vizes vb

Szép csendben újabb 318 millióval drágult a vizes vb

 

Egy év után tette közzé a BKK, hogy tavaly szeptemberben leszerződött a Swietelskyvel a Népfürdő utca és a Vizafogó utca felújítására.

Július végén volt az úszó világbajnokság zárórendezvénye, ám még mindig tartogat meglepetéseket a sportesemény.

A közbeszerzési adatbázisba október 24-én felkerült a BKK-tól egy eredménytájékoztató azzal a szolid címmel, hogy „Budapest, XIII. kerület Népfürdő utca (Dagály utca – Vizafogó utca között) és Vizafogó utca (Népfürdő utca – Váci út között) felújítása”. Alapvetően nincs ezzel semmi gond, mert teljesen normális a különböző utak és utcák felújítása, naponta jönnek ki ilyen témájú hirdetmények.

Ez a tender viszont a helyszín miatt gyanús, hiszen ott van a vizes vb-re épült Duna Aréna (egykori Dagály) mellett, tehát feltételezhető az összefüggés. Az eredménytájékoztató linkjét megnyitva, a szöveg átolvasásakor beigazolódik a sejtés: ez az útfelújítás a vizes vb miatt készült, tehát nyugodtan hozzácsapható az eddigi költségekhez.

A dokumentumból kiderül, hogy a BKK egyáltalán nem siette el a nyilvánosság tájékoztatását. A fővárosi cég tavaly júliusban indította el a közbeszerzési eljárást, és tavaly szeptemberben szerződést kötött a kivitelezővel, az útfelújítás idén májusban elkészült, de a fővárosi cég csak október végén tette közzé az erről szóló hivatalos iratot.

A közbeszerzés természetesen a vizes vb miatt hozott, a nyílt verseny mellőzését lehetővé tevő jogszabályoknak köszönhetően hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás volt. Hárman pályáztak: a Swietelsky Magyarország Kft., az STR Építő Kft., és a Colas Út Zrt.

A nyertes a Swietelsky lett nettó 318.238.145 forintos ajánlattal, ami pont ugyanannyi, amennyire a BKK előzetesen becsülte a munkálatokat.

A nyilvánosságra került szerződések értéke ezzel az útfelújítással együtt nettó 107,38 milliárd, vagyis bruttó 136,37 milliárd forint.

Erdélyi Katalin

 

Megosztás