közpénzégetés

Megérkezett Lázár János és milliósra nőttek az állami cégek felügyelőbizottsági tagjainak fizetései

Vastagon fogott Lázár János ceruzája, ha az állami cégek felügyelőbizottsági tagjainak fizetéseiről volt szó. Ezek egyikébe ült be Magyar Péter 2023-ban. Míg a MÁV-os munkavállalók három év alatt jó, ha az inflációt követő emelést kaptak, a felügyelőbizottságban sokszorosára nőttek a díjazások.

„Tegnap történelmi, 3 évre szóló bérmegállapodást írtunk alá a MÁV-VOLÁN-csoport munkavállalóit tömörítő szakszervezetekkel” – közölte közösségi oldalán Lázár János január végén. A miniszter azt is írta, „a döntés a munkavállalók érdekét szolgálja, hiszen a megállapodás elfogadásával a Volánbusz-dolgozók 3 év alatt legalább 28,4%-os béremelést kaphatnak, amiből már az idén 17%-os béremelés jár a 600 ezer forintos alapbérrészig, ez legalább 70 ezer forintot jelent mindannyiuknak.”

Lázár János 2022 augusztusa óta felügyeli miniszterként a vasúti személyszállításért felelős MÁV Start Zrt.-t, a MÁV Zrt.-t, a buszos utazást szervező Volán Zrt.-t, a MÁV-HÉV Zrt.-t és a Magyar Közút Zrt.-t. Az építési és közlekedési miniszter 2024-re bejelentett, 17 százalékos dolgozói béremelése eltörpül a vezetői kiadások növelése mellett.

Bérek és a felügyelőbizottsági díjazások

De először nézzük meg, hogyan alakult a MÁV bérek 2022 óta. A vasúttársaság honlapja szerint 2022-ben „a bérminimumok emelése és a bértorlódások kezelése eredményeként közel 43 ezer munkavállalónk részesül a 10 százalék alanyi jogú béremelést meghaladó mértékű bérfejlesztésben”. 2023-ban pedig „a MÁV-VOLÁN-csoport mintegy 51 ezer dolgozója több mint 10%-os béremelésben részesül”. A KSH adatai azt mutatják, 2022-ben átlagosan 14,5 százalékkal nőttek az árak, 2023-ban 17,6 százalékkal, vagyis az állami szolgáltató munkavállalói az idei, 17 százalékos béremeléssel

jó, ha nullára kijönnek az elmúlt évek száguldó inflációja miatt.

Vannak azért ennél szerencsésebbek is, akiknek ütemesebben nőtt a jövedelme a Lázár felügyelte állami cégeknél. „A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tulajdonosi jogait az új kormány megalakulását követően immár az Építési és Beruházási Minisztérium gyakorolja. Az új tulajdonos elrendelése alapján 2022. augusztus 1-jétől az újonnan létrehozott Igazgatóság elnöke Bartal Tamás, a Felügyelőbizottság elnöke Németh Lászlóné lesz, míg a vezérigazgatói feladatokat továbbra is Szilvai József Attila látja el” – Lázár János színre lépésével számos állami vállalat vezetése megváltozott.

A Magyar Közútnál új egység is létrejött, az igazgatóság, mint a 2022-es beszámolóban leírták, „a Társaságnál 2022. július 31-ig Igazgatóság nem működött. A Ptk. 3:283. §-a alapján a Társaságnál az Igazgatóság jogait vezető tisztségviselőként a Vezérigazgató gyakorolta, mely tevékenység ellátásáért külön díjazásban nem részesült.” Azóta ezt is fizetik, az akkori törtévben 14 milliót. A 2023-as beszámoló még nem érhető el, így azokat a számokat nem közölhetjük.

A felügyelőbizottságok javadalmazása is megszaladt. 2023 áprilisában a nepszava.hu megírta, hogy a Magyar Közút Zrt. felügyelőbizottsági tagja lett Magyar Péter, „Varga Judit igazságügyi miniszter válófélben lévő férje.” A lap azt is felidézte, hogy „Lázár János építési és közlekedési miniszter az év végén azt mondta a MÁV- és Volán-szakszervezetek képviselőinek, hogy „semleges, jól működő állami vállalatot kívánnak működtetni”.

Az alábbi táblázat mutatja, hogyan változtak a felügyelőbizottsági juttatások.

 

Míg 2022-ben 200-480 ezer forint volt egy bizottsági elnök díjazása, azok 2024-re 1,334 millió forintra nőttek. Ez 2,7 – 6,6-szoros növekedés. Más számmal, ezek a juttatások egyes esetekben közel 7-szeresükre, több száz százalékkal nőttek, szemben a munkavállalók évente 10-17 százalékos növekedésével.

Budai: Magyar Péter nem is dolgozott a pénzért vs. működési szabályzat

A Magyar Közút Zrt. Szervezeti és működési szabályzata szerint „A Társaság Felügyelőbizottsága (a továbbiakban: FEB) a Részvényes részére ellenőrzi a Társaság működését, ügyvezetését és gazdálkodását (kiemelten köteles figyelemmel kísérni a közhasznú tevékenység végzésére megkötött szerződések teljesítését), ennek során a vezető tisztségviselőktől, illetve a Társaság munkavállalóitól a Felügyelőbizottság elnöke útján írásban felvilágosítást kérhet.”

A tagok „nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek”, akinek egy kérdőívet is kell tölteni. Ennek egyik pontja „XII. Ön, illetve házas- vagy élettársa: 15. ismert-e Ön előtt olyan körülmény (kockázati tényező), melynek jelzését a biztonsági ellenőrzés szempontjából szükségesnek tartja (pl. kompromittálásra, zsarolásra alapot adó információk)” Ezt Magyar Péternek is ki kellett töltenie. Az Opten adatai szerint Magyar Péter 2022. augusztus elsejétől 2024. február 10-ig volt a közút tisztségviselője.

A kérdőív kitöltésén túl a kérdőívben nem szereplő kockázatokat is azonosítania kellett a szolgálatnak, akár titkos infógyűjtéssel is.

Az idézett működési szabályzat szerint az FEB tagok dolgoznak, de Budai Gyula fideszes politikus, korábbi elszámoltatási biztos szerint nem mindenki.

Budai Gyula Komment

Forrás: Facebook

A napokban Deák Dániel megafonos influenszer arról posztolt, hogy Magyarék logója egy indiai ragasztógyáré. Ez alá kommentelt az egykori elszámoltatási biztos, miszerint Magyar Péter

„Azért a havi 5 millióért sem dolgozott meg amit éveken át kapott a különböző pozíciók miatt! Mi ebben a meglepő!”

Megkérdeztük a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztériumot, hogy mi alapján határozzák meg a juttatásokat, miért változtatták meg a díjazásokat, azoktól várnak-e bármilyen eredményt. Felidéztük a minisztériumnak, hogy 2022-től a Magyar Közút Zrt. FEB tagja volt Magyar Péter, aki Budai Gyula szerint nem dolgozott meg a pénzért. Mi erről a véleményük,

lehetséges-e, hogy állami vállalatnál úgy adjanak juttatást, hogy azért nem kell végezni érdemi munkát.

Nem kaptunk választ.

Segesvári Csaba

Címlapkép: Lázár János (bal) március 25-i fotója. Forrás: Lázár János Facebook oldala.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2