Elbillent. Túl a sztorizgatáson: az ellenzéki bukás valódi oka

A sajtó folyamatosan dolgozza föl az április 3-i választáson történteket, kiemelten foglalkozva a hatalmas ellenzéki bukta okaival. Ennek során újabb és újabb hibákra és felelősökre sikerül rámutatni, ami fontos, csak így könnyen elsikkadhat a lényeg. Pedig a választást megelőzően a politikusok és elemzők körében szinte konszenzus volt abban, hogy min múlik majd a siker, tehát utólag is volna mihez mérni a kudarcot.

A múlt héten a Telex tette közzé a Direkt36 terjedelmes írását az ellenzéki kampány és a mögöttes politikai döntéshozatal furcsaságairól. Amatőrség, árulás, önzés, hiúság, kicsinyesség, szűklátókörűség, szervezetlenség és egyebek. Az a kép bontakozik ki, hogy ellenzéki balfogások sorozata vezetett az összeomláshoz. A cikkre némileg sértődötten reagált Márki-Zay Péter volt miniszterelnök-jelölt, aki szerint ugyan voltak hibák, de nem ez volt a döntő, hanem a fideszes túlerő. A propagandagépezet, a gyenge független sajtó, a feudális függési rendszer, a mozgósítási képesség.

„Csúzlival küzdöttünk egy tankhadosztály ellen”

– írja a hódmezővásárhelyi polgármester.

Azon túl, hogy újságíróknak dolga nem ismert részletek föltárása, politikusoknak meg nem dolga újságírók tevékenységét kommentálni, mindkét megközelítésnek van köze a valósághoz, és mindkettő elkalauzol a valóságtól, ha teljes igazságnak fogadják el – akár külön-külön, akár egymást kiegészítve.

Április 3. tüzetesebb vizsgálata arra enged következtetni, hogy ha miniszterelnök-jelöltként az idős Deák Ferencet ötvözték volna a fiatal Bill Clintonnal, és mögötte minden idők legjobb nemzetközi kampánystábja áll, míg a közmédia és a KESMA hirtelen tárgyilagosba vált, és a Fidesz egy forinttal nem költ több pénzt reklámra és mozgósításra, mint az ellenzék, utóbbi akkor is egyértelmű vereséget szenved.

A billegő körzetek

Mire alapozzuk ezt az állítást? A választást megelőző hónapokban az ellenzéki politikusok és a politikai elemzők is azt hangsúlyozták, hogy a választás az úgynevezett billegő körzetekben fog eldőlni, tehát azokon a helyeken, ahol nem számít egyértelmű esélyesnek egyik politikai oldal sem, és ahol a múltban már a legkülönfélébb erők arattak ott helyi győzelmet. Amikor tavaly augusztusban áttekintettük az egyéni körzetek erőviszonyait, akkor 26 általunk csatatérkörzetnek nevezett egyéni választókerületet regisztráltunk. Azaz a 2018-as eredmények alapján soroltuk be a körzeteket fideszes, ellenzéki és csatatér-kategóriába.

Ezen a 26 helyen dőlhet el a jövő évi választás – térképen az egyéni választókerületek erőviszonyai | atlatszo.hu

Múlt hét hétfőtől lehet regisztrálni az előválasztáson indulni szándékozó ellenzéki politikusoknak. A jelöltjelöltek e-mailben jelezhetik indulási szándékukat az illetékes bizottságnak. A jelentkezési határidő augusztus 15-én, vasárnap éjfélkor jár le, és ezt követően kezdődik az aláírásgyűjtés, amely szeptember 6-án ér véget. A voksolást és a miniszterelnök-jelölti választás első fordulóját szeptember 18 és szeptember 26.

Ugyanakkor megállapítottuk a következőket is: „mielőtt ezekből az adatokból következtetéseket vonnánk le, érdemes megnézni, hogy ugyanezen kategóriák szerint miként néztek ki Magyarország választókörzetei négy évvel korábban. Elkészítettük ugyanezt az ábrát 2014-re vonatkozóan is.” Vagyis azt írtuk, hogy ez a kategorizálás statikus, csak a ’18-as erőviszonyokat veszi alapul, a változásoknak azonban van egy dinamikája is.

Erről a következőt állapítottuk meg: „látható, hogy ahogy megyünk vissza az időben (…) az összellenzék még sokkal több helyen volt jelentős fölényben, mint négy évvel később. Ez azért roppant lényeges, mert miközben az elemzők és az ellenzéki politikusok elsősorban a számok összeadásával foglalkoznak, azt kutatják, hogy a korábbi támogatóik hány helyen lesznek elegendőek a fordításra, addig már volt olyan négy év, amikor maguknak a körzeteknek a politikai alapbeállítódása változott meg jelentősen. 2014 és 18 között a Fidesz sikeresen dominálta az erőviszonyokat.”

Végül megfogalmaztunk egy konklúziót is: „a kérdés az, hogy ez a folyamat egy tartós tendencia-e, azaz a rendszer kiépülésével még további körzetek mennek át a relatív Fidesz-többségűből abszolút Fidesz-többségűbe, vagy pedig a kormánypártok 2018-ra elérték terjeszkedésük határait”. Ezt a szempontot azután nem győztük a későbbi cikkeinkben hangsúlyozni, tehát azt, hogy a mechanikus összeadás mellett figyelni kell arra is, hogy nem alakul-e át egy-egy körzet politikai alapállása az újabb négy év NER során. Mi tapasztaltunk erre utaló jeleket.

Az előválasztást megelőző ajánlásgyűjtéssel és a gyűjtési anomáliákkal foglalkozó cikkünkben (ahol többek közt annak a gyanúnknak adtunk hangot, hogy a miniszterelnökjelölt-jelöltek által bejelentett számoknak nincs valós fedezete – hogy finoman fogalmazzunk) ezt írtuk: „a jobbikosok már a gyűjtés során panaszkodtak, hogy a többnyire vidéki és az előválasztáson általában esélyesként elkönyvelt indulóik nem tudják tartani a lépést a fővárosi gyűjtéssel. Márpedig a Budapestre és néhány városba visszaszorult ellenzék nagy reményeket fűzött a Jobbik vidéki hálózatához, amely a jelek szerint sokkal rosszabb állapotban van, mint amire számítottak.” Ugyanerre tett célzást munkatársunk, amikor az ellenzéki népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtéséről, annak nyögvenyelős voltáról beszélt.

Ezeket arra utaló baljós jelként értelmezhette volna az ellenzék, hogy táboruk aggasztó szervezeti leépülésben van, ami az erőviszonyok radikális átalakulásával járhat. Végül, amikor az Átlátszó nyilvánosságra hozta azt a táblázatot, amelyik a Borsod megyei 5-ös körzet mozgósítási adatait foglalta össze, benne azokkal a számokkal, amelyek a Fidesz elvárásait mutatták településenként konkrét szavazatokra lebontva, akkor a választási szakértőnk a következőt fűzte hozzá:

„Az az érdekes, hogy a központ 2022-es elvárása magasabb, mint a 2018-as tényszám. Ha ezt hozni tudják, akkor brutális eredmény lesz”. Brutális lett.

Néhány település darabra hozta a Fidesz által előzetesen elvárt szavazatszámokat | atlatszo.hu

Az elvárt és leadott szavazatok száma közötti különbség -22 – +47 százalék között szóródott településenként: lefelé inkább a választókörzet városaiban, míg felfelé inkább a kistelepüléseken tér el a valós eredmény a párt által meghatározott célszámoktól. Négy település: Abaújkér, Abaújvár, Szegilong és Zalkod szavazópolgárai darabra ugyanannyi szavazatot adtak le a kormánypártokra, mint amennyit azok előzetesen elvártak.

Mutatjuk, mennyire. (A kimutatáshoz annyit kell hozzáfűzni, hogy az eredeti csatateres cikkünkben a százalékos eltérést a két oldal szavazatmennyiségének összevetése adta, tehát az egyik oldal a másikhoz képest több vagy kevesebb valamennyi százalékkal. Míg az alábbi ábrán a százalékpontos különbség látható az összes szavazaton belül, azaz hogy hány százalékpontos különbség van a fideszes és a most összefogó hat párt jelöltje, korábban jelöltjeinek összesített eredménye között. Az utóbbi egy kicsit kedvezőbb képet mutatott volna a Fidesz számára április 3 előtt, de nem alapvetően. Azért változtattunk a kimutatáson, hogy össze tudjuk vetni az ábrát a később látható jelöltrangsorral.)

Fideszes és nem fideszes választókerületek száma 2014-ben az ellenzéki szavazatok összesítésével

Látható, 2014-ben még több mint 40 olyan körzet volt, ahol ha összeadjuk a baloldal és a Jobbik eredményét, akkor az ellenzék több mint tíz százalékponttal veri a Fidesz jelöltjét, 2018-ban már csak 29, 2022-ben pedig mindösszesen 7. A Fidesz oldaláról nézve pedig ez így fest: 2014-ben még csak 3 tízszázalékos előnyű körzet volt, 2018-ban már 27, 2022-ben pedig 69.

Ez nem olyan mérvű átrendeződés, amelyet egy rossz kampány, alkalmatlan jelölt, politikai hibák sorozata vagy akár egy háború magyaráz. S nem csupán az átrendeződés mértéke, de a fokozatossága is figyelemreméltó. Ismételjük: 2014-ben még csak 3 olyan körzet volt, ahol a fideszes 10 százalékponttal tudott többet az összellenzék teljesítményénél, idén már 69, vagyis nyolc év alatt hússzorozódott meg ez a szám.

Ezzel párhuzamosan folyamatosan csökken azon körzeteknek a száma, amelyek a bizonytalan tartományba sorolhatók, azaz mindkét oldal esélyesként indul. 2014-ben 36, 2018-ban 26, míg 2022-ben már csak 5 olyan választókerület volt, ahol 5 százalékponton belül volt a különbség a két tömb jelöltje között.  Tehát ha a választást megelőző logika szerint közelítene a kihívó ellenzék a későbbi választásokhoz, és a bizonytalan körzetekre koncentrálna, az már önmagában a vereség rajt előtti elismerését jelenti, hiszen az ellenzék által megnyert körzetek és a bizonytalanok együtt is messze elmaradnak a Fidesz által magabiztosan uralt körzetek számától.

Választási sztahanovisták

Érdemes még jobban ráközelíteni a jelöltek közötti különbségre, hogy a maga grandiózusságában láthassuk a Fidesz előnyét. Amikor kategóriákba soroltuk a körzeteket a 2018-as eredmények alapján, akkor a 10 százalék fölötti különbségű körzeteket egy kalap alá vontuk, nem differenciáltuk tovább a fideszes győzelmeket.

Pedig négy éve is voltak hatalmas fideszes győzelmek. A legnagyobb különbség az első és második helyen álló között az egyik vasi körzetben volt, Sárváron Ágh Péter 43 százalékot vert a második jobbikosra. Viszont ha az összes (most összefogó) párthoz tartozó jelölt eredményét vetjük össze Ághéval, akkor a különbség „csak” 24 százalék. Ennél nagyobb fölényt mondhatott magáénak Gyopáros Alpár Csornán (28,5%), V. Németh Zsolt Körmenden (28%), Seszták Miklós Kisvárdán (26%) és majdnem ugyanennyit Tilki Attila Vásárosnaményban és Lezsák Sándor Kiskunfélegyházán (23,5%).

Látható, ezek 30 százalékpontot közelítő fölények, ami nagyon nagy különbség, de nem rendkívüli. Amikor kiegyenlített volt a két politikai oldal versengése, azaz a kétezres években, területileg akkor is komoly különbségek voltak. Léteztek nagyon balos és nagyon fideszes körzetek. Ezeknek a szélső értékét jelentették a 30 százalékos különbségek – szintén csak néhány az országban (például Angyalföldön vagy Csornán).

Ehhez képest nézzük meg a mostani fideszes győzelmek sorrendjét. (A legnagyobb ellenzéki győzelem ezúttal is a főváros XIII. kerületében született, szinte kereken 30 százalékpontos különbséggel győzött a baloldali jelölt – egyedüliként ilyen mértékben az országban).

A Fidesz-KDNP nyertes egyéni jelöltjei

Azonnal szembetűnik, hogy ezúttal nemhogy 30 százalékpont körüli különbségre van példa, de akadt 50 és három 40 százalékpontos különbségű elsőség is – immár az egyesített ellenzék jelöltje előtt! A fideszes győzelmek harmada 30 százalékpont körüli vagy annál nagyobb előnyt hozott, és fele olyan, ahol 25 százalékpontnál nagyobb a különbség. 26 olyan körzet van, ahol nagyobb a különbség a két jelölt között, mint amennyit, az ellenzéki kapott.

Ezek a számok nem egy erős Fideszt és egy gyenge ellenzéket jeleznek pusztán, hanem az ország nagy részében az alternatíva teljes hiányát mutatják.

Könnyű mindezt szervezeti gyengeségként jellemezni és az erőforrások szűkösségével magyarázni. Valójában inkább úgy tűnik, hogy egyáltalán nem volt a választóknak szóló érvényes ajánlat, és nem volt, aki eljuttatta volna azt a választókhoz.

Amikor néhány hete a fenti összesítésekben előkelő helyen szereplő Tilki Attilával beszélgettünk az Átlátszó podcastjában az ukrajnai fantomszavazókról, akkor föltettük azt a kérdést is, hogy fideszes szemszögből, helyben miként látszik az ellenzék tevékenysége. Beszámolója azért is érdekes lehet, mert körzetének második legnagyobb települése, Fehérgyarmat városa 2006-ig szocialista vezetésű volt, tehát nem eleve jobboldali vidékről van szó.

Léteznek-e „fantomszavazók”? Átlátszó podcast a Fidesz vásárosnaményi képviselőjével

Számtalan elképzelés kering arról, hogy az egymás után a negyedik választást megnyerő Fideszt miért támogatják ilyen nagy számban a választók….

Az Átlátszó ugyanakkor beszélt a másik oldallal is. A cikkünk elején említett Direkt36-összeállítás egy találkozó megidézésével kezdődik, amikor is Márki-Zay Péter az előválasztás eredményhirdetésének előestéjén két kampánytanácsadóval találkozott. Az alkalmat régi szövetségese, Kész Zoltán szervezte, és a meghívottak, Ruff Bálint és Tóth Péter annak a véleményüknek adtak hangot, hogy Márki-Zaynak az előválasztás során követett stratégiát kell folytatnia, hiszen ott „kívülállóként, az ellenzéki pártoktól független szereplőként tűnt fel, és olyan embereket – köztük fiatalokat – is meg tudott szólítani, akik nemcsak az Orbán-kormánnyal, hanem általában a politikai rendszerrel voltak elégedetlenek”.

A tanácsadók óva intették a jelöltet, hogy alkudozásba bocsátkozzon a pártokkal, és arra igyekeztek rábírni, hogy vigye tovább az előválasztási lendületet közvetlenül az aktivistákhoz fordulva. Az a mód, ahogy Márki-Zay visszautasította a tanácsokat (arrogánsan és kioktatóan), elfedi a tartalmi különbséget a megfogalmazott tanácsok és a végül lefolytatott ellenzéki kampány között.

„Eleve azért szerveztem a találkozót – mondja Kész az Átlátszónak, – mert meggyőződésem volt, hogy csak anti-establishment jelölttel és kampánnyal lehet sikert elérni”. Utólag persze a siker alatt is más értendő, a végkifejlet ismeretében már egy tisztes helytállás is annak minősült volna, és egy olyan eredmény, amely alapján építkezni lehet. Az mindenesetre helyes helyzetértékelésnek látszik, hogy a teljes politikai elittel szembeni elégedetlenséget lehetett volna csak használni, hiszen aki jelenleg belesimul a kormány-ellenzék-relációba, és nem a kormányoldalon áll, az bukásra van ítélve. Ki tudja meddig?

„Abban nagyjából egyetértés van, hogy önerőből már 2026 is elment” – ezt már egy jelenlegi pártvezető mondja lapunknak, értve ez alatt azt, hogy az ellenzék saját kapacitásaira, saját intellektusára, saját befolyására támaszkodva négy év múlva sem tudja megtörni a Fidesz hatalmát. Esély csak akkor kínálkozik számukra, ha valami jelenleg nem látható külső tényező bedönti a rendszert, amelyhez viszont két túlélt COVID-év után és egy háború közben vérmes reményeket aligha lehet fűzni.

A 2018-as ellenzéki szavazatok összesítésével az ellenzék által nyerhető választókerületek, ahol végül a Fidesz-KDNP-s jelölt nyert

Marad a lassú építkezés. De az sem fog menni úgy, ha a meglévő erőforrásokat változatlanul egymással szemben használják föl, a működésüket nem rendelik alá egységes célnak, és nem vonnak le semmilyen következtetést április 3-ból. Utóbbihoz tartozik az is, hogy valós, ám a vereség mértéke szempontjából mégiscsak kisebb jelentőségű tényezőkre koncentrálnak.

Hont András—Szabó Krisztián