rokonok

Állami és kormányközeli cégektől folyik a pénz az Orbán Áron vezette vállalkozáshoz

A Mészáros Lőrinc féle ZÁÉV, Szíjj László Duna-Aszfaltja, de az állami Mátrai Erőmű és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság is partnerként szerepel annak a lőtérnek a honlapján, amely Orbán Viktor miniszterelnök testvérének, Orbán Áronnak a területén épül. A lőteret működtető cég vezetője szintén Orbán Áron. A lőfegyverekkel, taktikai- és munkaruházattal foglalkozó Multi Shoot Zrt. ugyan nem válaszolt a megkeresésünkre, de néhány érintett cég igen. Így derült ki, hogy valóban üzleti kapcsolatban állnak a miniszterelnök testvéréhez köthető vállalkozással.  

„A MultiShoot City lőtér Nógrád megye szívében található. A lőtér teljes felülete egy óriási, 11 hektáros erdős területen helyezkedik el. Lőterünk 8 lőpályával rendelkezik. Ezen belül 6 különböző stílusú lőszektor, 1 koronglövész pálya és 1 precíziós, hosszútávlövészetre tervezett pálya található rajta. Oktatóink sokéves rendvédelmi múlttal rendelkeznek és mindegyikük a saját területükön magasan képzett szakembernek számít.” Ez a leírás fogadja azokat az érdeklődőket, akik a Multi Shoot Zrt. lőterének honlapjára látogatnak.

És hogy miért érdekes ez a nógrádi, egészen pontosan szécsénkei lőtér? Azért, mert – ahogy azt májusban megírtuk – a Multi Shoot Zrt. ügyvezető igazgatója tavaly óta Orbán Viktor miniszterelnök testvére, Orbán Áron, aki egyben a terület tulajdonosa is. Sőt, ide van bejegyezve a fióktelepe a Magyar Harcászati Akadémia nevű civil szervezetnek is, amelynek elnöke szintén Orbán Áron. Az akadémia pedig – az alapszabálya szerint – lőtér fenntartása és lövészet oktatása mellett „rendvédelmi, honvédségi szervek számára oktatások, gyakorlati képzések és lőkiképzések szervezését” vállalná „mind utánpótlás, mind hivatásos állomány szinten”.

Orbán Áron és a Multi Shoot Zrt. között vélhetően már 2022 előtt is volt kapcsolat. Egy, az interneten fellelhető és a cég 2020-as árlistájának tűnő dokumentumban ugyanis többször, prominens helyen szerepel majdnem pontosan ugyanaz az ábra, amelyet a miniszterelnök öccse még 2017-ben saját védjegyként regisztrált.

Májusi cikkünk írásakor a lőtér honlapja még nem működött, mostanra azonban elkészült. Hadházy Ákos független parlamenti képviselővel ezért megpróbáltunk időpontot foglalni egy élménylövészetre. E-mailes foglalásunkra egy automata üzenet érkezett, más választ nem kaptunk. Ellátogattunk ezért Szécsénkére, hogy megnézzük, valóban elkészült-e a létesítmény.

Látszólag még zajlanak a munkálatok a lőtéren. Embereket nem nagyon, de egy katonai teherautót azért találtunk a helyszínen.

A helyszín viszonylag elhagyatott volt, egy-két autó és munkagép állt a lőtéren, illetve egy katonai teherautó. Emberekkel nem találkoztunk – igaz, szakadt az eső, és a szél is fújt, ami nem feltétlenül kedvez az élménylövészetnek.

Orbán Áronnal tehát – ahogy tavasszal – most sem sikerült összefutnunk, pedig lettek volna kérdéseink. Főként az, hogy miért szerepelnek a hozzá köthető lőtér honlapján állami és kormányközeli cégek „partnerként”.

A sort a Mészáros Lőrinc-féle ZÁÉV kezdi, őket követi a Szíjj László tulajdonában álló Duna Aszfalt, az Apáthy-család A-Híd Zrt.-je, a Csányi Sándorhoz köthető Bonafarm Group és egy Zemplén Gourmet nevű cég. Majd jönnek az állami cégek: Mátrai Erőmű, Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság, az MVM alá tartozó MAVIR és az Atomix Kft.

A cégnyilvántartás adatai alapján. A kép kattintással nagyítható.

E-mailben felkerestük az összes céget, hogy megtudjuk, miért szerepelnek a miniszterelnök öccséhez köthető Multi Shoot Zrt. által működtetett lőtér honlapján mint partnerek, és milyen formában kapcsolódnak a lőtérhez vagy a céghez.

A megadott határidőig három cégtől kaptunk választ. Az állami MVM Csoport azt írta, hogy „az MVM hivatkozott honlapon megjelenített tagvállalatai (tehát az Atomix és a MAVIR – a szerk.) kizárólag

munkavédelmi termékek, biztonsági munkaruházat vagy védőeszközök beszerzése céljából állnak kapcsolatban a Multi Shoot Zrt.-vel.”

A Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság „a munkaruházatot és munkavédelmi kiegészítőket is értékesítő Multi Shoot Zrt.-től speciális műszaki jellemzőkkel rendelkező (szélsőséges időjárási és hőmérsékleti viszonyok között, vizes közegben történő munkavégzést biztosító) védőruhákat vásárolt 2021-ben és 2022-ben. A védőruhák beszerzésére vonatkozó, Igazgatóságunk és a Multi Shoot Zrt. között létrejött szerződéskötést beszerzési eljárás lefolytatása előzte meg.”

A Bonafarm Csoport pedig közölte, hogy cégük és a Multi Shoot Zrt. között nem áll fenn üzleti kapcsolat. A Multi Shoot Zrt. portfóliójában megtalálható a munkaruházat-árusítás is, ennek kapcsán történt korábban kapcsolatfelvétel, azonban üzleti együttműködés nem született.

A többi vállalkozás megkeresésünkre nem reagált, ahogy maga a Multi Shoot Zrt. sem.

Elhagyott benzinkút és gaz

A 2017-ben alapított Multi Shoot Zrt. tulajdonosa dr. Tűzkő Nándor, akit az orvostársadalom a hírek szerint az Orbán-család házi nőgyógyászaként emleget. A cég székhelye Dunakesziben van, míg a fióktelepei Fóton, a Mátyás Király utca 1-ben, ahol Orbán Áron cégvezető is lakik, valamint Szécsénke (hrsz. 017/4. és hrsz. 018/2.) és Zámoly (hrsz.0177/14) településeken.

A főként lőfegyver- és ruházati kereskedelemmel foglalkozó cég vezetését tavaly vette át a miniszterelnök testvére. A zrt. éves bevétele is növekedett 2022-ben: a korábbi 91 és 119 millió forintos éves forgalom 271 millió forintra, a nyereség pedig 3,9 és 9,2 millióról 54 millióra nőtt.

A Multi Shoot Zrt. zámolyi telephelye.

A cég egyszer kapott uniós támogatást eddig: 2021-ben, 9,2 millió forintot. Mint írják, „a támogatás célja az innováció és a vállalkozásfejlesztés, amelynek keretein belül felhőalapú megoldások elnevezésű képzés és BOBCAT S450 kompakt rakodógép beszerzés valósul meg a Multi Shoot Zrt. zámolyi fióktelepén. A beruházás megvalósulásával a vállalkozás az új géppel hatékonyabb munkafolyamatokat tud bevezetni és szakmai tudása is bővül a képzés során. A projekt fizikai tervezett befejezési dátuma: 2023.03.31.”

Hogy sikerült-e megvalósítani a projektet, és hogy pontosan mi zajlik a zrt. zámolyi telephelyén, nem tudni, ott ugyanis egy elhagyatott benzinkúton és két, látszólag üres gazdasági épületen kívül semmi nincs.

Elhagyott benzinkút, két üres épület, gaz. Így nézett ki júniusban a Multi Shoot Zrt. telephelyének helyrajzi számán található terület. Fotó: Google Maps

A közbeszerzési adatbázis szerint a Multi Shoot nem nyert közbeszerzéseket, ennek ellenére az állami és NER-cégek mégis rájuk bukkantak valahogy, és tőlük rendeltek ruházatot.

Hadházy Ákos szerint „az köztudott, hogy az Orbán család tagjai szeretnek katonásat játszani. Az is köztudott, hogy mennyire szeretik a pénzt. Ha Orbán testvére valóban azért építi a lőteret az államnak, hogy majd ott pénzért katonákat képezzenek, akkor itt egyszerre fognak áldozni mindkét hobbijuknak” – fogalmazott a képviselő.

A nógrádi lőtér építéséről májusban videóriportban számoltunk be:

 

Katus Eszter

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Nyitókép: Készül a Multi Shoot Zrt. lőtere Szécsénke határában. A céggel több állami és kormányközeli cég áll üzleti kapcsolatban. Fotó: a szerző felvétele

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2