közbeszerzés

Kiderült: 75 milliárd forint értékben kötött keretmegállapodást Balásy cégeivel az NKOH

Február közepén írtuk meg, hogy a Rogán Antal alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal egy újabb, 1 évre szóló (és kétszer meghosszabbítható) keretmegállapodást írt alá rendezvényszervezésre a milliárdos Balásy Gyula cégeivel. Akkor még nem volt tudható, hogy pontosan mekkora összegű a szerződés, mostanra azonban kiderült, hogy az állam ezúttal sem volt szűkmarkú. Az ekr.gov.hu-ra feltöltött eredménytájékoztató szerint ugyanis 75 milliárd forintról van szó. 

Ahogy arról pár hete beszámoltunk, rendezvényszervezéshez kapcsolódó feladatok ellátására írt ki közbeszerzési eljárást a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH). A keretmegállapodás részeként a nyertes pályázónak a különböző állami szervezetek rendezvényeit kell megszerveznie az elkövetkező 12 hónapban. Azt viszont akkor még nem lehetett tudni, hogy mekkora összegért.

Azt írták ugyanis, hogy a keretmegállapodás időtartama alatt megvalósítandó rendezvényszervezéshez kapcsolódó feladatokra, valamint kiegészítő szolgáltatásokra vonatkozóan további információ még nem áll rendelkezésre, az a tényleges beszerzési igények felmerülésétől és a pénzügyi források rendelkezésre állásától is függ. Aztán eltelt pár hét, és az NKOH-nak mégis sikerült egy hozzávetőleges összeget megállapítania.

Az ekr.gov.hu-ra feltöltött eredménytájékoztató szerint 75 milliárd forintért szerződtek a Balásy-cégekkel. 

Mert a befutó – ahogy az elmúlt években mindig – ezúttal sem lett más, mint Balásy Gyula egyik cége: ezúttal a Lounge Event Kft., amely alvállalkozóként bevonja a szintén Balásy-féle Lounge Design Szolgáltató Kft.-t, a Visual Europe Zrt.-t, valamint a New Land Media Reklám, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-t, továbbá a Fidesz kedvenc őrző-védő cégét, a Valtont.

Vagyis az elkövetkező 12 hónapban csak ezek a cégek kaphatnak szinte minden állami rendezvényszervezési feladatot, méghozzá automatikusan, verseny újranyitása nélkül. Más cégek egy évig nem pályázhatnak akkor sem, ha olcsóbban vállalnák a munkát.

Az NKOH nyílt eljárására három ajánlattevő jelentkezett:

  1. a Lounge Event Kft.,
  2. a Roxer Kommunikációs Ügynökség Kft. és
  3. a Human Telex Advertising Kft.

A Roxer tette a második legjobb ár-érték arányú ajánlatot (ennél több részlet nem derül ki a pályázatáról), míg a Human Telex ajánlata érvénytelen lett – nem tudni, miért. Az NKOH csupán ennyit írt az érvénytelenség indokaként: „Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont”, vagyis „egyéb módon” nem felelt meg az ajánlat a feltételeknek.

Bár a tender nyílt volt, a felhívásban többek között olyan feltételek szerepeltek, hogy csak akkor alkalmas az ajánlattevő, ha

  • befizette a 25 millió forintos ajánlati biztosítékot;
  • rendelkezik rendezvényszervezéshez kapcsolódó 2,5 milliárd forintos árbevétellel,
    és van referenciája legalább 2 nemzetközi sportverseny lebonyolítására, keret jellegű szerződés alapján megkötött, legalább 10 db olyan egyedi szerződés teljesítésére, amelyek keretében sor került a stratégiai tervezési és tanácsadási feladat, kreatív ügynökségi feladat, PR ügynökségi feladat, online ügynökségi feladat, gyártási feladat, kutatási feladat, médiaügynökségi feladat területek közül, legalább 6 db szerződés esetében, legalább 3 területet érintő feladat egyidejű ellátására is, és legalább 2 db szerződés esetében, legalább 5 területet érintő feladat egyidejű ellátására is.

Mivel azonban csak az NKOH ír ki keret jellegű szerződést rendezvényszervezésre, csak az indulhatott el a tenderen, aki már korábban is nyert a hivatalnál ilyen jellegű közbeszerzést. Vagyis mindössze néhány cég.

A Roxer Kommunikációs Ügynökség Kft. az előző, 50 milliárdos keretmegállapodásra is pályázott, de akkor sem tudott elég olcsó lenni, így azt is a Lounge Event nyerte (akkor még Moonlight Event néven) a Visual Europe Kft.-vel közösen.

A Roxer tulajdonosa Rókusfalvy Pál bormarketingért felelős kormánybiztos, korábbi rádiós műsorvezető, aki cégeivel számos állami megbízást nyert az elmúlt években.

A Balásy-cégeket persze nem lehet leszorítani a trónról az állami kommunikációs és rendezvényszervezési piacon.

Hogy miért, arról ebben a cikkben írtunk részletesen:

A 75 milliárdos keretmegállapodást elnyerő Lounge Design Kft. éves forgalma öt év alatt 989 millió forintról 64,7 milliárd forintra nőtt, a nyeresége pedig 108 millióról 9,3 milliárdra. A vállalkozás bevételeinek jelentős része állami megbízásokból származott – igaz, a központosított rendezvényszervezési piacon nem mindig ők voltak főszereplők, korábban alvállalkozóként vagy konzorciumi partnerként jelentek meg.

 

Katus Eszter

Nyitókép: A keretösszeg értéke az ekr.gov.hu-ra feltöltött dokumentumban. 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2