Egyéb

Miért lett kiemelt jelentőségű a Zara Continental szálloda? Csak!

November végén jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy a kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánította a Zara Continental Hotelt üzemeltető ZeinaHotel Szolgáltató Kft.-t. Megszereztük a döntés alapjául szolgáló kormányelőterjesztést, amit egyetlen szóval is össze lehetne foglalni: „csak”.

A 2014.november 20-i Magyar Közlönyben jelent meg a rendelet, miszerint a kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a budapesti négycsillagos szállodát, a Zara Continental Hotelt üzemeltető ZeinaHotel Szolgáltató Kft.-t. Bár a szűkszavú kormányrendeletben természetesen nem szerepel, de köztudott, hogy a cég szeptember óta felszámolás alatt áll milliárdos tartozásai miatt.

2010-ben a 272 szobás Zara Continental az egykori Hungária fürdő épületében nyílt meg a Dohány utcában. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 2004-ben elrendelte az egykori pesti gettó területén lévő veszélyeztetett épületek, így a Hungária fürdő ideiglenes védettségét, 2005-ben pedig műemlékké nyilvánították az épület megmaradt részét. 2008-ban elkezdődött a bontás, felújítás, és bár a Hungária fürdő épületének többi része elpusztult, helyreállított homlokzata és aulája ma a hotel részét képezi. A becslések szerint jelenleg berendezéssel együtt 7-8 milliárd forint értékű szálloda a korabeli hírek szerint 13 milliárd forintból épült fel, beruházója a ZeinaHotel Kft., melynek többségi tulajdonosa a Turizmus Kft. által 2014-ben a legbefolyásosabb magyar idegenforgalmi szakemberek közé sorolt Budapesten élő jordán üzletember, Al Ramahi Mazen.

A cégadatokból egyértelműen látszik, hogy a 2008-ban alapított ZeinaHotel Kft.-nek folyamatosan nőtt a forgalma (árbevétele 2009-ben 8,8 millió, 2010-ben 690 millió, 2011-ben 1,6 milliárd, 2012-ben 1,7 milliárd, 2013-ban pedig közel 1,9 milliárd forint volt), ám minden évben veszteséges volt (2010-ben csupán -12,8 millió, 2011-ben közel -850 millió, 2012-ben és 2013-ban nagyságrendileg -500 millió forint volt a mérleg szerinti „eredménye”), saját tőkéje gyakorlatilag nincs (2013-ban -1,7 milliárd forint), csak adósságai: 8,4 milliárd forint hosszú lejáratú devizahitel (valószínűleg emiatt van Al Ramahi Mazen és tulajdonostársa, Fadeel Samah Omar tulajdonrészén is CIB-jelzálogjog), és 1,4 milliárd forint rövid lejáratú kötelezettség, ez utóbbiak vélhetően nagyrészt beszállítói követelések. A cég fizetésképtelensége miatt a bíróság 2014 szeptemberében elrendelte a kft. felszámolását, amelyet a kormány közbelépése, a stratégiailag kiemelt céggé nyilvánítás miatt ezután már nem a feladatot eddig végző CRAC-ORG Felszámoló és Csődmenedzselő Zrt., hanem az állami felszámoló, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. fog lebonyolítani.

Közadatigénylésben kértük ki a kormányzati döntést megalapozó dokumentumokat, mert tudni szerettük volna, hogy mi alapján nyilvánítottak egy jordán üzletember tulajdonában lévő veszteséges szállodát stratégiailag kiemelt jelentőségűvé, mert ilyen azért nem mindennap történik még ebben az unortodox országban sem. Az NFM meg is küldte a 2014.november 4-én kelt, Seszták Miklós fejlesztési miniszter által jegyzett kormányelőterjesztést, amelyet egy szóval is könnyen össze lehetne foglalni: „csak”.

A dokumentum három érvet hoz fel a ZeinaHotel Kft. érdekében történő állami beavatkozás mellett:

  • az épület műemlék
  • pontos adatokat nem tudnak, de a szálloda nyilvánvalóan többszáz főt foglalkoztat
  • bel- és külgazdasági szempontok a Kft.-vel üzleti kapcsolatban álló hazai és külföldi cégek miatt

Ennyi erővel nagyon sok cégre rá lehet húzni, hogy stratégiailag kiemelt jelentőségű, és szinte bármi lehet kiemelt nemzetgazdasági érdek, csak a kormányzati szándék kell hozzá.

Különösen szép a kormányelőterjesztés azon része, amely a döntés kommunikációjáról szól: a dokumentum leszögezi, hogy semmilyen módon, sem közlemény, sem sajtótájékoztató formájában nem kell tájékoztatni a közvéleményt a Zara Continental Hotel stratégiailag kiemelt jelentőségűvé való minősítéséről. 100% NER.

Erdélyi Katalin

 

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!

Best of 2014

Miből telik Orbán Ráhelnek 15 millió forintos tandíjra? Meg fogsz döbbenni!

Kinyomoztuk, kinek adta el budai házát Vida Ildikó. Nem fogod elhinni!

Feltérképeztük az Andy Vajna magyar vállalkozásai mögött burjánzó offshore cégbirodalmat

Vadászháza épült Semjénéknek Gánton

Közmunka csak a megfelelő voksért: nyílt szavazás volt Borsodban

Mészáros Lőrinc cége építkezik a kivágott Gellért-hegyi erdő helyén

Akár 600 milliárd forint veszteséget okozhat az Eon földgáz-nagykereskedő megvásárlása

Lázár János 23 millió forintért rendelt csehországi fácánvadászatot

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2