Fertő-tó

„Mindent legyalultak, be van betonozva az egész” – videó a Fertő tavi építkezésről

Bejutott a nemzetközi szervezetek által is kifogásolt Fertő tavi építkezés területére Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd Magyarországért országgyűlési képviselője. A több mint egyórás bejáráson a Fertő tavi projektet irányító Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. (SFTFN) vezérigazgatója kísérte végig a képviselőt, aki a stábjával videóra rögzítette a látogatást. A felvételt a cég másnap megpróbálta letiltani. Korábbi cikkünkben beszámoltunk arról, hogy a Natura 2000-es védettségű területen folyó hatalmas építkezésre ellenzéki politikusokat nem engednek be, míg horgászok, borászok szervezeteinek és diákcsoportoknak is lehetőséget adtak belépni a közpénzmilliárdokból Mészáros Lőrinc cége által kivitelezett beruházás területére. A Párbeszéd politikusa kedden közzétette a Fertő tavi bejáráson készített videófelvételt.

A Fertő tavi projekttel kapcsolatos visszásságokról, s az egész, természetrombolással járó luxusprojekt miatti tiltakozásokról rendszeresen beszámolt az Átlátszó az elmúlt hónapokban. Megírtuk azt is, amikor a Párbeszéd két politikusának, Kocsis-Cake Olivio országgyűlési képviselőnek és Jakál Adrien, soproni önkormányzati képviselőnek az építkezést irányító állami cég nem engedte, hogy megtekintse a helyszínt.

Kocsis-Cake az SFTFN elutasító válasza után az állami cég tulajdonosi jogait gyakorló, Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökséghez fordult, de a hivatal válaszra sem méltatta a képviselőt. Ezért ő parlamenti felszólalásban kérdezte meg arról a kormányt, hogy kisiskolások, borászok és vitorlázók után neki is megmutatják-e – a propaganda szerint a környezetre egyáltalán nem káros – állami beruházást. Végül, mint a képviselő fogalmazott, „az elmaradhatatlan sorosozás és osztrák ügynöközés után” beleegyező választ kapott.

Fotó: Kocsis-Cake Olivio

A képviselő és stábja ekkor azonnal felvette a kapcsolatot az SFTFN-nel, s a cég november 4-ében jelölte meg a terület bemutatásának időpontját. Kocsis-Cake szerint Kárpáti Béla vezérigazgató az első perctől éreztette, hogy stábjával nem kívánt látogatók a Fertő tavi beruházás helyszínén. A bejárás után a képviselő közölte: „a nagyjából kétórás terepszemle nem keveset beigazolt korábbi félelmeimből.

A nádas-csoportoknak hűlt helye maradt, a beruházók szerint környezetterhelést nem jelentő, százszobányi négycsillagos szálloda meg fog épülni, ahogy a kibővített parkoló is.

A Zrt. állítása, miszerint a kétéltűek, hüllők élőhelye nem sérül, elég gyorsan megkérdőjeleződött, hiszen mi is láthattunk a sűrű keréknyomok közt egy otthontalan varangyot, azt pedig maga Kárpáti Béla ismerte be, hogy a fecskehotelek nem váltak be fészkeik elpusztítása után”  írta a képviselő.

Kocsis-Cake Olivio a beruházás kapcsán korábban úgy fogalmazott: „azt mi sem tagadjuk, hogy egy korszerű strandra szükség van, ahogy az ökopark is egy abszolút támogatható terv, de a helyzet egyértelmű: a Mészáros Lőrinc cége által folytatott beruházás egy luxusberuházás, amely a környezetvédelem és a valódi turisztikai érdekek helyett a felső 1% érdekeit szolgálja. További részletekkel hamarosan jelentkezünk!”

Kocsis-Cake Olivio kedd délelőtt újabb Facebook-posztban közölte: közzéteszik a Fertő tavi beruházás helyszínén készített videót, bár az SFTFN a látogatásuk utáni napon e-mailben jelezte, hogy csak az ott szóban elhangzottak  írásbeli közlését engedélyezik.

„Bár a forgatási engedélyt korábban megkaptuk és a bejárás után semmi jel nem utalt erre, délután elektronikus úton jelezte a Sopron-Fertő Zrt., hogy

»a Fertő Part fejlesztés bejárása során Vezérigazgató Úr által elmondottak kizárólag az információk pontos, írásbeli visszaidézésére szolgálnak, az általa elmondottakat megvágva, szinkronszerűen nem használhatják fel«.

Igaz, hogy számos, a projektre nézve kellemetlen kérdés elhangzott, de ettől még meglepett »idegenvezetőnk«, az állami beruházást vezénylő Kárpáti Béla azonnali visszakozása; a videó megvágásának, a felvételek felhasználása tiltása pedig azért is abszurd, mert a vezérigazgató semmi kifogást nem emelt a mikrofonok használata ellen” – érvelt Kocsis-Cake.

Fotó: Kocsis-Cake Olivio

Vágatlanul tették közzé

„Mivel a Párbeszéd a nyilvánosság pártján áll – valamint tekintettel Kárpáti Béláék aggályaira –, ezért a vágatlan videót osztjuk meg veletek. A Zrt. részéről tanúsított bizalmatlanság már az első percekben kivehető, ahogy a körbejáráson diktált feszített tempó is. A terület bemutatását még egyszer köszönjük az illetékeseknek, és azt is, hogy kérdéseinket feltehettük, azonban sajnos így is számos valótlan és szakmaiatlan állítás hangzott el – ezek cáfolataival hamarosan jelentkezem  írta Facebook-oldalán Kocsis-Cake Olivio.

A Párbeszéd képviselője az Átlátszó kérdésére így foglalta össze a Fertő parti beruházáson tett látogatásukat: „mindent legyalultak, be van betonozva az egész. Láthatóan nem figyeltek arra, hogy megőrizzék az értékeket. Az ott látottakból teljesen világos, hogyan állnak a NER-es beruházások a környezetvédelemhez.

Horn Gabriella

Címlapkép: Fertő parti táj (forrás: Kocsis-Cake Olivio)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2