Már 43,36 milliárdért építi Garancsi cége a 2017-es vizes vb-re készülő uszodakomplexumot.
Eredetileg arról beszélt a kormány, hogy a Dagály úszópalota 8 milliárd forintba fog kerülni, a teljes vizes vb pedig 25 milliárdba. A Dagály építését aztán 38,63 milliárd forintért vállalta a Market, az összköltség pedig már 90-100 milliárd forint körül van. Ám a kiadások tovább nőnek, és a világbajnokságig még van hét hónap.
Októberben megírtuk, hogy az 50 méteres külső medence átalakítása miatt összesen 170 millióval megemelték a Dagály kivitelezésére szánt összeget, de ez aprópénz a december végén megjelent szerződésmódosításhoz képest.
Az EU-s közbeszerzési értesítőben megjelent tájékoztatás szerint ugyanis a Garancsi István tulajdonában lévő Market Zrt. az eredeti megállapodásban szereplő összegnél közel 5 milliárd forinttal drágábban, nettó 43,36 milliárdért építi az uszodakomplexumot a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) megbízásából.
A módosítás indoklásából mindössze annyi derül ki, hogy kiegészítő kivitelezési munkákat kell elvégeznie a Marketnek, és ezt „olyan körülmények tették szükségessé amelyeket az ajánlatkérő [MNV] kellő gondossággal eljárva nem láthatott előre”.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ennyivel többe kerül „a Császár-Komjádi Uszoda és a Hajós-Széchy Uszoda felújítására irányuló beruházáshoz kapcsolódó mérnöki tanácsadói és építési műszaki ellenőri feladatok...
Rájöttek, hogy klíma kell a létesítményekbe, amiben emberek lesznek a versenyek idején. Hivatalosan július végén befejeződött az úszó világbajnokság,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!