Cikkünk alapján az RTL híradója is beszámolt a dél-koreai sajtóban megjelent hírről, mely szerint a Samsung SDI újabb, immár a harmadik akkumulátorgyárát is Gödön fogja megépíteni. A Külgazdasági és Külügyminisztérium a híradónak úgy nyilatkozott, hogy a Samsung a „meglévő területén” jelenleg is építkezik, s „azon kívül” nem tervez gyárépítést.
Ahogy azt a napokban megírtuk, a dél-koreai sajtó az elmúlt hetekben több cikkben is foglalkozott a Samsung SDI gödi gyárával. Beszámoltunk arról, hogy az egyik kinti hírportál korábbi cikkünk és a magyar sajtóban megjelent hírek nyomán „ijesztő szennyezésekről” írt a gödi üzemből kibocsátott, nagy mennyiségű mérgező oldószer és a rákkeltő anyagokkal való veszélyeztetés miatt. Egy másik dél-koreai médium pedig a magyarországi beruházás újabb bővüléséről és egy harmadik akkugyár építéséről írt.
A The Elec dél-koreai szakportál február 27-én számolt be arról, hogy a Samsung SDI bejelentése szerint egy újabb, az előzőnél nagyobb kapacitású üzem megépítésére fog sor kerülni Gödön. A lap szerint a beruházás hátterében a Samsung és a Hyundai Motor Group közötti együttműködés áll, melynek során 500 000 elektromos autóhoz gyártanak majd az új gödi gyárban akkumulátorokat. A lap arról is ír, hogy a munkásokat a Fülöp-szigetekről veszik fel, s már javában zajlik a filippínó munkaerő toborzása az új üzembe.
Az RTL híradója az újabb gödi gyárról szóló sajtóhírek kapcsán megkereste a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, mely azt válaszolta, hogy „ez egy olyan bővítés, ami mindenki számára látható az autópályáról is”, s a cég „a már meglévő területén kívül” nem tervez újabb gyárépítést.
Az RTL a híradós riportban megszólaltatta az Átlátszó újságíróját, Bodnár Zsuzsát, aki elmondta, hogy újabb nagy kapacitású egységre lehet számítani a hírek alapján, pedig még a második gyár építése sem fejeződött be. Az adásban nyilatkozott Jávor Benedek párbeszédes politikus is, aki elmondta: a gyárhoz 32 milliárdból épülő új vezetékeken szállítandó óriási vízmennyiségre vélhetően az újabb, nagy kapacitású üzem vízigénye miatt lesz majd szükség.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Diagramokon mutatjuk, hogyan teljesít hazánk a női egyenjogúság terén a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének felmérése alapján. Spoiler: rosszul.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!