Új iskolát kap az 1300 fős borsodi település, Köröm. A beruházást közpénzből állják. Mégsem az állami miskolci tankerület az építtető, az ugyanis nem kapott erre pénzt, hanem az Egri Főegyházmegye, amely 2017-ben vette át a Szent II. János Pál Katolikus Általános Iskolát. Az önkormányzati épületek már akkor sem voltak ideális állapotban, ezért az egyház felújítás, és egy új létesítmény építéséről döntött. Ők viszont nem saját forrásból, hanem 3 milliárd forint állami támogatásból állhattak neki a munkálatoknak.
Csak pár napja írtuk meg, hogy bár Lázár Jánosék sorra függesztik fel az állami beruházásokat, köztük számos iskola építését is, miután az unió elzárta a pénzcsapot, azért a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye 16 osztályos iskolájára csak jutott több mint egymilliárd forint. Ennél is többnek örülhet azonban az Egri Főegyházmegye, amely most nettó 2,2 milliárd forint közpénzből építheti fel a körömi Szent II. János Pál Katolikus Általános Iskola új épületét és tornatermét.
Hogy a pénzt az állam – vagyis az adófizetők – biztosítják, már tavaly kiderült, de a létesítmény kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárásnak csak most lett eredménye. Eszerint a Zrínyi Miklós u. 26. szám alatt épülő új iskolát a Denco Klimatechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. húzhatja fel nettó 2,2 milliárd forintért. A kft. tulajdonosa Jankovich Henrik László, a cég éves bevétele 1 – 3,1 milliárd között mozgott az elmúlt években. Idén már 21 közbeszerzést nyertek, például a Magyarországi Görögök Országos Önkormányzatától vagy épp a Készenléti Rendőrségtől.
Az uniós közbeszerzési értesítőben olvasható leírás szerint a beruházás keretében a régi felépítményeket elbontják a területen, majd új, részben földszintes, részben földszint plusz egy emeletes épületeket alakítanak ki. A terület déli részen az iskola és a kiszolgáló épületek helyezkednek majd el, a tornaterem pedig az északi részen kap majd helyet. A beruházáshoz összesen hat telket vonnak össze 7821 négyzetméteren, ahol lesz gépkocsiparkoló és zöldterület is.
Az új iskola látványterve. Fotó: Tállai András/kormany.hu
Az épületegyüttesről emellett kiderül még, hogy lesz benne 16 tanterem, öt szaktanterem (zene, informatika, biológia-földrajz, fizika-kémia és technika/gyakorlókonyha), tanári terem, tornaterem öltözőkkel és vizesblokkal, főzőkonyha, gyakorlókonyha, 120-140 fős étkező, szertárak, tanári szobák, sportudvar és tankert is.
A dokumentum rögzíti, hogy
az iskola a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által biztosított forrás felhasználásával valósul meg, és nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás.
A nyílt felhívásra összesen tíz ajánlat érkezett, a nyertes a gödöllői Denco Klímatechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. lett. Rajtuk kívül pályázott még a Fenstherm Kontakt Kft. és a Pesti Építő Zrt. (közösen), az FK-Raszter Építő Zrt., a D-Gesztor Építő és Acélszerkezet Gyártó Kft., az EB Hungary Invest Kft., a Tömb 2002 Szolgáltató Kft., a BAUSZER Építő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Build It Mérnökiroda Kft., a CreativEnergy Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. és a Pharos 95 Sportpályaépítő Kft.
A tankerületnek nem volt rá pénze, az egyház kapott rá a kormánytól
Ahogy arról az MTI tavaly márciusban beszámolt, a körömi Szent II. János Pál Katolikus Általános Iskola új épületének alapkőletételén Ternyák Csaba egri érsek azt mondta: „Köröm általános iskoláját 2017-ben vette át fenntartásra az Egri Főegyházmegye a miskolci tankerülettől. Már akkor látszott, hogy a meglévő, az önkormányzat tulajdonában lévő épület a helyiségeinek mérete és kedvezőtlen adottságai miatt – hiányzó termek, szűk étkező, kis kapacitású kiszolgálóhelyiségek – nem biztosít megfelelő környezetet a kizárólag hátrányos helyzetű, sokszor sajátos nevelési igényű roma tanulók neveléséhez és oktatásához.”
2022. március 24-én tették le az új iskolaépület alapkövét. Az alapkövet és az alapító okiratot tartalmazó időkapszulát Orosz Lászlóné igazgató, dr. Ternyák Csaba érsek, Tállai András államtitkár, P. Ngamba Mungwala SVD plébános és Tóth Tibor polgármester helyezték el. Fotó: Szent István Televízió/Facebook
Emiatt az Egri Főegyházmegye egy új iskolaépület megépítése mellett döntött, megtartva a jelenlegi épületet is. Erre a célra a jelenlegi iskolával szemközt hat ingatlant vásárolt meg, ezek területén kezdődik meg a kivitelezés, az iskola megépítéséhez pedig kormányzati támogatást nyertek el.
Ami nem is meglepő annak fényében, hogy Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára akkoriban jelentette be, hogy
a kormány mintegy 110 milliárd forintot biztosít a református, a katolikus és az evangélikus egyház iskola- és óvodaépítési, felújítási programjára.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pedig még 2020-ban ismerte be, hogy uniós szinten Magyarország költ a legtöbbet az egyházak és az egyházi iskolák támogatására – emlékeztetett 2022 márciusi cikkében a Népszava.
Hogy eközben az állami intézményekre mennyit áldoznak, azt még az Index.hu számolta ki 2019-ben: akkor arra jutottak, hogy négyszer többet költ a kormány az egyházi iskolában tanulókra, mint az állami diákokra. Azóta pedig az anyagi támogatáson és különleges jogszabályi körülményeken túl a Fidesz-kormány azt is lehetővé tette, hogy épületek százai kerülhessenek ingyen az egyházak tulajdonába még akkor is, ha azok sosem voltak a birtokukban.
Nem csoda, hogy Magyarországon egyre több a felekezeti iskola, és van már olyan tankerület, ahol több diák jár egyházi általánosba, mint államiba.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Az államtitkár 2013-ban kezdett dolgozni a Miniszterelnökségen, azóta összesen 2,5 milliárd forint értékben nyert el közpénzes megbízásokat az Épcenter Kft., amiben résztulajdonos.
A Vajda Mélyépítő Kft. azt állította, nem éri el a bevételük az 1 milliárd forintot, ez azonban nem volt igaz. A Közbeszerzési Döntőbizottság bírságot szabott ki a cégre.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!