nemzeti együttműködés

Újabb 40 millió forintot kapott a CÖF a Szerencsejáték Zrt. leánycégétől

A Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. (SZNP) honlapján közzétett szerződéslista szerint július 1-én 40 millió forintot adtak a Békemenet szervezőinek. A CÖF mögött álló Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) korábban már kapott két részletben 170 milliót az SZNP-től, és idén a szintén állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank is megtámogatta őket 25 millió forinttal. A CÖKA pedig nem csak a Békemenettel állt ki a Fidesz-kormány mellett: gyurcsányozós vándorkiállítással járják az országot, és ők rakták ki a stopgyurcsányos plakátokat is.

Az állami lottóvállalat támogatásokat osztó leánycége, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. (SZNP) a kormányközeli körök fontos bevételi forrása. Az átláthatóságnak viszont nem az élharcosai: október elején csak azután hozták nyilvánosságra a 2021 első félévében kiosztott támogatásaik listáját, hogy közadatigénylésben kikértük tőlük. Ennek köszönhetően derült ki, hogy Mészáros Lőrinc kultúrcégének, az Ismerős Arcok zenekar vállalkozásának, valamint több Fidesz-közeli szervezetnek is adtak pénzt idén (is).

Október elején az SZNP meghosszabbította az adatigénylésünk megválaszolását a kért adatok nagy mennyiségére hivatkozva 15 nappal. Annak letelte után, október 26-án emlékeztetni kellett őket, de október 28-án végre válaszoltak: közölték, hogy az adatok elérhetők a honlapjukon.

Valóban így van, most már elérhető a 2021 júliusában és augusztusában kiosztott támogatások listája is. A júliusi táblázatból pedig kiderül, hogy a kormánykedvenc civilek megint jól jártak.

A CÖF alapítványa júliusban 40 millió forintot kapott a Szerencsejáték Zrt. leányvállalatától.

A Fidesz-kormányt felvonulásokkalelőadásokkalnyilatkozatokkalplakátokkal és minden más módon nyíltan támogató Civil Összefogás Fórum (CÖF) háttérszervezete a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA).

A CÖKA korábban két részletben összesen 170 millió forintot kapott a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft.-től, ám hiába kértük ki az állami cégtől a támogatások iratait: a szerződésekből kitakarták, hogy mire kapta a pénzt a CÖF, a szervezet beszámolóit pedig egyáltalán nem adták ki. Emiatt a bírósághoz fordultunk, az eljárás még folyamatban van.

Bepereljük a Szerencsejáték Zrt.-t a CÖF-nek adott 170 milliós támogatás papírjaiért

Az állami tulajdonú vállalat leánycége két részletben összesen 170 millió forintot adott a kormánybarát CÖF mögött álló alapítványnak. Közadatigénylésben kértük…

2016-ban a szintén állami tulajdonú Magyar Villamos Művek tolta meg 508 millió forint közpénzzel a CÖF-CÖKA kormánypárti munkáját: ebből tüntettek például Brüsszelben Brüsszel ellen.

Gyurcsányozás állami támogatással

Idén augusztusban a K-Monitor vette észre, hogy az állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 25,4 millió forint támogatást adott a Civil Összefogás Közhasznú Alapítványnak. Rögtön kikértük az MFB-től a támogatással kapcsolatos iratokat, így sikerült megtudnunk, hogy Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke április végén kért pénzt az állami banktól, hogy céljaikat a közjó érdekében még hatékonyabban tudják megvalósítani.

Kérelmében Csizmadia azt írta a CÖF-CÖKA tevékenységéről, hogy annak fő irányvonala társadalompolitikai és gazdaságpolitikai kérdésekben történő megnyilvánulások, ami egyértelműen igaz. A CÖF nagyon gyakran nyilvánul meg politikai kérdésekben, szavakkal és tettekkel egyaránt, és mindig a Fideszt mellett kiállva.

Ahogy arról szeptember végén beszámoltunk, a CÖKA tulajdonában álló Kövess minket 2022 Kft. finanszírozza a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! feliratú plakátokat, amikkel a Fidesz azonos nevű aláírásgyűjtéséhez csatlakoztak. A plakátokra egyébként adományokat is vártak azzal a felhívással, hogy aki nem akarja, hogy Gyurcsány Ferenc visszatérjen a hatalomba, támogassa a plakátkampányt.

A közpénzmilliókkal kitömött CÖF-CÖKA cége hirdeti a „STOP Gyurcsány” plakátokat

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) tulajdonában álló Kövess minket 2022 Kft. finanszírozza azokat a plakátokat Csepelen és Soroksáron (is?),…

Az MFB-vel kötött támogatási szerződésben a CÖKA vállalta, hogy a 25 millió forint közpénzért cserében 2021 második félévében a rendezvényein, meghívóin és „könyvkiadásuk terén” feltünteti az állami bank logóját. Ezt példásan be is tartják, a Civil Akadémia nevű előadássorozatuk utóbbi eseményeinek meghívóján a Szerencsejáték mellett már az MFB is szerepel kiemelt támogatóként.

Szeptember 22-én Kálomista Gábor volt a CÖKA vendége, aki a 2006-os őszi eseményekről és az ElkXrtuk című filmről beszélt a Közpénzből gumilövedék címet viselő előadáson.

A többi esemény is hasonlóan politikai témájú volt: szeptember 6-án a nyugati világ média túlhatalmáról volt előadás, október 4-én a Békemenetről és Gyurcsány Ferencről, október 19-én Európa jövőjéről, október 20-án pedig Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelöltről és a Békemenetről.

A 2021. szeptember 22-i CÖF-előadás meghívója az MFB és a Szerencsejáték Zrt. logójával

Szeptember 18-án pedig a CÖF elindította a Vérbe fojtott szabadság című vándorkiállítását, az őszödi beszéd kiszivárgásának 15. évfordulója alkalmából, ami szintén remek alkalom nekik a gyurcsányozásra.

Erdélyi Katalin

Címlapkép: A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetének résztvevői megérkeznek az Erzsébet térre az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján, 2021. október 23-án. Középen Bayer Zsolt publicista és ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) szóvivője (forrás: MTI/Balogh Zoltán)

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42