Egyéb

Locsifecsi közpénzből: mennyit kapott az MTVA-t képviselő ügyvéd jogi nonszenszeiért és időhúzásáért?

Múlt héten másodfokon is nyertünk az MTVA-val szemben, így végre nyilvánosságra kell hozniuk a Kunigunda utcai székház megvásárlása miatt kötött 43,7 milliárd forintos hitelszerződést. Most már csak arra vagyunk kíváncsiak: vajon mennyi adófizetői forint ment a védhetetlent védő ügyvéd zsebébe?

Múlt hét kedden a Fővárosi Ítélőtábla úgy döntött – erről cikkünkben be is számoltunk –, hogy nyilvánosságra kell hozni azt a hitelfelvételre irányuló szerződést, amit az MTVA a székházának megvásárlása érdekében kötött. Mintegy 43,7 milliárd forintról van szó, tehát nagyjából annyi pénzről, amennyiből egész évben működik az MTVA – ami márpedig híres arról, hogy milyen alaposan ki van stafírozva közpénzzel.

Nagy magyar abszurd

A közérdekű adatok kiadása iránti perek jellemzően egyszerűek és gyorsak: a bíróságnak csak arról kell döntene, hogy a kiadni kért adatok közérdekűek-e, és ha igen, van-e valamilyen jogszerű megtagadási ok, amely meggátolhatja a nyilvánosságra hozásukat. Jellemzően egy-két tárgyalás elegendő is ahhoz, hogy az elsőfokú ítélet megszülessen.

Éppen ezért néztük ámulva, ahogy az MTVA-t képviselő ügyvéd hetet-havat összehord annak érdekében, hogy az első fokú eljárást elhúzza. Előkerült az az érv, hogy az átlátszó az MTVA versenytársa, így ha megtudnánk, hogy az MTVA milyen feltételekkel vett fel hitelt a székházára, azzal versenyelőnyhöz jutnánk az MTVA-val szemben. Meg az, hogy az oknyomozó tevékenység finanszírozása és a tudományos munka elősegítése nem a közérdekűadat-igénylés célja. Meg az, hogy a kért adatok nem relevánsak(!). Vagy éppen kedvenc érvünk, hogy a szóban forgó hitelszerződés annyira különleges, hogy tulajdonképpen már szerzői jogi védelem vonatkozik rá, sőt ez igazából egy olyan know-how, aminek piaci értéke van. A képtelen érveket külön cikkben szedtük össze annak idején, aki szeretne kínjában nevetni, feltétlenül ajánljuk, hogy olvassa újra.

Mennyit érnek a nonszensz jogi érvek futószalagon szállítva?

Meglepődnénk, ha az ügy végletes elhúzása az ügyvéd magánbuzgalmán alapulna. Valószínűbb, hogy az MTVA szerette volna, ha minél később derül ki, hogy milyen feltételekkel vették fel a hitelt. Ne feledjük azonban: a hitelt is közpénzből fizetik vissza, és az ügyvéd díját is adóforintokból utalják; a sokat dolgozó ügyvéd pedig igencsak sokba kerül. De vajon mennyibe fájt az egész, rétestésztaként nyújtott eljárás? Erre kérdeztünk rá közérdekűadat-igénylő portálunkon, a KiMitTudon.

Reméljük, kiadják a kért adatokat, mert ha nem, kénytelenek leszünk perelni, ami igazán szép ördögi kör lenne.

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2