Ősz elején kértük ki a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaptól (MTVA) a Marslakók című napi szappanopera szerződését. Mivel annak érdemi részét, a mellékleteket nem kaptuk meg, bírósághoz fordultunk. Ebben az ügyben hétfőn volt az első tárgyalás a Fővárosi Bíróságon. Az MTVA jogi képviselője az érdemi indokolást nem tartalmazó érvelést az utolsó lehetséges pillanatban cserélte fel egy részletes, az egyes mellékletek kiadásának MTVA szerinti akadályait kifejtő ellenkérelemre, amit ma kaptunk kézhez, és most közzé is teszünk.
Az alperesi álláspont legérdekesebb eleme, hogy immár nem csak a ‘szerződő partner személyhez fűződő jogaira és üzleti érdekeire’ tekintettel gondolja a közmédia tartalomszolgáltatója helyesnek a megtagadást, hanem saját üzleti titkait is védené a nyilvánossságtól. Azt például, hogy az MTVA pontosan mit rendelt meg, a Marslakókért milyen ütemezésben és pontosan mire ad pénzt az állami cég, illetve hogy a gyártáshoz ő maga milyen kapacitásaival járul hozzá, azért sem ismerhetjük meg az ellenkérelem szerint, mert az MTVA „bizonyos tevékenységei tekintetében esetében a piacon jelenlévő kereskedelmi médiaszolgáltatók versenytársa is”, így műsorterveit „a verseny torzulásának elkerülése érdekében a lehető legkésőbbi időpontig üzleti titokként kezeli”.
Azaz az MTVA szerint ezekhez az adatokhoz éppen annyira (sehogy) nem kell a nyilvánosságnak hozzáférnie, mint a Jóban rosszban vagy a Barátok közt gyártására vonatkozó hasonló információkhoz. Ezzel szemben szerintünk a közszolgálati média nem versenyez a kereskedelmivel, az MTVA-nak ebben a körben nem lehetnek üzleti titkai, a szerződés mellékletei pedig nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy az adófizetők megítélhessék: felelősen vett-e meg az MTVA közpénzből 77 darab 26 perces epizódot (opcióval további 360 epizódra) 6 millió forintos darabáron. Ennek megfelelően továbbra is a szerződés szakmai tartalmát meghatározó mellékletek mindegyikének kiadását kérjük.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Az Átlatszó azután fordult adatigényléssel a szervezethez, hogy az ügyvédi kamara visszautasította Szuverenitásvédelmi Hivatal „információk bejelentését” célzó együttműködési javaslatát.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!