vidéki lapszemle

Letartóztatták a pécsi Volvo-ügy másodrendű vádlottját, „politikai megszállás” az egyetemeken

Debreciner.hu: Politikai megszállás zajlik a magyar felsőoktatásban Fábián István szerint

A folyamat során az állami vagyon „eltűnik a szem elől”, miközben az autonómiát biztosan nem növeli, hogy az állam nevezi ki a kuratóriumok tagjait – véli a Debreceni Egyetem korábbi rektora. Úgy látja, hogy az orvostudományi csúcsegyetem létrehozásával helyi együttműködések kerülhetnek veszélybe. Ugyan lehet pozitív hozadéka az alapítványi átszervezéseknek, de ez egy egyszerű jogszabálymódosítással is elérhető lett volna – nyilatkozta a portálnak Fábián István.

SzabadPécs.hu: Eddig tartott: Rács mögé került a Volvo-per vádlottja, aki meglépett a hatóságok elől

Az ügyészségi vádirat alapján ő és a volt megbízott vezérigazgató, a per elsőrendű vádlottja játszottak össze és tervelték ki azt, hogy a buszpark vételárából maguknak egy jelentős összeget lefölöznek, és az eredetileg olcsóbban is elérhető buszokról a pécsi városvezetéssel és a pécsi közlekedési cég vezetésével elhitetik, hogy valamivel drágábban lehet hozzájutni – írja a lap. Ehhez volt “a terv” szerint szükség a holland közvetítő cégre. Cs. András azt állítja, ő ártatlan, ellene pedig koncepciós eljárás folyik, míg az elsőrendű vádlott azt hangsúlyozta, hogy ő csak végrehajtó volt, a döntést nem ő hozta meg. A tárgyaláson Cs. András nem jelent meg, ezért a bíróság elrendelte a letartóztatását.

Nyugat.hu: Akkora titokzatosság övezi az Illés Akadémia új épületét, hogy még a szülők is a kerítésen kívül vannak

A létesítmény közbeszerzésének nyertese a Mészáros Lőrinchez köthető ZÁÉV Zrt. volt, a munkálatok most fejeződtek be. A megyei napilap szerint hivatalosan is átadták a „Nyugat-magyarországi Utánpótlás-nevelési Centrumot”, vagyis az Illés Akadémia új épületét a Szarka Zoltán utcában, ráadásul Illés Béla készségesen nyilatkozott nekik, és még az épületbe is bemehettek. A Nyugat.hu szerint ugyanakkor még a szülőket sem engedik be a létesítmény területére, csak a kerítésen keresztül nézhetik a gyerekeket.

Atádhír.hu: Milliárdok turisztikai fejlesztésekre, Nagyatádnak most sem jutott

Ismét milliárdokat osztott ki titokban közpénzből a turisztikai ügynökség – adta hírül a lap. Ezúttal Somogyba két fideszes önkormányzatnak jutott: Csurgó csaknem 3 milliárd forinthoz, Balatonboglár pedig 500 millióhoz jutott, miközben a Nagyatád 3 éve vár a gyógyfürdő fejlesztéséhez szükséges támogatásra.

Makói Csípős: Farkas Éva korábbi jegyzője: a jegyzők jönnek-mennek, most az alpolgármester is, de a ,,makói modell” működik

Czirbus Gábor bejelentette, hogy lemond alpolgármesteri tisztségéről, mert következő munkája összeegyeztethetetlen az alpolgármesteri tisztséggel. Ennek kapcsán a város volt jegyzője, dr. Bálint-Hankóczy Beatrix megjegyezte, „Makón nem csak a jegyzők jönnek-mennek, most az alpolgármester is megy. A lényeg, hogy a “makói modell” működik és a siker titka az, hogy mindenki hibás, csak egyvalaki tökéletes.” Farkas Éva Erzsébet (Fidesz) polgármestersége, azaz 2015 óta az ötödik jegyző dolgozik a városházán – emlékeztetett a portál.

 

A fotó illusztráció, forrás: pixabay.com

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2