MTVA: Itt a 2011-es szerződések listája, perelünk a Marslakók miatt

csendadas

A közszolgálati médiumokat működtető Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szeptemberben jelentette be, hogy milliárd forintos nagyságrendű koprodukciós szerződést kötött Jáksó László televíziós celeb cégével egy napi szappanopera gyártására Marslakók címmel. A szerződést nem hozták nyilvánosságra, ezért közérdekű adatigényléssel fordultunk Böröcz Istvánhoz, az MTVA vezérigazgatójához, a szerződést kérve.

Az MTVA szeptember 15-én kelt válaszában megküldte nekünk a Marslakók-szerződés bizonyos részeit, ám álláspontjuk szerint „a partner részesedésére vonatkozó adatok, valamint a licensz, a treatment, a részletes költségvetés, a gyártási kapacitások, a finanszírozási terv, a stáblista és a műszaki paraméterek nyilvánosságra hozásával sérülnének a vállalkozó szellemi tulajdonhoz fűződő jogai és üzleti érdekei, amelyek ebben az esetben erősebb súllyal esnek latba mint az MTVA közérdekű adatokra vonatkozó tájékoztatási kötelezettsége”.

A Marslakók szerződésének az MTVA szerint nyilvános része innen letölthető (PDF)

Mi mindenesetre úgy gondoljuk, hogy az MTVA közpénzből gazdálkodik, ezért a titokban tartott adatok is a nyilvánosságra tartoznak. Ha egy magáncég az állammal szerződik (az MTVA márpedig az állam része), akkor tudnia kell: a szerződésre vonatkozó adatai nyilvánosságra kerülhetnek. A szerződés maga egyébként a részletes költségvetés vagy a műszaki paraméterek nélkül igazából értelmezhetetlen. Éppen ezért keresettel fordultunk a Fővárosi Bírósághoz, hogy az kötelezze az MTVA-t ezeknek a közérdekű adatoknak a nyilvánosságra hozatalára.

A keresetlevél innen letölthető (PDF)

Ezt követően kikértük az MTVA által 2011-ben megkötött egyéb szerződések listáját is. A múlt pénteken kézhez kapott listában közel ezer szerződés adatai szerepelnek, ezekből kiderül, hogy miközben a közmédiában leépítések zajlanak, a magyar állam a legnagyobb kereskedelmi televíziókat is dotálja, sőt, az adófizetők pénzéből még úszómedence-takarításra is telik. Külön érdekessége az anyagnak, hogy a Marslakók-szerződés nem szerepel benne, így legalábbis kétségeink támadtak afelől, a teljes listát kaptuk-e meg. A szerződés-lista részletes elemzésére még nem volt időnk, ezért mindenkit arra buzdítanánk, tanulmányozza alaposan, és írja meg nekünk az észrevételeit.

Az MTVA által 2011-ben kötött szerződések listája innen letölthető (PDF)

Különösen mulatságosnak tartjuk, hogy miközben az MTVA maga is elismeri hogy a magyar törvények szerint az általunk kért információk közérdekből nyilvános adatok, doktor Böröcz nem igazán érti minek maceráljuk: „Engedje meg, hogy megkérjem arra: avasson be a terveibe és az elképzeléseibe azzal kapcsolatban, hogy mik a szándékai ezzel az újabb listával? A közpénzek felhasználásának transzparenciája számunkra is fontos közérdek, de ezen túlmenően érdekelne, hogy van-e egyéb célja annak, hogy Ön ilyen kiemelt figyelmet fordít az MTVA szerződéseinek, üzleti kapcsolatainak.”

Böröcz István levele innen letölthető (PDF)

 

 

  • calver

    hat irjatok meg dr borocznek, h lopjanak kevesebbet, es kesobb kerul rajuk sor…

  • Sajnos, nem találom, de én valamikor a 90-es évek 2. felében azzal a kérésssel fordultam Majtényi László akkori adatvédelmi biztoshoz, hogy nyílvánítsa közérdekűnek a Magyar Televízió szerződéseit, hogy nyilvánosságot kaphassanak. Akkor Majtényi egy tohuvabohu választ adott, hogy ezek nyilvánossága részben üzleti érdeket sért. Akkor most miért csodálkozunk?

  • Ferenczi Krisztina

    Nyerő állás:))

  • na így kell lopni nem kell ide nokiásdoboz…

  • Remélem kiderül kiket szponzoráltak az adófizetők pénzéből.A Városligetből –Narancsliget lesz és eljön a kánaán.

  • A legutolsó szerződés egy megbizás pszihologiai tanácsadásra, ez most jól jönne nekem, minek után átrágtam magam a cikken és mellékletein.

  • macskafaraok

    Talán mert főként Duna TV szerződések vannak köztük, legalábbis az első felében elég sok van.

  • Na ennyire azért még nem vagyunk lebutítva, hogy Jáksó rendezzen nekünk!

  • Egy lehetséges válasz doktor Böröcznek: Az átláthatatlan szerződések miatt éppen ő, és pajtásai próbálják meg Cselényi Lászlót, a Duna TV volt elnökét börtönbe juttatni. Az MTVA, avagy a médiasenkik birodalma most pontosan ilyen kuszán és titkoltan szerződget. Hát ezért fordítunk kiemelt figyelmet a dolognak…

    Cselényi egyébként – nehogy szentté avassam – annyira volt pofátlan, hogy egy egész tévécsatornát hozott létre, és rendelt alá a hobbijának, avagy gügyüjének: az autonómiának. Viszont olyan emberekkel dolgozott, akik ügyesen vitték ki a pénzt, úgy, hogy a Duna nem volt veszteséges soha. Az emberek például mindig kaptak fizetést, ami az MTV-ben nem volt jellemző. Erre az MTVA mire épült fel? Hát persze, hogy az MTV-re…

  • Pingback: Marslakók a bíróságon: Az MTVA üzleti titokra hivatkozik | atlatszo.hu()

  • Vidéki

    Az atlatszo.hu neve nincsen összhangban az átlátszó szó jelentéstartalmával.

    Pontosabban kifejezné a valóságot a “félig atlatszo.hu” cím.

    Rádi Antónia úrhölgy is például minden puskaporát Matolcsy György kb fél ezer rokonára lövi el, miközben a Fesztivál Zenekar alapítványának kurátorairól, pénzügyi helyzetéről semmit sem tud meg a nyájas olvasó az atlatszo.hu-ból.

  • Péter István

    No, osztán mi a gond? Maga Matolcsy György is elmondta, hogy negyven unokatestvére van és legalább kétszáz további közelebbről ismert rokona, akik mindegyike teljes jogú állampolgár. Persze, a bolsevik fasiszta szemléletű pártkorifeusok mindenkit ki akarnak nyíratni, akinek nem tetszik a pofája.

  • nonemart

    Fekélyes ügy ez, ciánozni kellene már !