Egyéb

Elárult egy csomó mindent a SOTE HÖK + jöhetnek a HÖK-ök elleni perek

Fél kilenckor kezdődött a tárgyalás, nyolc előtt nem sokkal kaptam egy levelet a dokumentumokkal.

4000__ani_6

 

 

Komoly következményekkel járt, hogy kikértünk néhány papírt a Semmelweis Egyetemtől és az egyetemi HÖK-től:

  • Kiderült, hogy van olyan HÖK, ami inkább együttműködik és kiadja a kért adatokat, mert ez jobb mint pert veszíteni. Ez szuper!
  • A NAIH szerint a HÖK-ök nem bújhatnak az egyetemek mögé, hanem önállóan is lehet tőlük adatokat kérni, és be is lehet perelni őket.
  • Miután a NAIH rászólt, az orvosi egyetem javította az adatigénylésekről szóló szabályzatát.

Jegyzőkönyveket, alapszabályokat és a szenátusi tagok listáját kértük ki a Semmelweis Egyetem hallgatói önkormányzatától 2010-ig visszamenőleg, de nem válaszoltak. Pert indítottunk, de az első, júliusi tárgyalásra nem jött el senki a HÖK részéről. Ellenkérelmet is csak a tárgyalás előtti napon adtak be, amiben vitatták, hogy őket egyáltalán meg lehet-e kérdezni (vagy csak az egyetemet), és nem akarták kiadni az adatokat.

A második tárgyalás múlt hét szerdán volt. Előző este hívott fel telefonon Kuron Bence, a SOTE EHÖK új elnöke, hogy ki fogják adni az adatokat, és egyeztessünk erről. Egyből igent mondtam, a dokumentumok végül másnap reggel, fél órával a tárgyalás előtt érkeztek meg. Gyorsan átnéztem a fájlokat és rendben voltak, úgyhogy a tárgyaláson el is álltam a keresettől:

Kuron azt írta az Átlátszó Oktatásnak, hogy korábban is ki akarták adni az adatokat, amihez az egyetem segítségét kérték, azonban azt nem kapták meg teljes mértékben. A HÖK segítséget akart kérni az egyetem jogászaitól, hogy nehogy véletlenül nem nyilvános személyes adatokat adjanak ki, mert ilyen esetben őket perelhetné az, akiről az adatok szólnak.”Azt gondoltuk, hogy a HÖK vezetői nincsenek a szükséges jogi szakértelem birtokában, hogy mi adható ki, és mi nem, mit kell esetlegesen kitakarni és mit nem” – mondta.

„A közérdekű adatok teljesítésébe egy nagy zökkenőt hozott be az, hogy a kancellári SZMSZ-módosítás miatt megszűnt a Rektori Hivatal, ami a közérdekű adatok teljesítésének szabályzatában nevesítve volt, mint az ezekért felelős szervezeti egység. A Rektori Hivatal feladatait átvevő Jogi Főigazgatóság új vezetője pedig kevésbé érezte ezt a feladatuknak” – írta Kuron. Az egyetem tehát nem segített a HÖK-nek.

„Sokáig abban bíztunk, hogy az adatigénylések új egyetemi szabályzata egyértelműen rendezi ezt a helyzetet. Azonban a legvégén be kellett látnunk, hogy a szabályzat a tárgyalásig nem fog megszületni, és ezért

a legjobb megoldásnak az tűnt, ha az együttműködési készségünket azzal bizonyítjuk, ha most közvetlenül elküldjük neked az adatokat”

– írta a HÖK elnöke. Vagyis végül nem vártak az egyetemre, hanem saját kezükbe vették a sorsukat.

Beszólt a SOTE HÖK-nek a hatóság

Az adatigénylésben negyedikként a HÖK-ösöknek kifizetett pénzekről érdeklődtünk, eredetileg erre sem válaszolt sem az egyetem, sem a HÖK. Mivel a HÖK az egyetemhez, az egyetem viszont a HÖK-höz küldött minket, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordultunk. A KiMitTudon 11 adatigénylést nyújtottak be összesen a SOTE HÖK-höz, ezek közül a hallgatói önkormányzat egyet sem teljesített, volt amire nem is válaszoltak.

A NAIH annyira felidegesedett azon, hogy nemhogy összevissza küldözgetik az adatigénylőt a SOTE-n, nem válaszolnak a megkeresésekre és nem árulnak el közérdekű adatokat, hogy nyilvános jelentést készített a helyzetről. A jelentésből az is kiderül, hogy a SOTE HÖK még a NAIH felszólító levelére sem válaszolt. Vagyis

a NAIH a honlapján alázza a SOTE HÖK-öt, amiért az nem válaszolt a hatóságnak, és sokszor az adatigénylők leveleire sem reagált.

Kuron az egyetemi feladatkörökről folytatott vitával magyarázta ezeknek az adatigényléseknek a csúszását is. „Nagyon bízom abban, hogy az új rektori-kancellári utasítás egyértelmű helyzetet teremtett, amivel nem ismétlődnek meg az ilyen esetek, és a még meglévő adósságainkat is minél előbb pótolhatjuk” – tette hozzá.

Fontos az is, hogy a NAIH elemezte, hogy közvetlenül a HÖK-től lehet-e adatot igényelni és be lehet-e perelni egy HÖK-öt. A NAIH szerint a válasz mindkét kérdésre: igen. A hatóság szerint mindegy, hogy a HÖK-nek van-e jogi személyisége, vagy milyen szervezeti keretben működik – lehet tőle adatot igényelni. A hatóság szerint a HÖK közfeladatot lát el, és hivatkoznak arra a precedens értékű perre, amit az Átlátszó Oktatás indított. A NAIH megerősítette, hogy a törvény szerint nem kell jogi személyiség ahhoz, hogy perelni lehessen egy szervet, ha az nem válaszol az adatigénylésre.

Noha a NAIH véleménye nem kötelező erejű, de a bíróságok figyelembe vehetik. Éppen ez történt az előbb említett perben, ahol a bíróság először mondta ki, hogy a HÖK közfeladatot lát el: előbb a NAIH mondta azt, hogy a HÖK közfeladatot lát el, majd a bíróság, részben a NAIH által felsorolt érvekre hivatkozva, megerősítette ugyanezt.

A NAIH levele tehát megnyitja az utat a közvetlenül a HÖK-ökhöz benyújtott adatigénylések előtt, illetve (ha nem válaszolnak) a közvetlenül a HÖK-ök ellen indított perek előtt.

A SOTE kijavította a közérdekű adatigénylésekről szóló szabályzatát

A SOTE közérdekű adatigénylésekről szóló szabályzata hibás volt, ezzel kapcsolatban tettünk bejelentést a NAIH-nál, akik fel is szólították az egyetemet, hogy tegyenek rendet. Az Egyetem eleget tett a NAIH felszólításának, a rektor és a kancellár kedden írta alá a közérdekű adatigénylések teljesítéséről szóló közös utasítást. Tájékoztató honlapját is frissítette az Egyetem, ez itt érhető el.

Önállóan lépett a HÖK

Érdekes az is, hogy van olyan HÖK, aki saját maga képes a kezébe venni a sorsát, és nem bújuk az egyetem mögé. Általában egyetemektől szoktunk kérni és kapni HÖK-ös adatokat, de semmi akadálya annak, hogy magát a HÖK-öt kérdezzük meg (ahogyan ezt most a NAIH is megerősítette). Sőt, épp a SOTE-ügyében maga az egyetem irányított minket a HÖK-höz, mondván: ez az ő dolguk. Korábban próbálkoztunk az ELTE egyetemi hallgatói önkormányzatánál is, akik egyszerűen csak továbbították a kérdést az egyetemhez, azzal érvelve hogy ők nem reagálhatnak, pedig máskor azt mondták, hogy „támogatják a teljes nyilvánosságot”. A kért adatokat (HÖK-ös kifizetésekről szóló előterjesztések) végül a HÖK nem küldte el, az egyetem pedig csak anonimizált számokat közölt. Miután pert indítottunk és első fokon nyertünk, az ELTE megígérte, hogy nem fellebbeznek, hanem kiadják az adatokat. A számokat azóta elküldték, ezeket épp most dolgozzuk fel és írjuk róla a cikket.

G. Szabó Dániel

Unod az olvasást? Támogass minket, hogy még több videót készíthessünk neked! Mire van szükségünk? Egy Sennheiser EW 100 ENG G3-as szettre és egy MD 46 DYNAMIC mikrofonra 206.550 Forint és 63.675 Forint, azaz összesen 270.225 Forint értékben.
PayPalos utaláshoz kattints IDE, ha a hagyományos utalást választod, akkor „atlatszo.hu Nonprofit Kft. 12011265-01424900-00100007”, de fontos, hogy a közlemény rovatban szerepeljen az „Átlátszó Oktatás” megjelölés. Postai csekken keresztül is támogathattok minket, csak írjátok meg a postacímeteket az [email protected], ahová postázhatjuk.
A megcélzott összegen felül beérkező adományokat a szerkesztőség további kiadásainak finanszírozására fordítjuk.

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 945 új előfizetőre van szükségünk ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42