Egy évvel a vége után 27 millióval drágult a vizes vb
Ennyivel többe kerül „a Császár-Komjádi Uszoda és a Hajós-Széchy Uszoda felújítására irányuló beruházáshoz kapcsolódó mérnöki tanácsadói és építési műszaki ellenőri feladatok...
193 millióval többe kerül a még el sem készült Bibó kollégium felújítása, közel 70 millióval drágul a Császár-Komjádi uszoda, és plusz 83 millió kell a szinkronúszás helyszíneire is.
Szeptember elején írtunk utoljára arról, hogy a július 31-én véget ért vizes vb tovább drágul, de a folyamatnak még mindig nincs vége. Az EU-s közbeszerzési értesítő október 3-i számában megjelent két újabb szerződésmódosítás, amik többletköltségekről szólnak:
– Bibó kollégium felújítása plusz nettó 193,6 millió forint
Ez volt az úszóvilágbajnokság egyik legérdekesebb projektje: a Fidesz bölcsőjének renoválását betuszkolták a júliusi sportesemény költségei közé, de a munka augusztus közepére, és szeptember elejére sem készült el.
Most október elején viszont kiderült, hogy az eredeti szerződésben szereplő 405,2 millió forintnál 193,6 millióval drágábban, vagyis összesen 598,8 millió forintért dolgozik rajta a Penta Industry Kft. A 47 százalékos költségemelkedést az építési engedély késésével indokolja a Penta Industry, és a céget megbízó Magyar Nemzeti Vagyonkezelő.
„Ebből következően a jelen szerződésmódosítást olyan körülmények tették indokolttá, sőt szükségesé, (az egyes műszaki elemek kapcsán felmerült igények, hatósági előírások, vagy az építkezés során nyilvánvalóvá vált, előre nem látható műszaki szükségszerűségek következményei), amelyeket a Felek sem az ajánlat megadása során, sem azt követően, nem láthattak előre.”
– Császár-Komjádi uszoda felújítása plusz nettó 69,9 millió forint
A nettó 3,46 milliárd forintos munkát 2016 decemberében nyerte el az Épkar Zrt. és a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt. alkotta konzorcium. Júliusban már drágult a kivitelezés 289,2 millió forinttal, most pedig további 69,9 millióval emelkedik az ár, ezzel a végösszeg jelenleg 3,82 milliárd forint. A módosításban itt is előre nem látható körülményekre hivatkoznak a felek.
„A kivitelezési munkák során előre nem látható, az épület műszaki állapotából fakadó, a Szerződés szerinti munkák elvégzése miatt a műszaki tartalom változtatása és mindezek megrendelése vált szükségessé, amelyet oly módon kell elvégezni, hogy a vizes világbajnokság megrendezését követően az üzemeltetési feltételek figyelembe vételével a hasznosítási lehetőségek bővülését is eredményezze.”
– szinkronúszás létesítményei plusz nettó 83 millió forint
A városligeti versenyhelyszín, és a felkészülési létesítmények kivitelezését a Bibó Kollégiumon is dolgozó Penta Industry Kft. végezte. A megbízást 2016 decemberében nyerte el a cég, az eredeti összeg nettó 4,89 milliárd forint volt, ám azt augusztus végén megemelték 399 millióval. Szeptember végén hozzácsaptak még 83 millió forintot pótmunkákra való hivatkozással, ezzel a végösszeg nettó 5,38 milliárd forintra nőtt.
A nyilvánosságra került szerződések értéke ezekkel a módosításokkal együtt nettó 106,83 milliárd, vagyis bruttó 135,67 milliárd forint.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásEnnyivel többe kerül „a Császár-Komjádi Uszoda és a Hajós-Széchy Uszoda felújítására irányuló beruházáshoz kapcsolódó mérnöki tanácsadói és építési műszaki ellenőri feladatok...
Egy év után tette közzé a BKK, hogy tavaly szeptemberben leszerződött a Swietelskyvel a Népfürdő utca és a Vizafogó...
Rájöttek, hogy klíma kell a létesítményekbe, amiben emberek lesznek a versenyek idején. Hivatalosan július végén befejeződött az úszó világbajnokság,...
72 millió forinttal többet kap a Valton a biztonsági feladatokért, és plusz 50 millió kellett a Duna Aréna üzemeltetésére...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!