Fertő-tó

Egyelőre nem épül semmi a Fertő tónál, mert nincs rá pénz

A beruházásért felelős állami cég, a Sopron-Fertő Turisztikai Nonprofit Zrt. (SFTFN) februárig várta az árajánlatokat, de azóta nagy volt a csend a sokat vitatott építkezés körül. Felmerült az elmúlt hónapokban, hogy a kormány által bejelentett kiadáscsökkentés részeként ezt a projektet egyelőre nem kezdik el, hogy megspóroljanak több tízmilliárd forintot. Nagyon úgy tűnik, hogy tényleg ez történik: a július 7-én délután közzétett tájékoztató szerint a közbeszerzés eredménytelen lett pénzhiány miatt.

Novemberben állt neki először a projektnek a Sopron-Fertő Turisztikai Nonprofit Zrt. (SFTFN): a beruházást irányító állami cég a szállások és egyéb ingatlanok kivitelezőjét kereste, az állatok miatt gyorsított eljárásban. Ebből elég nagy botrány lett, az SFTFN vissza is vonta a tendert december elején, de a hónap végén nekifutott másodszorra is.

A közbeszerzési kiírás szerint 34 ezer négyzetmétert akartak beépíteni a fertőrákosi tóparton, Natura 2000 besorolású területen. Többek között az alábbi épületeket akarták felhúzni: 2 darab 1500 m²-es motel, strandpavilonok összesen 12 117 m² hasznos alapterülettel, közel 2000 m²-es vitorlásklub, monolit vasbeton szálloda 6734,75 m² hasznos alapterülettel, ökocentrum összesen 2298 m² hasznos alapterülettel, 1501 m² -es sportközpont, plusz kemping, üdülőházak stb.

Eredetileg 2022. január 20-ig várta az SFTFN az ajánlatokat, majd ezt a határidőt kitolták február 1-re, azóta viszont semmi. Sem az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR), sem máshol nem jelent meg semmi arról, hogy mi lesz a projekttel. Megindultak a találgatások, hogy talán azért nincs róla hír, mert nem lesz belőle semmi.

Nincs rá pénz

Ez főleg azután tűnt egyre valószínűbbnek, hogy a kormány bejelentette, hogy költségcsökkentési céllal több beruházást elhalasztanak – folyamatban lévőket nem állítanak le, de amit még nem kezdtek el fizikailag, abba nem is vágnak bele. A Fertő tónál épp ez a helyzet, hisz a kikötő és a területrendezés megvan már, de az épületek még nem kezdtek el kinőni a földből.

Július 7-én délután 3-kor végre felkerült az EKR-be az ajánlatok összegzése, amiből kiderül, hogy jó volt a sejtés, és bejött a zöldek imája:

a közbeszerzés eredménytelen lett pénzhiány miatt.

Egész pontosan így fogalmaz a dokumentum: „a szerződéskötéshez szükséges fedezet nem kerül rendelkezésre bocsátásra”. Azt nem tudni, hogy mennyit spórol ezen a kormány, de az épületek mennyiségéből és méretéből, valamint az egyéb nagyberuházások árából kiindulva nyilvánvalóan több tízmilliárd forintról van szó – egyes becslések szerint akár 100–200 milliárd forint is lehet(ne) a végösszeg.

Részlet az iratból (forrás: ekr.gov.hu)

A becsült ár mellett azt sem írták bele a dokumentumba, hogy kik pályáztak a kivitelezésre: egyszerűen üresen hagyták az ajánlattevők rubrikáját, pedig valószínűleg volt jelentkező a munkára. Mindenesetre az biztos, hogy egyelőre nem lesz Fertőrákoson semmilyen építkezés, de ez nyilván nem vigasztalja a lebontott cölöpházak tulajdonosait, akiket még kártérítésért is perelnek.

A lebontott cölöpházak tulajdonosaitól 88 millió forintot követel a Fertő tónál építkező állami cég a bontási költségekre | atlatszo.hu

Vélhetően a cölöpházak tulajdonosai perlik kártérítésért a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-t, hiszen mérettől és állapottól függően 40-100 millió forintot érhetett egy-egy cölöpház. A tó természetesen állami tulajdonban van, ezért a háztulajdonosok a mederhasználatért komoly bérleti díjat is fizettek, de a ház a sajátjuk volt, amibe hatalmas összegeket fektettek az évek során.

Erdélyi Katalin

Megosztás