Heti lapszemle

Elherdálta a Fidesz az uniós pénzeket, ingyen ingatlanokat kaphatnak az egyházak

G7: Eltűnő versenyképesség, növekvő regionális különbségek – egyáltalán nem sikerült hatékonyan elkölteni az uniós támogatásokat

A lap korábbi, 3 részes cikksorozata után a Társadalmi Riport 2022-es kiadványa is külön fejezetben (pdf) foglalkozik az uniós támogatások hazai hasznosulásával. A szerzők számításai szerint az egy foglalkoztatottra jutó GDP változása az EU27-országok átlagához képest 2010 és 2020 között 2,3 százalékkal romlott hazánkban, miközben az ebből a szempontból éllovas Romániában 30,8 százalékkal nőtt. Az uniós támogatások nem tudták a Magyarországon belüli fejlettségi különbségeket csökkenteni.

HVG.hu: Épületek százai kerülhetnek ingyen az egyházak tulajdonába még akkor is, ha sosem voltak a birtokukban

Egy új törvény nyomán február végéig ismét megnyílt a lehetőség az egyházak előtt, hogy visszakérjenek egykori ingatlanokat. Köztük olyanokat is, amelyekről korábban talán megfeledkeztek, vagy amelyeket azért nem kértek vissza, mert azt gondolták, nem lenne elegendő anyagi és személyi kapacitásuk a fenntartásukra, működtetésükre. Az egyházak olyan állami, önkormányzati épületek tulajdonjogára is bejelenthetik igényüket, amelyeket el sem vettek tőlük, mivel soha nem is voltak a birtokukban.

24.hu: Többet költenek az egyetemi vagyonkezelő alapítványok a vezetőikre, mint a saját ösztöndíjprogramjaikra

Évi tízmilliárd forintot fizet az állam a vagyonkezelő alapítványok működésére, ebből kétmilliárd jut a kuratóriumi és a felügyelő bizottsági tagok tiszteletdíjára, vagyis a kurátorok átlagosan havi egy-másfélmillió forintot keresnek. Bár az alapítványi célok között szerepel a hátrányos szociális helyzetű vagy a kiemelkedő eredményt elérő hallgatók támogatása is, csupán néhány helyen írtak ki a kuratóriumok ösztöndíjprogramot, de még ott is jóval kevesebbet költöttek erre, mint az alapítványi vezetők javadalmazására.

Mfor.hu: A KGB-nek dolgozott Orbán Viktorék védence, a Kirill pátriárka

A szovjet hírszerzésnek dolgozott Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája az 1970-es években, amikor Svájcban élt – áll a svájci rendőrség titkosítás alól feloldott és a sajtó számára hozzáférhetővé tett archívumaiban. A Le Matin Dimanche és a Sonntagszeitung című svájci lap által idézett, az 1970-es években írt rendőrségi dokumentum szerint a „Kirill őexcellenciája” (Monsignore Kirill) néven említett pátriárka „a KGB-hez tartozik”. Kirill az 1970-es években a moszkvai patriarkátust képviselte az Egyházak Világtanácsának (WCC) genfi székhelyén, és a svájci rendőrség szerint Mihajlov fedőnéven az volt a feladata, hogy befolyásolja a szervezetet.

Magyar Hang: Közel tízmilliárdba került eddig a szankciós konzultáció

Mindeddig 9 milliárd 868 millió 125 ezer 988 forintba került a kormány szankcióellenes nemzeti konzultációja – számolt be róla Facebookon Kassai Dániel XVIII. kerületi független önkormányzati képviselő. A politikus a Miniszterelnöki Kabinetirodától kérte ki az adatokat. A kormány hirdetésekre tavaly októbertől 7 milliárd 142 millió 629 ezer 929 forintot költött, a konzultációs ívek postázási és nyomdaköltségei pedig további 2,7 milliárd forintot tettek ki. A konzultáció eredményességét hirdető plakátkampány költségei ráadásul még nincsenek is benn a fenti összegekben.

Címlapkép: Kormányplakát 2017-ből

Megosztás