Mezőhegyes

A ménesbirtok favoritja építheti 3,3 milliárdért a sportcsarnokot Mezőhegyesen

Rövid időn belül a harmadik közbeszerzését nyeri el a Lázár János felügyelte Mezőhegyesi Ménesbirtokon a budapesti BUILD IT Mérnökiroda Kft. A cég éves forgalma öt év alatt 112 millió forintról 4,2 milliárdra nőtt, köszönhetően többek között olyan állami beruházásoknak is, amelyekben gyakran NER-cégek oldalán vett részt a társaság. Az alapítványba kiszervezett Ménesbirtokba tovább folyik a közpénz, de legalább már bejegyezték a szervezetet.

Kiderült, ki lesz a kivitelezője a Mezőhegyesi Ménesbirtokra tervezett sportcsarnoknak. Az ekr.gov.hu-ra feltöltött dokumentum szerint a nyertes ajánlatot a budapesti BUILD IT Mérnökiroda Kft. adta, így ők húzhatják fel a létesítményt nettó 3,3 milliárd forintért. A cég alvállalkozóként a szintén fővárosi Sta-Tech Kft.-t is bevonja a munkálatokba. Pályázott még a békéscsabai BÓLEM Építőipari Kft. is, amelynek ajánlata azonba érvénytelen lett, miután „az ajánlati biztosítékot határidőre nem vagy az előírt mértéknél kisebb összegben bocsátotta rendelkezésre”.

A közbeszerzést a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zártkörűen Működő Részvénytársaság írta ki augusztusban. A leírás szerint a Mezőhegyesi Ménesbirtokon „előkert nélküli, szabadon álló, rendeltetése szerint sportcélokat szolgáló oktatási épület, tornacsarnok” épül. A szintek száma 4 (alagsor + földszint + emelet + tetőtér), a beépített alapterület 1350 m² , az összes hasznos alapterülete 2989 m², a tervezett építménymagasság 8,92 m.

A tornacsarnok látványterve (forrás: DAW Építész Stúdió/mezohegyesbirtok.hu)

A Ménesbirtok honlapja szerint „a létesítményben a hagyományos kézilabda- és kosárlabdapályák mellett többek között edzőterem, elektromos találatjelző gépekkel felszerelt vívópástok, automata önbiztosító rendszerrel ellátott mászófal is helyet kapnak. A sportcsarnok dimenziói és az épület térbeli elhelyezése is kifejezik, hogy építése túlmutat az iskola, de még a Ménesbirtok igényein is. A mezőhegyesi polgárok is sportolhatnak majd itt, a 350 fős lelátó alkalmassá teszi az épületet rendezvényközpont funkciójának betöltésére.”

Öntik a közpénzt Lázár János „birodalmára”

Ez a beruházás azonban csak egy a sok közül a Lázár János felügyelte ménesbirtokon. Ahogy arról korábban beszámoltunk, többek között 1 milliárd 319 millió forintért újítják fel és bővítik ki a kollégiumot Mezőhegyesen. Az épület 150 férőhelyes, 2293 négyzetméter nettó alapterületű lesz. A háromszintes épület modern berendezésével és bútorzatával a szállodák kényelmét idézi majd.

1,3 milliárd forintból lesz „szállodai kényelem” a mezőhegyesi kollégiumban

1 milliárd 319 millió forintért újítják fel és bővítik ki a kollégiumot a Lázár Jánosra bízott mezőhegyesi ménesbirtokon – derült…

Emellett 2,8 milliárd forint értékben korszerűsítik a vetőmagüzemet, a Magyarország Digitális Agrár Stratégiája helyben megvalósuló elemeire 250 millió forintot kaptak, és a tervek szerint uszoda is lesz a ménesbirtokon. Tavaly év végén a Magyar Közlönyben jelent meg, hogy mindehhez 9,5 milliárd forint tőkeemelést kap a ménesbirtok.

Továbbá a tanári épület rekonstrukciója 352 millió forintba kerül, a Nonius Hotel felújítását 1,3 milliárd forintért a szegedi RZB Invest Kft. nyerte el, a Hangai fogadó épületének és környezetének rendezését pedig a HÉB Hungária Kft. végezheti 413 millió forinért.

Az Mfor összesítése szerint az állam négy év alatt 44 milliárd forint tőkét biztosított a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. számára, amiben nagy szerepe lehetett annak, hogy Lázár János (volt Miniszterelnökséget vezető miniszter) 2018 óta kormánybiztosként tevékenykedik a társaságnál.

Már nem az államé

Mindez azonban már nem közvetlenül az állami vagyont gyarapítja. Idén tavasszal szavazta meg ugyanis a parlament, hogy a 12 állami egyetem mellett a ménesbirtok is alapítványi fenntartásba kerüljön. Lázár János szerint ugyanis ez egy erős jogi biztosíték, hogy a ménesbirtokot többé senki se vehesse el a magyaroktól és a mezőhegyesi emberektől.

Bár a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság az ország egyik legértékesebb agráripari komplexuma, az érintett Jövő Nemzedék Földje Alapítványt fél évvel később, csak a napokban jegyezték be 237 kilométerre a birtok központjától, a Pasaréti úton. A kuratórium elnöke Lázár János lett.

Pár nappal azután egyébként, hogy az alapítványba adásról szóló törvény hatályba lépett, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. 1,2 milliárd forint agrártámogatásban is részesült.

Fideszes érdekkörök és szupergazdagok is profitálnak az uniós agrártámogatásokból | atlatszo.hu

Miközben a kormány arról faggatja a lakosságot, vajon „dühíti-e őket Brüsszel”, úgy tűnik, a saját berkeikben is vannak, akik ha nem is kedvelik az EU-t, profitálnak az onnan érkező forrásokból. Például az agrártámogatásokon keresztül, amelyek közül egyet, az „állattartó telepek fejlesztésére” kiírt pályázatot végig is néztünk, hogy megtudjuk, kiknek hozott hasznot.

A kollégium után a sportcsarnokot is behúzták

A sportcsarnokot építő cég neve nem most bukkant fel először a Ménesbirtokkal összefüggésben. A BUILD IT Mérnökiroda Kft. végezheti ugyanis a már említett 1,3 milliárdos kollégiumbővítést is Mezőhegyesen, de oktatási főépület energetikai homlokzatfelújítását is ők kapták meg 580 millió forintért.

Így a cég csak a Ménesbirtokon nettó 5,2 milliárd forintos megbízást kapott.

A BUILD IT persze több más beruházásban is érdekelt, és gyakran tűnik fel NER-cégek oldalán. Mór város piacát nettó 2,5 milliárd forintból alakíthatják ki, de részt vesznek többek között az 5,5 milliárdos, Békés megyében található geszti Tisza-kastély felújításában – párban a tenderkedvenc West Hungária Bauval.

Kétmilliárdért épít piacot Móron a NER-cégek oldalán felbukkanó vállalkozás

A BUILD IT Mérnökiroda Kft. pár nap alatt két, milliárdos nagyságrendű közbeszerzést is elnyert. A vállalkozás korábban együtt dolgozott Tiborcz István volt üzlettársának, Paár Attilának a cégével is.

A Károlyi-Csekonics Palotaegyüttes átfogó, állagmegóvó felújítási munkáit is velük és az Épkar Zrt.-vel végzik, míg az esztergomi Mindszenty József Katolikus Általános Iskola felújítását és bővítését 625 millió forintért vállalták.

A cég tulajdonosa az Opten adatbázisa szerint Sárkány Márk. A kft. az elmúlt néhány évben igencsak megtáltosodott: a cég éves forgalma öt év alatt 112 millió forintról 4,2 milliárdra nőtt, az adózott eredményük pedig 13,6 millióról 723 millióra duzzadt.

Katus EszterSegesvári Csaba

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: Lázár János és Csányi Sándor Mezőhegyesen (forrás: Lázár János Facebook-oldala)  

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42