Fertő-tó

A lebontott cölöpházak tulajdonosaitól 88 millió forintot követel a Fertő tónál építkező állami cég a bontási költségekre

A fertőrákosi partra álmodott turisztikai gigakomplexum kivitelezéséért felelős Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. tavalyi beszámolója szerint komoly perekben érintett a társaság. Egyrészt 88 millió forint követelésük keletkezett abból, hogy a tulajdonosok által el nem bontott cölöpházakat eltüntették, és ezt az összeget bíróságon szeretnék most behajtani a volt tulajdonosokon. Ugyanakkor valakik 262,7 millió forintra perlik az állami céget, de szokás szerint nem válaszolt a kérdéseinkre.

A kormány 2016-ban állt elő először az ötlettel, hogy a Fertő tó egyetlen víziteleppel és stranddal rendelkező magyar partszakaszát felújítja. A beruházást a 2017-ben létrehozott, állami tulajdonú Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. (SFTFN) irányítja.

2019-ben a fertőrákosi strandot lezárták, a büféseket és sétahajósokat elzavarták, hamarosan pedig a cölöpház-tulajdonosokkal is közölték, hogy menniük kell. A tényleges beruházás 2020 őszén indult, amikor Mészáros Lőrinc egyik cége megnyerte a kikötőépítésre kiírt tendert bő 9 milliárd forintért. Nemrég kiderült, hogy a kikötőépítésben Fa Nándor vitorlázó cége is részt vesz, vélhetően Mészáros alvállalkozójaként. Ez, mondjuk, abszolút mellékszál a sztoriban, de jól mutatja, hogy a Fidesz környéki kisebb szereplőknek is csurran-cseppen némi pénz egy-egy állami beruházásból.

Tavaly áprilisban írtunk arról, hogy a Fertő tó jellegzetes látképét meghatározó cölöpházak tulajdonosait felszólították az ingatlanok lebontására, ami több tízmilliós költséget jelent nekik. Többen egyből szót is fogadtak, mert nem akartak pereskedni a magyar állammal. A háztulajdonosok egyébként egy magyar cégtől 100 ezer eurós (akkori árfolyamon kb. 36 millió forint) árajánlatot kaptak a beruházón keresztül, de volt, aki megoldotta egy másik céggel 30 ezer euróért (kb. 10,8 millió forint akkoriban) a bontást.

Mészárosék letarolták a nádast, a tulajdonosoknak le kell bontaniuk a világhírű cölöpházakat | atlatszo.hu

A lakossági ellenállással nem törődve nekiáll a kormány a Fertő tóhoz tervezett turisztikai óriásberuházásnak, amely mögött a helyiek Orbán Ráhelt, a miniszterelnök lányát sejtik. A most megjelent hivatalos tájékoztató szerint a Mészáros és Mészáros Kft. nettó 9,3 milliárd forintért kezdi el a projektet: 813 férőhelyes vitorláskikötőt építenek.

Majdnem kerek egy évvel ezelőtt, 2021 június végén aztán beszámoltunk arról, hogy az utolsó ikonikus cölöpházat is lebontották a Fertő tavon. Nemrég pedig az SFTFN leadta a 2021-es beszámolóját, és az ahhoz csatolt kiegészítő mellékletükből kiderül, hogy az állami cég komoly perekben érintett a bontások miatt.

88 millió vs. 262 millió

A dokumentum szerint a cölöpház-tulajdonosok által el nem bontott „vízi létesítményeket” az ő költségükre elbontotta az SFTFN, és emiatt 88 millió forint követelése keletkezett. Ezt az összeget  a bíróságon keresztül szeretnék behajtani az egykori cölöpházak tulajdonosain:

29,3 millió forint esetében már tavaly megindították a jogi eljárást, a maradék 58,7 millió forintot pedig idén tervezik peresíteni.

Viszont a kiegészítő melléklet szerint az SFTFN-t is perlik: összesen 262,7 millió forintot szeretnének behajtani rajta valakik. Ezekben az ügyekben a dokumentum szerint még nem volt tárgyalás, de az állami cég ellenkérelmében már kérte a bíróságot, hogy az „szíveskedjen elutasítani” a felperesek követelését, mert az szerinte megalapozatlan.

Vélhetően a cölöpházak tulajdonosai perlik kártérítésért a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-t, hiszen mérettől és állapottól függően 40–100 millió forintot érhetett egy-egy cölöpház. A tó természetesen állami tulajdonban van, ezért a háztulajdonosok a mederhasználatért komoly bérleti díjat is fizettek, de a ház a sajátjuk volt, amibe hatalmas összegeket fektettek az évek során. Az állam pedig a turisztikai gigaberuházás miatt egyszerűen lebontásra ítélte őket, mindenféle ellentételezés nélkül.

Szerettük volna megtudni, hogy hány tulajdonostól akarja behajtani az SFTFN a 88 milliós bontási költséget, és hányan perlik összesen 262,7 millió forintra, de az állami cég nem reagált az e-mailben elküldött kérdéseinkre.

Elértük viszont az egyik lebontott cölöpház tulajdonosának jogi képviselőjét, dr. Stelli-Kis Sándort. Az ügyvéd érdeklődésünkre elmondta, hogy ügyfelén nagyjából 20 millió forintot szeretne bevasalni az SFTFN bontási költségként, ők azonban az egykori ház és a hozzá tartozó stég miatt 200 millió forint körüli kártérítésre perlik az állami céget. Az ügy még perfelvételi szakaszban van, a következő tárgyalás szeptemberben lesz.

5,5 milliárd a befejezetlen beruházások értéke

Ahogy a neve is mutatja, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. feladata a térség idegenforgalmmal kapcsolatos fejlesztési feladatainak koordinálása. Ezek közül a legismertebb a Fertő tavi beruházás, de a céghez tartozik még többek között a soproni Lővérekben megvalósuló konferenciaközpont építése, továbbá a Sopron környéki bor-, gasztro- és kerékpáros, valamint az aktív (kirándulós) turizmus fejlesztése is.

Nagyon leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy az állam az SFTFN-nek ad pénzt, amiből az megvalósítja a különböző kitűzött projekteket. Emiatt más cégekre jellemző árbevételük nem nagyon van, tavaly például csak nettó 4,4 millió forint lett, ez is a vagyonkezelésükben lévő területek bérleti díjából származott.

Fa Nándor cége építi a Fertő tavi kikötő pontonrendszerét – valószínűleg Mészáros Lőrinc cégének alvállalkozójaként | atlatszo.hu

A beruházást irányító Sopron-Fertő Turisztikai Nonprofit Zrt. (SFTFN) a Facebookon tette közzé tavaly decemberben, hogy Fa Nándor vitorlázó építi Fertőrákoson az északi kikötő pontonrendszerét. Közadatigénylésben kértük ki az állami vállalattól a Fa cégével kötött szerződést, de 15 nap hosszabbítás után azt közölték, hogy nincs ilyen. Mivel a kikötőépítésre kiírt közbeszerzést a Mészáros és Mészáros Kft.

A „befejezetlen beruházás” nevű mérlegsorban 2020-ban még csak 1,7 milliárd, a 2021-es beszámolóban viszont már 5,5 milliárd forint szerepel. A növekedés annak köszönhető a beszámoló szerint, hogy „A Fertő-tavi (sic!) vízitelep komplex fejlesztése, valamint a Lőverek program keretében megvalósuló Konferenciaközpont esetében az ütemezésnek megfelelően folytatódott a több éven áthúzódó kivitelezés”.

Erdélyi Katalin

Címlapkép: Az utolsó cölöpház 2021. június végén (forrás: Pap Martin)

 

Megosztás