![Bp Polg.hiv](https://atlatszo.hu/wp-content/uploads/2025/02/bp-polg.hiv_-300x180.jpg)
NER-cég oldalán felbukkanó társaság végezhet felújításokat a fővárosi Városházán
A főváros szerint mindegy, hogy ki nyeri a közbeszerzést, a lényeg, hogy kedvező legyen az ajánlat.
Felmentette a Győri Törvényszék Udvaros Dorottyát és a Greenpeace aktivistáit a bűncselekmény vádja alól abban a perben, amely már negyedik éve folyik a Fertő tavi fecskementő akciójuk miatt. A Nemzet Színészének és az aktivistáknak azért kellett évek óta bíróságra járniuk, mert a hazánkból lassan már eltűnő füsti fecskék védelmében léptek fel, leszedve a fészkeikre való visszatérésüket megakadályozó „madárvédő hálót”. Ezt az elsőfokú bíróság bűncselekménynek minősítette, de másodfokon a bírói tanács a vádat nem találta megalapozottnak, és felmentette őket. Az Átlátszó videós újságíróját, Pápai Gergelyt első- és másodfokon is bűnsegédlettel vádolták az ügyben, az alábbiakban közreadjuk a védőbeszédét.
Tisztelt Bíróság! Ügyemben, a B.89/2023/24. számú, 2023. október 2-án hozott ítéletben, bűncselekmény hiányában felmentett első fokon a Soproni Járásbíróság. Ezt én egy helyes és igazságos ítéletnek tartom és itt két pontban megpróbálok röviden ismételt felmentésem mellett érvelni.
Elsőként azt gondolom, hogy a bűncselekmény jogalapja, tehát a káreset megállapítása számos sebből vérzik. A tűz-közeli vállalkozók vállalkozói egymásnak ellentmondó vallomásokban bizonygatják a káreset mértékét. Ezt nem az én feladatom megállapítani, de azt vélelmezem, hogy a fecskeháló sosem került helyreállításra, mivel mi úgy tudjuk, hogy a tárgyalt események után egy két napon belül elbontották az épületet. Így kár nem érte a Fertő tavi rezervátumban tevékenykedő beruházót és alvállalkozóit.
A második és ügyem szempontjából relevánsabb érvelésem pedig a következő:
Többször elolvastam az ügyészség fellebbezését, és intellektuálisan magas színvonalú érvelésnek tartom az ott leírtakat, de tévesnek tartom a következtetést, miszerint munkámmal bűnsegédletet követtem volna el.
Végzettségem szerint kulturális antropológus kutató és dokumentumfilmes vagyok. Egész felnőtt életemben emberi jogi és környezetvédelmi témákkal foglalkoztam. Tettem és teszem ezt alkotó művészként, újságíróként, televíziós műsorkészítőként, civilekkel és civil szervezetekkel vállvetve.
A Fertő tavi beruházás ügyéről először 2019-ben tudósítottam, az anyag az atlatszo.hu-n jelent meg. Erdélyi Katalinnal közösen készített anyagainkból nagy hatású cikksorozat lett. Azt gondolom, hogy a beruházás törvénysértő, természetkárosító és nem a köz érdekét szolgálja, hanem csak annak a szűk vállalkozói csoportnak az érdekét, akik a betonozásból és később majd az üzemeltetésből szeretnének hasznot hajtani maguknak. Gondolom ezt magánemberként, újságíróként, független filmesként, de kétgyerekes családapaként is.
Ha egy filmkritikus kap egy film forgalmazójától egy mozijegyet és egy adag popcornt egy vetítésre, megnézi a filmet, és megírja, hogy tetszett neki a film, akkor ez a személy elfogult, de attól még szerintem újságíró. Különösen akkor, ha amit írt, az meg is jelenik egy újságban. Most itt az a kérdés, hogy a tárgyalt napon, amikor a kamerámmal többek között felvettem az Udvaros Dorottya-interjút, akkor bűnsegédletet követtem-e el, vagy pedig a társadalom számára kiemelten hasznos munkát végeztem.
Munkámmal tájékoztattam a közvéleményt a társadalmi szempontból veszélyes beruházásról. Az itt tárgyalt napon készített felvételeink bejárták az országos és a nemzetközi (osztrák) híradókat, a Fertő tavi beruházást azóta leállították.
Munkám a közvélemény tájékozódását szolgálta, munkámnak jelentős pozitív társadalmi hatása volt, és van. Nem követtem el bűnsegédletet. Azt gondolom, hogy a Greenpeace aktivistái polgári engedetlenséget követtek el. Az ilyen cselekedeteknek van közük a nyilvánossághoz, de azokat, akik az ilyen eseményeket dokumentálják, nem bűnsegédnek szokás nevezni.
Szöveg, videó: Pápai Gergely
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A főváros szerint mindegy, hogy ki nyeri a közbeszerzést, a lényeg, hogy kedvező legyen az ajánlat.
A dél-koreai cég korábban felfüggesztett, tavaly óta újra működő bátonyterenyei és szigetszentmiklósi üzemében évente összesen 37 400 tonna selejtes akksit kezelnének.
A beruházások jelentős részét a helyreállítási alapból tervezték megvalósítani, de mivel az uniós forrásokat befagyasztották, úgy látszik, nincs pénz a munkálatokra.
A ZÁÉV, a Valton, a Market, a 4iG, Matolcsy Ádám bútorcége és Szijjártó Péter kedvenc cipőboltja is kért uniós támogatást. Van, aki kínai autókat vesz belőle.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!