán havi 862.500 forintért ad tanácsokat a Miniszterelnöki Kabinetirodának

A századvéges Kiszelly szeptember elejétől december végéig összesen nettó 3,45 millió forintot kap a propagandaminisztériumtól azért, mert “stratégiai külpolitikai tanácsadói feladatokat lát el” német nyelvterületekhez kapcsolódóan.



Társadalmi célú hirdetés

Kiszelly Zoltán politológus a NER mögött/mellett álló értelmiség egyik ikonikus alakja. A kormányközeli Századvég oktatója, a Kodolányi János Egyetem Nemzetközi Tanulmányok és Történelem Tanszékének docense, továbbá a közmédia egyik állandó szakértője.

2015-ben megírtuk, hogy Kiszelly (cége) 600 ezer forintot kapott a közmédia felületén futó Mozgástér-blogon megjelent írásaiért. 2016 decemberében egy ilyen blogbejegyzésében Kiszelly “liberális beetetésnek” nevezte a karácsonyi ételosztást a Blaha Lujza téren.

Tavaly áprilisban a kormányközeli politológus repülővel ment a CÖF brüsszeli tüntetésére, majd nyáron Orbán Viktor miniszterelnök titkos nyaralását a rajongókkal magyarázta, idén áprilisban pedig a kormányellenes tüntetők miatt frissen felszerelt térfigyelő kamerákat védte meg.

De emlékezetes pillanat volt az is, amikor 2017 májusában a köztévé egyik műsora az Indexet és a 444-et pocskondiázta, a riportban pedig Kiszelly a melegek jogai ellen szólalt fel.

2018. szeptember 2-án a kormányközeli politológus a Németországban uralkodó “kilátástalanságról és reménytelenségről” elmélkedett a közmédiában, és azt fejtegette, hogy emiatt Angela Merkel német kancellár egy új (!) Soros-tervet talált ki.

Ez a nyilatkozat különösen annak fényében érdekes, hogy Kiszelly Zoltán cége akkor már egy napja a Miniszterelnöki Kabinetirodának dolgozott. Az Átlátszó birtokába került szerződés szerint a Gótikus Ház Kft. 2018. szeptember 1. és december 31. között havi nettó 862.500 forintot kap német nyelvterületekhez kapcsolódó tanácsadásért.

“Felek megállapodnak abban, hogy a Megbízott 2018. szeptember 1. napjától 2018. december 31. napjáig terjedő időtartamban német nyelvterületekhez kapcsolódóan aktuálpolitikai és szakpolitikai tárgyban, stratégiai külpolitikai tanácsadói feladatokat lát el, így különösen a Megbízó igényei szerint háttéranyagokat állít össze, illetve idegen nyelvű anyagok nyelvi megfeleltetése útján elemzéseket készít, valamint elvégzi a szakpolitikai anyagok, beszédek, háttéranyagok, szakmai szövegek idegen nyelvi elemzését.”

A Gótikus Ház Kft.-t 2006-ban alapította Kiszelly Zoltán, és a vele feltételezhetően rokonságban álló Kiszelly Péterné. A cég fő tevékenységi köre üzletviteli és egyéb vezetési tanácsadás, árbevétele pedig az elmúlt öt évben 2 és 15 millió forint között mozgott. A tulajdonosok tavaly 326 ezer forint osztalékot vettek ki a vállalkozásból, amelynek a kezdetektől Kiszelly Zoltán az ügyvezetője.

A kabinetirodás szerződésben is szerepel, hogy bár a Kiszelly résztulajdonában álló céggel szerződött a minisztérium, kifejezetten rá gondoltak a munkával:

“Megbízott a megbízást elsősorban Kiszelly Zoltán útján köteles ellátni, és közreműködő igénybevételére Megbízó előzetes írásbeli hozzájárulása hiányában nem jogosult.”

Fontos részlet, hogy ezt a szerződést is Ferjancsics László, a Vácért Lokálpatrióta Egyesület képviselője kérte ki Rogán Antal minisztériumától. Korábban Ferjancsics adatigényléseinek köszönhetően került nyilvánosságra a Sargentini-ellenes propagandakampányhoz köthető szerződés, a váci OLAF-jelentés, és az igazságügyi miniszter ügyvédi irodájának Pakssal kapcsolatos megbízatása is.

A céginformációt az OPTEN Kft. szolgáltatta.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42